„Többször álmodtam, hogy az oroszlán szájától rántom el a gyerekeimet” – Interjú Káli-Horváth Kálmánnal

Hős

„Többször álmodtam, hogy az oroszlán szájától rántom el a gyerekeimet” – Interjú Káli-Horváth Kálmánnal

Az állami gondozásban felnőtt, jelenleg a Református Cigány Szakkollégiumot igazgató író és festőművész Káli-Horváth Kálmán személyisége és munkássága régóta nagy hatással van rám. Csodálom meggyőződéses hittel párosult, a felemelkedéséhez hozzájáruló bámulatos erejét. Sokakban megütközést kelt a nem vér szerinti gyermek: Kálmán és Mariann két gyermeket fogadott örökbe, és a harmadik úton van. Őszintén vallja, hogy a gyerekvállalás a szeretet teljes megélését hozta el az életében, továbbá az önmegismerés új, különleges világokba vezető kapuit nyitotta meg.   

Állami gondozottként nőtt fel. Gyerekként gondolt arra, hogy valaha családot alapít?

Elég apokaliptikus gondolatok gyötörtek kölyökként, azt viszont világosan láttam, hogy egyszer – ha vérszerinti gyerekem nem –, de családom mindenképp lesz.

Valaki a nevelői közt betöltötte az apaszerepet?

Nem igazán. A nevelőimben olyan embert láttam, akitől tanulhatok arról, ki hogyan gondolkodik a világról, hogyan beszél a családjáról, milyen a viszonya az élettel. Az apával, mint személlyel való kapcsolódás az Istennel találkozáskor történt meg. Olvastam a Bibliát, és azt éreztem, az apám vagy a nagyapám lát el hasznos tanácsokkal. A megtérésem nem volt tudatos. A viselkedésemben hamarabb történt változás, mintha felfogtam volna a hit teológiai üzenetét. Hatalmasat csavart a szívemen, és egyben nyugalommal töltött el a Zsoltárok azon szakasza, hogy:

„Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem.”

Nem nyugtalanította, hogy az Isten megformálta apa soha nincs jelen, nincs személyesen önnel?

Nem, soha. Isten belső jelenlétét tapasztaltam meg, a vele való szimbiózist. Nem kellett, hogy ott legyen, mert mindenhol ott volt. Az Úr a velem együtt lélegző entitás.

Formálódott ez az apakép?

A Szentírás olvasása alatt mindig árnyaltabb lett, újrateremtődött az egy-egy pillanatban kialakult Istenképem. Ez szükségszerű is, hiszen emberként korlátozott a megismerési képességünk. Isten teljességéből csak morzsákat, azt is csak időben elhúzódva tudunk felfogni, befogadni. Úgy, ahogy életünk eseményeinek következtében és a Biblia olvasásával megadatik. Mióta tudom, hogy létezik, nem vagyok egyedül a világban, teljes erőbedobással odatehetem magam a kihívások elé, van biztosítókötelem.

Menő dolog, hogy az apám olyan szuperhős, aki egyszerre Superman és Amerika kapitány, végtelen képessége van, és azt bármikor bevetheti.

Nem zsarolhatok ki tőle olyat, amit nem akar, nem kényszeríthetem rá az akaratom. A foglalkozása, azaz isteni minősége, teremtő mivoltából következő felelősségvállalása felülírja az apaságot.

Ezt a korlátok nélküliséget megtapasztalta az életében?

Igen. A Dániában végzett tanulmányaim alatt fogalmazódott meg bennem, hogy ugye, Uram, azt akarod, hogy én itt maradjak, itt teljesedjem ki. Másképp alakult az életem, visszakerültem Magyarországra, itt volt dolgom, feladatom. Megértettem, hol állok én, mint teremtmény, és hol áll Ő, mint Teremtő. Hidegzuhanyként ért a felismerés. Pedig természetes az, hogy nem látható át a teljes pálya, nem tudható, milyen hibákon, kudarcokon kell keresztülmennem, hogy eljussak A-ból B-be.

 

kali-horvath-kalman

 Fotó: Németh Róbert | Roggs Fényképészet

Isten nem egy zsarnok apa, aki korlátozza a gyerekeit?

