„Fantasztikus, amit egy aktív nő végigcsinál az életében” – Interjú Kiss Gergellyel

Milyen útravalókat kapott az édesapjától?

Abból a szempontból érdekes a helyzetem, hogy egyedüli gyerek vagyok, szüleim dolgozó, munkás emberekként éltek. Édesanyám tizennégy, édesapám tizenöt éves korában hagyta abba a tanulást, és kezdett el dolgozni. Édesapám ennek fényében, hogy nem teljesültek az álmai, kicsit csalódott ember volt, éreztem ezt gyerekkoromban. Meghatározta a neveltetésem, hogy a szüleim mindent megtettek annak érdekében, hogy az én életem könnyebb, jobb legyen. Hatéves koromtól vízilabdáztam. Emlékszem, én délután indultam edzésre, édesapám meg akkortájt ért haza a munkából, majd legközelebb este nyolc-kilenc körül találkoztunk újból. Voltak közös programok, például hétvégenként kirándulás. Édesapám járt a meccseimre, és furcsa mód mindig kikaptunk, amikor ő ott ült a lelátón egy-egy nehéz meccsen, ezért szegény egy idő után nem mert jönni, otthon izgult értem. Az él bennem, hogy édesapám a háttérből segített, édesanyám pedig a hétköznapi teendőket intézte. Egymástól sokban különböző emberek kapcsolata volt az övék, egy érdekes, sajátságos összefonódás. 

Szülei nem váltak el, édesapja négy éve hunyt el. Ön szerint a különböző karakterű édesanyját és édesapját mi tartotta össze?

Jó kérdés, nem tudom pontosan a választ. Nem volt ideális a házasságuk, a hatvanas-hetvenes években nem arról szólt a világ, hogy nagyon sok háttértudást, pszichológiát beletettek volna az emberek a kapcsolatukba. Hullámzó kapcsolat volt az övék, viszont volt benne szeretet.

Érzett nyomást, hogy a szülők meg nem valósított álmait önnek kell megvalósítania?

Mindketten nagyon jól kezelték a sportoló gyerek szüleinek szerepét. Soha nem éreztették velem, hogy valamit el kell érnem. Nem szóltak bele abba, hogy mit csinálok, nem tapasztaltam korlátozást.

Apukám soha nem mondta volna, hogy én vagyok a legjobb vagy hogy béna vagyok. 

A nagyobb sikereimnél elérzékenyült, láttam rajta, hogy mennyire meghatotta.

A gyerekvállalás tudatos döntés volt, kellett hozzá tervezés?

Nagyon tisztelem a női nemet, fantasztikus, amit egy aktív nő végigcsinál az életében. Nekem nem volt az a vágyam, hogy össze-vissza cserélgessem a partnereimet. Tizenkilenc éves koromban találtuk meg egymást a feleségemmel, kitartottunk a másik mellett, és ez természetszerűleg együtt járt a családalapítással. 

 Fotó: Németh Róbert | Roggs Fényképészet

Ez nem volt nagy vállalás?

Mint minden komoly elhatározáshoz, ehhez is kell egyfajta tudatosság. A feleségem és előttem nem volt tabu, kinek milyen típus tetszik, erről sokat beszélgettünk a kapcsolatunk elején, viszont az, hogy egy másik nő mellett ébredjek, elképzelhetetlen. Hamar elterveztük, hogy összeházasodunk, és jó volna huszonöt-huszonhat éves korunk környékén gyermeket vállalni. Huszonöt és fél éves koromban született meg az első gyermekem, Viktória. Nagyon készültem az apaságra, képeztem magam, cikkeket, könyveket olvastam a témában. Bizonyos dolgokra készülhetsz, de az érzelmi pluszra, arra, hogy mennyit kapsz, nem. Nemrég a harmadik kislányom, akit épp vittem az óvodába, úgy bújt hozzám, hogy nincs az anyagi világban kifejezhető bármilyen jutalom, ami ezt pótolhatná.

Jóval nagyobb horderejű, mint az olimpiai cím?

Ha a három gyermekem boldogsága vagy az olimpiai arany közt kellene választanom, egyértelmű, melyikre esne a választásom.

