Másképp él, és még beszél is róla. Fúj! – Hallottál már a zöld bullyingról?

GolfÁramlat

Másképp él, és még beszél is róla. Fúj! – Hallottál már a zöld bullyingról?

A fenntartható életmód kapcsán többnyire a praktikus, hétköznapi tanácsokra szorítkozom filozofálás helyett, de van itt egy roppant bosszantó téma, amit nehezen hagyok szó nélkül: ez a zöld bullying. Tudjátok, a piszkálódás amiatt, hogy környezetvédő vagy, de nem eléggé.

Úgy érzem néhanapján, hogy a környezettudatosságot kifejezetten az introvertált emberek számára találták ki, akik magukba mélyedve és csöndben mosogatnak otthon a luffaszivacsaikkal, lesütött szemekkel hordják piacra a textilszatyraikat és boldogan isszák a csapvizet palackos helyett – szóval a maguk módján nap mint nap aktívan tesznek valamit a hulladékmentesebb bolygóért, de soha nem beszélnek arról másoknak, miképpen igyekeznek elkerülni a felesleges műanyagtermelést.

Mert ha megszólalnak, úgyis lesz, aki háborog. Akkor is, ha a környezettudatos döntést hoz, akkor is, ha nem. Merjen csak a környezetvédő megszomjazni útközben, mikor otthon hagyta a kulacsát és megvenni egy üveg ásványvizet! 

Mintha olyan világban élnénk, ahol csak tökéletesen lehet csinálni mindent, vagy ha nem úgy csináljuk, legalább ne beszéljünk róla. Holott a környezetvédelem nem ilyen műfaj. Azt ér elrontani, ér félig „jól” csinálni – mert az is több, mint a semmi. Több alkalommal hangsúlyoztam már, hogy bizonyos környezetszennyező szokásokról még a legnagyobb jóakarattal sem tudok lemondani egyelőre – de butaságnak tartom lebecsülni a kis lépések hasznát.

Elvégre, még környezetvédőként is csupán emberek vagyunk. A tányéromon ott van néha-néha a narancs, az avokádó és a banán, holott ezek mind a távolból jönnek, jó nagy ökológiai lábnyomot hagyva maguk mögött. A macskaalom heti rendszerességgel megkapja a fertőtlenítő adagját, hiába törekszem vegyszermentes háztartásra. És igen,

előfordul alkalmanként, hogy egy gyorsétterembe betérve eldobható műanyag evőeszközöket használok.

A beszólások és fintorgások pedig engem is megtalálnak időnként, mintha a környezettudatos háztartásra törekvésem csak füst és hamu lenne a szélben – mintha néhány kevésbé zöld szokásom semmissé tenné mindazt, ahogy a hétköznapok maradék 80 százalékában élek. Nem tudom, honnan ered a nézet, miszerint a környezetvédelmet csak tökéletesen lehet csinálni vagy felesleges belekezdeni, valószínűleg egy védekezés ez azok részéről, akik nem akarják sehogyansem csinálni. És a felelősséget úgy a legkönnyebb lerázni magunkról, ha a másik tökéletlenségére mutogatunk – hiszen aki akarja, se tudja „elég jól”, akkor minek próbálkozni vele. Ha ő nem, akkor én sem.

Ez adja a zöld bullying alapját: szedjük szét a tökéletlen környezetvédőket, tegyük szóvá a hibáikat, gúnyolódjunk rajtuk, ha netalántán csirkecombot esznek hajdina helyett, sóhajtozzunk, ha újonnan veszik a bugyijukat turkálózás helyett. 

Holott minden azt mutatja, hogy a környezetvédelemnek egyre nagyobb létjogosultsága van, és kell is legyen. Kiábrándító kutatásokat olvashatunk a túlfogyasztás eredményeiről, amik már jó 30 év múlva éreztetni fogják hatásukat. Nem évszázadok, évezredek múlva – saját nyugdíjas éveinkről, a most születők felnőttkoráról beszélünk!

A legkevesebb, amit mind megtehetünk azért, hogy ezen a negatív jövőképen változtatni tudjunk, az az, hogy legalább nem zaklatjuk azokat, akik próbálkoznak. Akkor sem, ha műanyag palack van náluk. Mert a környezettudatosság jó esetben hét és félmilliárd ember apró lépéseiből állna, nem egy kis réteg teljes lemondásából.

Nyitókép: Tommy Lisbin / Unsplash

Ajánljuk még:

MAJDNEM EGY ÉVIG NEM VÁSÁROLTAM RUHÁT – ÉS NEM IS VOLT OLYAN NEHÉZ!
„NEM TUDJUK KIÜLTETNI MAGUNKAT A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉSBŐL” – MEGSZÍVLELENDŐ GONDOLATOK LELKES FAÜLTETŐKNEK
HOGYAN (NEM) LETTEM ÖNELLÁTÓ VIDÉKEN?