Kopogtató a semmiből – így készíthetünk koszorút aszály idején

Mentem, ami menthető: a megszáradt növényi részeket szedegetem össze, mert kompozíciókat tervezek belőlük. Legtöbbször augusztus végén indulok először gyűjteni a szárazvirág-koszorúkhoz – most jó pár héttel beelőzött 2022 nyara.

Visszavágom a zsályákat, a hortenziát, a cickafarkat, a földre feküdt fátyolvirágot. Kosárba szedem a csörgőfa mókás sipkácskáit, a kiszáradt csigaházakat.  A szomszéd levágott néhány ágat a bangitáról, mert útban volt, hazaviszem azokat is.

A drága öreg almafák két éve annyit termettek, hogy alig bírtam eltenni, elajándékozni a gyümölcsöket, lett belőlük almalé is literszám. Tavaly jó, ha egy levesnek való került le a fáról, és most sem hozott sokat. Az apró zöld almácskák néhány napja mind a fa alatt hevernek. Lehajolok értük.

Szőlőmetszéskor mindig félreteszem a hosszú venyigéket, ugyanígy a szomszédom vadszőlő-vesszeit is. Azon frissen koszorúba fonom őket, akkor könnyű dolgozni a hajlékony ágakkal. Szépen egymásba akadnak, így gyorsan, minden segédeszköz és más egyéb nélkül alakulhatnak kisebb-nagyobb koszorúkká. Később ezek a vesszőfonatok lesznek a szárazvirágos koszorúk alapjai.

Egy szőlővessző-koszorút készítek elő, hogy a kert összegyűjtött kincseivel kopogtatót alkossak belőlük. A hét végén ünnepelünk, szépen fog mutatni majd a kertkapun!

 

A megszáradt terméseket 8-10 cm-es darabokra vágom, és egyenként a koszorú vesszői közé illesztem őket. A sűrű ágak, a megszáradt kacsok remekül tartják össze ezt a sok mindent! Egyedül az almácskák felrakásához kell némi zöld drótot segítségül hívnom: ezzel átszúrva őket, majd a drótot visszahajlítva készül a szár, amivel biztosan rögzülnek a koszorúba.

Egy kosárnyi „kerti hulladékból” miket nem varázsolsz,

mondja szomszédasszonyom, aki rendre elámul, hogy azt, amit ők zöldhulladékként elvitetnének, hasznosítom. Szerencsére jó ideje nem kell már „kukáznom”, mert mielőtt bármit kidobnának a kertből, felkínálják nekem, további hasznosításra.

Szeretem az ilyen egyszerű alkotásokat, amelyek természetes szépségükkel gyönyörködtetnek. Még akkor is, ha éppen nem tervezetten készülnek, hanem az időjárás szeszélyének szomorú valóságából. Most ennyit tudtam tenni, és szépen felhelyezem a kiskapura, hátha másoknak is megakad a szemük a natúr elegancián.

De a Váczi Mihály-vers nem hagy nyugodni továbbra sem.

„Újra kezdeni mindent e világon,
      – megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
      belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
      valami, valamikor, valahol…”