 Elmondhatatlan, milyen csodás érzés az apaság.

Sportoló, jogász, a Modern Sport Akadémia megalapítója, vezetője, családapa. Könnyű egyik szerepből a másik szerepbe átlépnie?

Szerencsémre nekem könnyen ment. Egyik pillanatban vérben forgó szemekkel küzdök a csapat sikeréért, egy órával később a gyerekemmel hintázom. A harcos sportember és az elérzékenyülő apa kényelmesen megfér bennem.

Ahogy a vízilabda, úgy a gyereknevelés is nevezhető csapatjátéknak?

Abszolút. A gyereknevelésben az a rendkívül nehéz, hogy az eredmény nehezen mérhető a jelenben. Egy futóversenyen látod, ki az első, ki a második. A hétköznapokban apró sikerek és csalódások váltják egymást. Furcsa jelenség, hogy sok szülő a másik szülőnek neveli a saját gyerekét, a másik véleményére ad. Nem az a fontos, hogy másnak, hanem hogy önmagának feleljen meg a gyerek.

Apaként mit tart sikernek, hogyan méri a sikert?

Hosszú távon azt, hogy a gyerekeim örömmel állnak szóba velem felnőttként, örömmel ölelnek meg, és látom rajtuk, hogy jól érzik magukat a bőrükben és velem. Hogy felnőttkorukban az apa-gyerek viszony barátiba megy át, de megmarad az intimitás, a bensőségesség. Rövid távon azt nevezném sikernek, hogy megértik a döntéseim, nem vonják kétségbe, bíznak bennem, és hogy megtalálják az arányt a kötelességtudat és a felhőtlen öröm, a dolgok élvezete között.

 Fotó: Németh Róbert | Roggs Fényképészet

Hogy látja, nagyobbak ma a kihívások egy gyerek életében, mint az ön gyerekkorában?

Kifordult világot élünk abból a szempontból, hogy sok dologban elkényeztetjük a gyermekeinket. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy hátráltatjuk őket a fejlődésben. Nem egyszer tapasztalom, milyen kényelmes világot teremtünk nekik, köréjük, és aggódva felteszem a kérdést: 

ezekből a fiúkból hogy lesz tettrekész, küzdésre alkalmas férfi, később családapa? 

Másrészt nagyon sok a kihívás: rengeteg inger éri a mai gyerekeket, jóval több, mint az én nemzedékemet. Régen a plázákban lófráló, a fogyasztói társadalom robotjaivá nevelt fiatalokról beszéltünk, majd jött a mobiltelefon, a videójátékok kora, millió és millió, el-elcsábító inger. Vízilabdás szülőknek gyakran mondogatom, hogy a vízilabda azért egy jó sport, mert a víz teljesen kikapcsolja a gyerekeket, és arra koncentrálnak, ami a feladatuk. Sokat fejleszt rajtuk ez a sportág. Komplex útravalót kapnak a gyerekek küzdésről, önmaguk próbálgatásáról, csapatjátékról. 

Azok a szülők, akik azt hiszik, hogy az anyagi javak, a kényelem megteremtésével mindent megadnak a gyermeküknek, tévednek, hogyha hiányzik az anyagilag nem kifejezhető többlet, például az, hogy ismerik a gyerekük lelkét, tudják, mi bántja, mi foglalkoztatja őket. 

 Fotó: Németh Róbert | Roggs Fényképészet

Elfogyott az optimizmusa, vagy hisz abban, hogy a mai nemzedékek is kinövik a „kamaszkorukat”?

Abszolút hiszek benne. A sportnak köszönhetően rengeteg fiatallal találkozom, és látom, hogy elképesztő értékek vannak, fantasztikus fiatalok, bár sajnos tapasztalom, hogy egy-egy gyerek nihilben él. A fejlődési folyamat az elkényelmesedéssel megakadhat. Nagyon sok ellenszéllel kell megküzdenie, akadályt legyűrnie a mai fiataloknak. Fontos, hogy az éntudat kialakuljon, szülőként ne helyettük gondolkodjunk, engedjük őket szabadon felnőni, az ő és a mi érdekünkben.