Mindjárt itt a túlfogyasztás napja, vagyis a nap, amikor „elfogy a Föld”

David Bower természetvédelmi aktivistának köszönhetjük az ismert szlogent, miszerint „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön”. Egy szép napon tehát kitárják majd felénk a kezeiket és kérni fogják azt az élhető bolygót, ahova mi vállaltuk őket.

Elképesztő ütemben pazarolunk: több kőolajat és földgázt használunk fel, mint ami létrejön a mélyben, több halat fogunk ki, mint amennyi világra jön az új szaporulatban, több édesvizet, faanyagot és termőtalajt fogyasztunk el,

mint amennyit a Föld képes lenne egy év alatt újból előállítani. 

Érdekes a túlfogyasztás napjának eredeti elnevezése: overshoot day, vagyis a túllövés napja. Szépen kifejezi azt, hogy a jóból is megárt a sok: akár halálos is lehet, mint a drogfogyasztóknak az aranylövés. Ötletgazdája Andrew Simms, az Új Közgazdaság Alapítvány (New Economics Foundation) munkatársa, aki 2006-ban közreműködött a Globális Ökolábnyom Hálózat (Global Footprint Network) munkájában.

Az az ijesztő, hogy utólag kiszámolták, 1970-ben még december 23-ára esett az a nap, amikor feléltük a bolygó éves erőforrásait, 2006-ban pedig októberben volt, idén azonban már július 28-án eljutottunk erre pontra: tehát az utóbbi időben nagyon felgyorsult a nyersanyagok és energiaforrások túlfogyasztása.

Mivel gyakorlatilag már az év közepén a következő generációk jussát és tartalékait használjuk, jogos a mondás:

a jelenlegi életmódunk fenntartásához majdnem még egy bolygóra lenne szükségünk.

Természetesen, a túlfogyasztás mértékét nem csupán globálisan, hanem országonként is nyomon követik, hiszen az eltérő életszínvonalú társadalmak nem ugyanolyan tempóban pazarolnak: míg Katar és Luxemburg olyan tékozló életet él, hogy már február közepén elhasználják az adott évben rájuk eső erőforrásokat, addig Ecuador és Jamaica egészen decemberig húzza ezt az időpontot.

Az adat egyébként nem függ össze az adott ország saját erőforrásaival: úgy számolják ki, hogy mennyi a lakosság átlagos ökológiai lábnyoma, vagyis mennyit használ a Föld által termelt globális természetes erőforrásokból. S úgy tűnik, Magyarországon sem olyan szörnyű az élet, mint hisszük: nálunk május 30-ra esik idén a túlfogyasztás napja, tehát igen, már most, e cikk olvasása közben is az unokái erőforrásait éli fel az olvasó, az ő lehetőségeit szűkíti. Ez talán kicsit durva így kimondva, de az igazság mindig a maga pőre formájában éri el a legnagyobb hatását.

 

Persze, 2020-ban jobb volt a helyzet, miután a pandémia miatt jókora visszaesés zajlott le főként az energiafogyasztásban: sokkal kevesebbet utaztunk és vásároltunk, számos gyárban egy időre a termelés is abbamaradt és az üzletek is bezártak. Akkor „csak” augusztus 22-én sikerült többet felélni a bolygóból, mint kellett volna. Egyébként ugyanezt a jelenség zajlott le az 1980-as évekbeli energiaválság idején, illetve 2009-ben is, a nagy gazdasági recesszió beköszöntét követően.

A fentiek alapján azt gondolhatnánk, hogy csak nagy válságok és gazdasági összeomlás árán lehet csökkenteni a pazarlást, de ez nem így van: mi magunk, egyenként is tehetünk azért, hogy ez a nap 2023-ban később jöjjön el. Használjuk kevesebbet a klímát nyáron, autó helyett járjunk biciklivel és tömegközlekedéssel, vegyük le két-három fokkal a fűtést télen, szárítógép helyett teregessünk, a telefon és a tévé helyett pedig olvassunk könyvet, társasjátékozzunk a családdal.

Vagy kifogásképpen mutogassunk a nagyvállalatokra és készüljünk rá, hogy az unokáink pár évtized múltán megkérdezik, mit tettünk mi személyesen akkor, amikor még vissza lehetett volna fordulni a lejtőn – ahogy mi is megkérdeztük a nagyszüleinktől, mit tettek és mit nem tettek a holocaust vagy ’56 idején.

Felelősségünk van, és ezzel egyszer el kell majd számolnunk valamilyen szinten. A mi egyéni döntésünkön is múlik, hogy mennyit használunk fel egy adott évben a ránk eső erőforrásokból – ez a dolog előnye és hátránya is.

Dönthetünk, csak nem biztos, hogy mindenki hajlandó meghozni a döntést.

Te hajlandó vagy?