Nem, sőt! És ez nagyon felszabadító. Az Ő akaratával vagy együttműködöm, vagy nem. Ha én képzőművészként rajzolok egy karaktert, én álmodom bele, hogy milyen az a karakter. A karakterem gondoljon bármit, én tudom igazán, mi a lényege szerint való. Előbb vagy utóbb erre mindenki rájön. Az a nem mindegy, milyen sebek árán szerzi meg az ember ezt a tudást. Hívőként nagy boldogság, hogy van egy súgó, aki megmondja, melyik a helyes döntés, nem kell újra és újra elkövetnem a hibákat. Mi a szabadság, ha nem az, hogy alkalmam van kiválasztani a lehetőségeim közül az egyetlen jót.

Isten tökéletessége nem gátolja az embert a mi tökéletlenségünk elfogadásában?

Hát épp ez az, hogy mellette szabad tökéletlennek lennünk. Ha már ő teremtett minket, jól ismeri a defektjeinket. Ez is arra szólít fel, hogy az Ő tökéletességét ajándékként fogjam fel, amiben én is részt veszek azzal, hogy szándékom szerint keresem a tökéletességet, és bár homályos tükörként, de mégis vissza akarom tükrözni az Ő tökéletességét.

Isten elfogadja a mi hibáinkat. Vajon mi miért nem vagyunk képesek elfogadni egymás hibáit, például egy apa a gyerekeiét?

Nem tilos ebben követnünk Istent. Én azt tartom szem előtt, hogy mindig kerüljön magasabbra a léc. Ami többlet, mint lehetőség el van rejtve bennünk, azt hozzuk ki magunkból. Nem baj, hogyha nem sikerül, de az erőfeszítés megtétele a mi részünk. A fiam, Kristóf hozzon jobb jegyeket azokból a tárgyakból, amelyekhez megvan a képessége. Amiből kevésbé lehet jó, ott pedig meg kell becsülni a szerényebb eredményt is, ha mindent megtett érte. Ne legyen önmaga akadálya. Ebben nem ismerek alkut.

Szigorú apa?

Ezt nem mondanám magamról, de azt igen, hogy az iskolai teljesítési elvárásokban következetes vagyok. Cserébe sok esetben cinkosa vagyok a gyerekeimnek, és támogatom őket abban, hogy a gyerekséggel járó szabadságban kiteljesedhessenek. Az apasággal a játszótársi szerep is együtt jár.

kali-horvath-kalman

 Fotó: Németh Róbert | Roggs Fényképészet

Van kedvenc bibliai apaképe?

Mi is egymás választott családja vagyunk, ezért egyértelmű, hogy Szent József a legkedvesebb bibliai apaideálom. Lelkileg is adoptáltuk a gyermekeinket, ez nagyon fontos. Krisztusnak túl kellett nőnie az apán. Kristófban azt erősítem, hogy mindenben válhat jobbá, túlszárnyalhat engem, és ez büszkeséggel tölt el.

Mikor érezte, hogy meg kell tennie az örökbefogadáshoz vezető lépést?

A feleségem, Marianna és én a megismerkedésünk pillanatában is egymást választó családban gondolkodtunk. Kivártuk, hogy mikor jön el a megfelelő pillanat. Amikor Kristóffal egy család lettünk, rá nem sokkal azt álmodtam, hogy az oroszlán szájától rántom el őt, hogy megmeneküljön. Ez az álom Fanni lányunk örökbefogadásakor is megismétlődött.

kali-horvath-kalman

 Fotó: Németh Róbert | Roggs Fényképészet

Mint az ószövetségi Dániel…

Felfogtam, hogy igen, apává váltam. Hozzám tartoznak, az életemet adnám értük.

A szeretet magától értetődő volt?

Az, hogy szeretni akarom őket, magától értetődő volt. Állami gondozottként a kivitelezés okozott némi fejtörést.

Tudatosan készültem rá, hogy a testi kontaktusra nagy hangsúlyt fektetek majd. Minket az intézetben nem öleltek, nem pusziltak, a testi érintkezés hiánya az életben nehezemre esik, nehezen nyílok meg ezen a téren. A gyerekeimmel ez természetes.

Egyes cigányok találkozáskor megpuszilják egymást, ez a szokás…

Persze, ez normális. Egy-egy helyzetben nincs vele gondom. Ez a tisztelet, elfogadás gesztusa, ami feltételez egy olyan összetartozást, ami születéskor megköttetett, kifejezi, hogy mint azonos etnikai csoport tagjai, közünk van egymáshoz. Nekem erőltetnem kellett, hogy természetes legyen.

Nem veszített a rugalmasságából a gyerekek felé erőltetetten kialakított szeretet?

