Ha nem marad hal az óceánban, mégis hogy kerül hal minden asztalra?

GolfÁramlat

Ha nem marad hal az óceánban, mégis hogy kerül hal minden asztalra?

Magyarországnak már nincs tengerpartja, ezért sokan érezhetik úgy, hogy a tengerrel, óceánokkal kapcsolatos problémák távol állnak tőlük, és amúgy is: szeretjük a halrudacskát. Mégis, mivel a bolygónk felszínének több mint hetven százaléka víz, a túlhalászás jelensége mindannyiunk életére (túl) nagy hatással lehet.

Az óceánok termelik a számunkra nélkülözhetetlen oxigén nagy részét és nyelik el az általunk kibocsátott szén-dioxid harminc százalékát. Nagyon hálásnak kellene lennünk ezért a folyékony csodáért, mégis úgy csinálunk, mintha következmények nélkül szennyezhetnénk, kizsákmányolhatnánk.

Bár nem vagyok a túlhalászás szakértője, de alaposan utánajártam, és azt hiszem, kijelenthetem, hogy baj van, sokkal nagyobb baj, mint amit szavakkal le tudnék írni. Engem nagyon érzékenyen érint ez a téma, lehet, hogy azért, mert hiszek Istenben és a teremtett világban. De bárki, akiben van egy kis jóakarat, tiszta lelkiismeret, átláthatja, milyen brutális merényletet követ el az emberiség a Föld ellen.

Az, hogy egy tengerparti kisváros halászai fognak annyi halat, amennyi a helyi piac igényeit kielégíti, az szép és jó. Viszont az, hogy az óceánok és tengerek térségének ötvenöt százalékán zajlik folyamatos kereskedelmi halászat, hatalmas ostobaság és bűn. Ez az arány nagyobb, mint amit mezőgazdasági célokra használnak a szárazföldön. Félelmetes, hogy mekkora globális iparággá vált a kereskedelmi halászat. Az ember túl gyorsan túl nagy mennyiségben veszi ki a halat az óceánokból, és ezzel visszafordíthatatlan károkat okoz. Egyes értékes halfajok, mint például a kékúszójú tonhal, állománycsökkenése olyan mértékű, hogy a faj a kihalás közelébe sodródott. És miért? Hogy a világ minden városának minden élelmiszerboltjában legyen tonhalkonzerv.

Állatok millióira jelent mérhetetlen veszélyt a halászhajóflották hálója. Rengeteg háló köt ki a tenger mélyén, delfineket és bálnákat megfojtva. A Brit Királyi Madárvédelmi Társaság és a Birdlife International természetvédelmi szervezet közös kutatása alapján évente 300 ezer tengeri madár is elpusztul az úgynevezett fenékhorgos halászat miatt. Szerencsétlen madarak a halaknak kihelyezett csaliért buknak le a víz alá, ám azzal együtt a kampót is lenyelik és megfulladnak. A vonóhorgos halászat során pedig felszántják a tenger fenekét, ezzel minden élőlényt letarolnak és teljes ökoszisztémákat semmisítenek meg.

Becslések szerint évente minimum 100 millió cápát és ráját fognak ki hálóval, majd dobnak vissza a tengerbe holtan. Nagyjából 300.000 cet pusztul el évente, mert nem tudnak kiszabadulni a halászhálóból. Elég szörnyű, nem?

Persze vannak már kezdeményezések a probléma megszüntetésére, különféle szabályozások, és a világcégek törekednek a fenntartható halászatra. Sajnos azonban egy 2020-as francia felmérés szerint a Tengergazdálkodási Tanács (MSC) védjegye sem garancia arra, hogy az adott termék valóban fenntartható halászatból származik.

Felmerül a kérdés, vajon nem okozott-e már visszafordíthatatlan károkat az ember? Tökéletesen beállt tápláléklánc működött eddig a tengeri élőlények között, ez viszont mára szétesett. A kardszárnyú delfineknek táplálékul szolgáló nagytestű halak szinte elfogytak a vízből. Így kénytelenek beérni apró termetű halakkal, amiből pedig nagyon sokat kell megenniük ahhoz, hogy ne éhezzenek. Olyan lehet ez nekik, mintha mi morzsákat csipegetve próbálnánk jóllakni.

De más csúcsragadozók sem találnak elegendő táplálékot maguknak a nyílt tengeren, mivel a halászok tonnaszámra emelik ki hálójukkal a halrajokat. Többek között igaz ez néhány különösen veszélyes cápafajra. Mivel egyre kevesebb nagyméretű halat találnak maguknak, egyre közelebb merészkednek a partokhoz. Egyes feltételezések szerint a világon egyre gyakoribbá váló cápatámadások hátterében a túlhalászás állhat. Sok strandot zártak már be ilyen tragédiák miatt. És a helyzet csak súlyosabb lesz, ha nem cselekszünk hamarosan.

 
Markolt Nina képe 
 

Ha valaki szívesen nézne egy nagyon érdekes és megdöbbentő tényekkel teli dokumentumfilmet a túlhalászás témáról, ajánlom a „Sushi: The Global Catch”-et.
Nekem már az első öt percben elhangzottaktól tátva maradt a szám és úgy is maradt a következő másfél órában. Hihetetlen, amiről beszámolnak, csak úgy, mint a bemutatásra kerülő felvételek. A sushi Tokióból indult, mint tradicionális étel, de mára már minden nagyvárosban, sőt egyre több kisebb településen is ott van az étlapon. Márpedig rengeteg lazacra van szükség, ha a bolygónk minden harmadik éttermében sushi-t szeretnének tálalni az új ételekre kíváncsi vendégek elé.

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a lazacok is létfontosságú szerepet töltenek be a tengeri táplálékláncban. De hasonlókat állapíthatunk meg a kedvelt ázsiai fogás, a cápauszonyleves és gyakorlatilag a kihalás szélére sodródott cápafajok kapcsolatáról. Egy szó mint száz, ha így folytatjuk, teljesen tönkretesszük az otthonunkat.

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de amíg ilyen borzasztó dolgokat lehet hallani és olvasni a túlhalászással kapcsolatban, én biztos nem vásárolok több halkészítményt az üzletekben. Egyszerűen nem esne jól. Napjainkban szinte fülünkkel hallható módon ordít a természet, hogy ne tegyük ezt vele. Nagyon bízom benne, hogy azok a fülek is meghallják ezt a segélykiáltást, akik tényleg tehetnek ellene, akik vezető pozícióban vannak és hajlandóak olyan törvényeket hozni, amelyek elősegítik az ember és Föld közötti egyensúly visszabillentését.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITTITT, ITT, ITT és ITT

Ajánljuk még: 

PRO ÉS KONTRA – A KORONAVÍRUS A BOLYGÓ MEGMENTŐJE?
ÉLET 18 NÉGYZETMÉTEREN - TÉNYLEG ZÖLDEK ÉS ÉLETKÉPESEK A MINIHÁZAK?
MÁSKÉPP ÉL, ÉS MÉG BESZÉL IS RÓLA. FÚJ! – HALLOTTÁL MÁR A ZÖLD BULLYINGRÓL?
5 újévi fogadalom (haladó) környezetvédőknek
Bár azt vallom, a környezetvédelemmel nem kell megvárni a jeles ünnepnapokat, elismerem, év elején valahogy mindig könnyebb új szokásokat bevezetni, mint egy szimpla hétfő délután. Haladóknak ezeket ajánlom.