A sertéstrágya környezetszennyező, de semmi gond: az egérgénnel módosított malac már jobb lesz!

A környezetvédelem egyre többek számára fontos, és egyre több tudományos kutatás fókuszába kerül a kérdés: mit kellene tenni, hogy megvédjük a bolygót? Látjuk, mekkora gondokhoz vezet a túlfogyasztás, a túlhasználat, az ipari növénytermesztés és a nagyüzemi állattartás, és mindenki a maga logikája szerint igyekszik válaszokat adni arra, mi kellene megváltozzon egy szebb jövő érdekében. Egyes kutatók válasza az, hogy a disznóknak, egészen pontosan a disznók ürülékének.

A disznó ugyanis annyiban valóban nem környezetbarát – persze, csak akkora mennyiségben nem, amekkorában mi tenyésztjük –, hogy a sertéstrágyában és vizeletben együttesen a foszfortartalom 0,4-0,6 százalék, ami azt jelenti, hogy a sertésürülék foszfortartalma a legmagasabb a háziállataink végtermékei közül, és a nitrogéntermelése sem elhanyagolható. Becslések szerint évente egyetlen kan csaknem 18 kilogramm nitrogént tud termelni és a felnőtt sertéseknek adott foszfor akár hetven százaléka is kiválasztódik a testükből, és kiürül a trágyájukkal. 

A jelenlegi állattartás és mezőgazdaság figyelembe veszi ezt és igyekszik kihasználni: a nagyüzemi állattartásban egy rácsos aljzaton át távozik a trágya, amit vízzel mosnak ki az állatok alól. Az így keletkezett hígtrágyát ülepítő medencékben kezelik, és használják a növénytermesztésben. Szakemberek szerint abban az esetben, ha a hígtrágya kezelése és kijuttatása a megfelelő módon zajlik, akkor a talajminőség és talajszerkezet nagymértékben javítható vele, a növények tápanyag- és vízigényének pótlása megvalósítható – de ezzel az állítással több szakmabeli erősen nem ért egyet.

Újabb környezetvédelmi kutatások tehát azt tűzték ki célul, hogy csökkentsék a sertéstrágya foszfortartalmát, ezzel segítve megőrizni a természet egyensúlyát. Másképp fogalmazva: megváltoztatnák egy állat természetes működését, hogy természet rendjét visszaállítsák.

A környezettudatos disznók története

Ahhoz, hogy értsük, miben látnának megoldást, röviden kísérjük végig a foszfor útját a gabonától a trágyáig: a gabonafélék korpájában a fitinsav a foszfortárolás legjellemzőbb formája. A fitinsavból a fitáz nevű enzim szabadítja fel a foszfort, de a sertés esetében a fitáztermelés hiányzik, így amikor a sertés megeszi a napi adagot, a bevitt foszfor a trágyával kiürül. Itt kerül képbe a tudomány. A sertések takarmányába egy adalékanyagot kevernek, a 6-fitázt, amit a Komagataella pastoris nevű élesztőgomba genetikailag módosított törzse állít elő. Az Optiphos névre keresztelt „megmentő” az európai unió engedélyét is megkapta: sertések és csirkék takarmányában alkalmazható. Az eddigi vizsgálatok alapján a termék alkalmazása sikeres: segítségével sokkal kevesebb foszfor ürül ki a trágyával. Ugyanakkor jelen állás szerint a génmódosítás, mint erősen kérdőjeles technológia terjed tovább. A takarmányadalék előállítása, mondhatni, csak a kezdet. A kutatók ugyanis sokkal, de sokkal tovább merészkedtek:

egy transzgenikus sertésvonalat állítottak elő, amelynek becses neve Enviropig.

Az Enviropig™-et az ontariói Guelph Egyetem kutatói fejlesztették ki, és célja, hogy az intenzív állattenyésztésben olyan sertéseket alkalmazzanak, amiknek alacsonyabb a trágyával történő foszforkibocsátása. A kutatók azt állítják, hogy az Enviropig™ ürüléke 30-70 százalékkal kevesebb foszfort tartalmazhat, ami azáltal lehetséges, hogy az egyedekbe beleépítettek egy Escherichia coli-eredetű fitáz gént, amit egy egérnyálmirigy-eredetű promóter működtet. Vagyis egy kicsit módosították a sertés génjeit, pár másik faj génjeivel – természetesen ez egy nagyon leegyszerűsített összegzése a történteknek, de az irányvonal érzékeltetéséhez úgy érzem, helytálló.

