Az ujjal mutogatás kora lejárt: kezedben a környezetvédelem

Nem egyszer hallottam már, hogy a profitorientált nagyvállalatok és a bolygó érdekeivel szemben közömbös burzsuj vezetőréteg áldozatai vagyunk. Miattuk van ennyi műanyag, kemikália, ők találták ki a tervezett elavulást, ők öntik ránk a gyerekek manipulálására szánt kacatokat a vásárlás mellé. Mi meg rá vagyunk kényszerítve, hogy megvegyük ezeket a dolgokat, mert nincs más. És amúgy is, egy ember döntése nem változtat semmin.

Engem pedig egyre jobban fáraszt ez. Szerintem nem lehetőség nincs, hanem kedv, idő, esetleg pénz az alternatívák keresésére. Mert tévhitek vesznek bennünket körül, és olyan nehéznek bizonyul túljutni egy-egy berögzült gondolaton.

A kedvenc és megunhatatlan példám még mindig a textilszütyők esete: felfoghatatlan számomra, hogy 2020-ban a többség még mindig nejlonba csomagol a piacon egy darab (!) paprikát, de ha felmerül a műanyagszatyrok problematikája, csak sóhajt: hát valamibe mégiscsak be kell csomagolni a zöldségeket.

A fenéket! Nem kell. És ha mégis, arra az esetre nyugodtan be lehet vásárolni néhány textilből készült szütyőt, ami évekig bírni fogja a terhelést.

Vagy a csúnya, gonosz multik ezt sem engedik?

Ha nem tiltják, akkor kinek a hibája, hogy még ilyen különösebb nehézséget sem okozó környezettudatos szokásokat sem hajlandó valaki bevezetni az életébe? 

A zöldhullámos évek nem manapság kezdődtek; körülbelül már tíz éve nyitott rá a magyar kínálati piac, hogy az egyszerhasználatos és környezetszennyező módon készülő termékeket leváltsuk valami fenntarthatóbbra. Sok esetben a hiba még mindig a keresleti oldalon van, és abban a félreértett elképzelésben, miszerint mindent a multikban kell (lehet) megvenni, így az őstermelők, kézműves piacok, kreatív újrahasznosítók értetlenül tárják szét a kezüket, hogy hol vannak a vásárlók.

Van egy mondás, miszerint minden vásárlásunkkal szavazunk,

és talán nem ártana, ha némi közgazdaságtani ismerettel karöltve mindenki a fejébe vésné ezt a gondolatot. A kínálat ugyanis – eltekintve bizonyos szigorú körülmények között gyártható termékektől – a fogyasztókon, vagyis a mi döntéseinken múlik. A nagyvállalatok azt gyártják le, amit mi megveszünk, más nem is érhetné meg nekik. Sőt, csak az a nagyvállalat képes működni, amelynek a termékeit tömegek vásárolják meg. Egy egyszerű példával élve: ha holnaptól senki nem venne műanyag palackba csomagolt italt, a cég nem gyártaná ilyet többé – hiszen minek ölje bele a pénzt, ha nincs belőle profit?

Ehhez csak meg kell hozni egy döntést, hogy valamit nem veszünk meg holnaptól. Vagy nem onnan vesszük. Vagy nem olyan formában vesszük. Se az üdítőkre, se a bolti vegyszerekre, se a műanyagzacskókra nincsen rákényszerítve senki.

Egyre inkább a mi döntésünk, hogy a fenntartható alternatívákat választjuk-e a környezetszennyező helyett. Az ujjal mutogatás kora lejárt, és ideje lenne tudatosítani, hogy nem vagyunk a multik vagy más emberek, cégek áldozatai. Hosszútávon nem nekünk kell azt vennünk, amit a nagyvállalatok ránk kényszerítenek, hanem a nagy- (vagy kis) vállalatoknak kell azt gyártania, amit mi akarunk.

De ehhez az első lépést nekünk, átlagembereknek kell megtennünk és változtatni a vásárlási szokásainkon. Aztán utánunk a vízözön.