Másképp volt erőlködés. A hozzáértők kiemelik, hogy a szeretet egy döntés. A szeretet a profán dolgokban, mint a gyermekek öltöztetésében vagy a popsija kitörlésében, tehát az élettel járó apró mozdulatokban is megnyilvánul. Emlékszem, amikor Kristóf örökbefogadása után először ültünk be valahova. Kristóf elkezdett etetni engem. Egy kisgyerek megosztotta velem az ételét, megosztotta velem a szeretetét. Érezte, hogy itt és most törődés, odafigyelés van, nem vagyunk egymásnak idegenek. Önmagán túlmutató dolog volt.

A szeretet cselekedetei, gesztusai lebontják a szeretetlenséggel felépült falakat.

Aggódott amiatt, hogy amit és ahogy csinál, az vajon helyes-e?

Sokszor voltam türelmetlen. Például a vendégek fogadásánál féltékeny voltam, hogy odafordul másokhoz, nagyon nyitott velük, rettegtem, ha most nem fogad szót, mi lesz később… Ezeken végigmegy az ember.

Könnyű volt türtőztetnie magát?

Nem. Mariann családban nőtt fel, mások a mintái, jobban átlátta a helyzeteket, tudta, milyen reakció a normális. Ebben sokat kellett fejlődnöm, eljutnom oda, hogy nem mindig a gyors megoldás a jó. Borzalmas szembesülés volt ez a folyamat, megláttam a defekteket, sérüléseket, amelyeket magamban hordoztam. Férfiként megtanultam kezelni őket, apaként újra kellett kezdenem a tanulást. 

kali-horvath-kalman

  Fotó: Németh Róbert | Roggs Fényképészet

Apaként bukkantak elő meglepő képességek?

Az apa-gyerek kapcsolatban ráeszmélhetünk, hogy kik vagyunk valójában. Az apaság más szintje az empátiának, a másik emberrel való azonosulásnak, a felebaráti szeretetnek. Ez a kapcsolat a legjobb minőségünk a létezésünkben. Gyerek nélkül töredékes volt a szeretetem. A gyerek megváltoztatta az emberi viszonyaim. Csodaként élem meg.

Kell félnie egy apának, hogy nem elég jó a gyerek szemében?

A gyerek nem a „milyen a jó apa” című szakkönyv alapján dönti el, hogy jó vagy hitvány apa vagy. A gyerek úgy, ahogy vagy, elfogad. Ha idiótán, hülyén, vállalhatatlanul viselkedsz vele, akkor is elfogad és szeret. Ez egyszerre felszabadító és veszélyes – soha nem élhetünk vele vissza. Egyre jobb apák vagyunk, de nem vagyunk jó apák abban a pillanatban, amikor apák vagyunk éppen.

Egyszerűen csak apák vagyunk, úgy, ahogy éppen tőlünk telik. Ez elég is kell, hogy legyen.

Egy kiszámíthatatlan világban a gyerekvállalás nem felelőtlenség?

Jó kifogás. Régen, a nagy szegénységek, háborúk idején egymás után születtek a gyerekek, majd felnőttek, és apákká váltak. Azt, amit én gondolok szükségnek – nagy ház, autó, felhalmozott vagyon, stb. – és az, amire valójában szükség van, két egymást kizáró dolog. A minimális elvárás nagyon kevés, leginkább mi kellünk hozzá, hogy ott legyünk a gyerek mellett. Azt hisszük, hogy állandó élménykatarzisban kell tartanunk őket. Ezt mi, szülők kreáltuk magunknak. Meg kell tanulnia unatkozni, hogy apró dolgokban, játékokban, az álmaiban, a fantáziájában fedezze fel az örömforrást, hogy fokozatosan belenőjön a későbbi szerepeibe.

Könnyen megérti azokat, akik tudatosan nem vállalnak gyereket?

Az apaságom óta tudom, milyen többletet jelent apának lennem, hogy mit veszítenék, hogyha nem adatott volna meg nekem. Hogyan ítélhetném el azokat, akik ebből a csodából kimaradnak? Éppen elég veszteség nekik, még akkor is, ha ez nem is tudatosul bennük.  

Ajánljuk még:

Mezőn termő tudás: kiránduljunk az etnobotanika világába!

Festő csülleng, forrasztófű, kutyabúza és kakasmandikó – tudjuk vajon, mit jelentenek ezek a szavak? És azt, hogy mire használták őket? Hogy honnan ered a nevük? A régiség emberei, de talán már honfoglaló őseink is tájékozottabbak voltak e téren – az etnobotanika tudományának segítségével azonban mi is magunkra szedhetünk némi tudást!

 

Már követem az oldalt

X