Sertéseink génkatyvasztása igen ígéretes biznisznek bizonyult, és egyre csak ontotta magából a kecsegtető eredményeket. Az egyetem 1995 óta foglalkozott a sertések genetikai módosításával, és 2010-ben kapott engedélyt a génmódosított sertések szaporítására a hatóságoktól Kanadában és az Egyesült Államokban.

Nem sokkal a tündöklés után azonban homokszem került a gépezetbe: a sikerek ellenére egy kormány sem hagyta jóvá az „Enviropig”-et emberi fogyasztásra, ezért a kutatás megrekedt. Az ipari finanszírozó, az Ontario Pork visszavonta a támogatását, így a kísérleteket végző egyetem befejezte a kutatásokat, és 2012. június 22-én elaltatták az utolsó manipulált genetikájú sertéseket is. „A génmanipulált sertések eutanáziája egy szükségtelen és pazarló projekt végét jelzi, amelyet soha nem lett volna szabad idáig vinni” – értékelte a másfél évtizedes kísérletet Lucy Sharratt, a Canadian Biotechnology Action Network munkatársa. 

De nem foglalkoznánk a témával, ha nem lenne aktualitása: a helyzet ugyanis az, hogy

a génmanipulált, környezetbarát trágyát ürítő sertés nemrég visszatért.

Hol máshol, mint a tudományos etikai megfontolásokat lazábban kezelő Kínában. 2018-ban a Dél-Kínai Mezőgazdasági Egyetem és a Kínai Mezőgazdasági Egyetem tudósai sokkolták a közvéleményt a transzgénikus sertéseikkel, amik gyorsabban nőnek és kevésbé hatnak negatívan a környezetre. A fuccsba ment kísérlethez hasonlóan itt is módosították az állatok nyálmirigyeit, hogy több fitázt termeljenek, így több tápanyagot tudjanak megemészteni a takarmányukból. 

„A géntechnológiával módosított sertések és más állatok élelmiszertermelésben való felhasználását Kínában és világszerte egyaránt korlátozza a jelenlegi politika. Eredményeink azonban azt mutatják, hogy ezek a sertések ígéretes források a takarmányhatékonyság javítására és a sertéshúsipar szénlábnyomának csökkentésére” – emelte ki Zhenfang Wu, a projekt vezetője. Tekintve, hogy Kína birtokolja a világ sertésállományának körülbelül felét, rossz ómeneket sejtet ez a kijelentés.

Hova tegyük mindezt?

Egyelőre nem kerülnek a henteshez genetikailag összetákolt enviropigek. Egyelőre… És távol álljon tőlem, hogy kigúnyoljam a genetika tudományát, ugyanis valóban fantasztikus, és emberi léptékben sokszor felfoghatatlan eszközei a gyógyításnak. Nem vonom kétségbe a tudósok pozitív szándékait sem, hiszen egytől egyig azon dolgoznak, hogy segítsék a jövőbeli boldogulásunkat, és megoldásokat kínáljanak a problémáinkra. Egyet azonban

nem szabad elfelejtenünk: nem vagyunk istenek.

Nem vagyok abban biztos, hogy jogunk van ennyire beleavatkozni a természetbe, közel sem biztos, hogy jogunk van fajok génjeit összekeverni. Még akkor sem, ha mindezt a jobbá tétel szándéka vezérli. Egy rossz döntés, egy nem várt hatás, egy apró hiba beláthatatlan következményekhez vezethet, nem beszélve arról, hogy egyelőre fogalmunk sincs, milyen, hosszú távú következményekkel járhat az ilyen módon módosított állatok húsának fogyasztása. Láttunk már sok mindent a történelem során, mint amilyen a DDT volt, (itt írtunk róla) vagy a Contergan (a várandós nőknek adott mérgező gyógyszerről és hajdani tévedésekről itt írtunk), és még számtalan olyan fejlesztés, amiért kezdetben rajongtak, mégis tragikus eredményekre vezettek.

Talán nem azon kellene gondolkodnunk, miképp manipuláljunk tömegeket, és miként biztosítsuk a tömegtermelés egyre nagyobb léptékeit, hanem azon, hogyan teremtsünk meg egy sokkal mértékletesebb, sokkal szükségszerűbb és sokkal egyenlőbb fogyasztási és termelési rendszert. Vissza kellene találnunk ahhoz a rendszerhez, ami még sosem hagyott cserben minket, ami mindent megad számunkra, ha megfelelő tisztelettel és együttműködéssel tudunk élni benne.

Őt úgy hívják: természet.