Jelen értekezésben a kézzel evéstől a kézzel evésig vezető utat járjuk be: ez az utazás az őskorban kezdődik, és ma is tart. Eleinknek egyszerűen nem is volt szükségük semmiféle eszközre ahhoz, hogy magukhoz ragadják és elfogyasszák az ételt. Egy Johannesburg melletti ásatáson talált kétmillió éves lelet-együttes alapján a kutatók megállapították, hogy az ősemberek főként a növények leveleit és gyümölcseit ették, emellett kisebb mennyiségben húst is – vélhetően évszakonként változó arányban.
Fotó: Unsplash / Nathan Dumlao
Őseinknek nem voltak evőeszközeik, nem is volt rá szükségük. Azonban már ebben az időszakban is használtak valamiféle vágóeszközt, amely ekkoriban nem az étkezéshez, hanem az étel darabolására, felaprítására szolgált.
Az ókori Egyiptomban már gabonát is termesztettek és állatokat is tartottak, ezáltal sokkal változatosabban étkeztek, mint őskori eleink. Az ételeket kézzel ették, bár a kés mellett már ekkoriban is létezett valamiféle kanál és a villa is. Hiszen kezdetleges, kagylóhéjból, domború kőből készült kanalat korábban is használtak, az egyiptomiak pedig már fából faragták a merítőeszközként használt alkalmatosságot. A villa már a bronzkori Kínában megjelent, majd a Bizánci birodalmon keresztül érkezett Európába, de a Nílus-menti emberek bizony elsősorban kézzel ettek.
Fotó: 123RF
Az ókori görögök az ízek szerelmesei voltak. Gazdagon fűszerezték ételeiket, szívesen fogyasztottak kecske- és bárányhúst, valamint tengeri finomságokat. A húst és a zöldségeket egyfajta páccal kenték be sütés előtt, hogy minél puhábbak legyenek. Főként kézzel ettek, és az étkezés végén a kenyér belsejével tisztították meg a kezüket.
Ha a római birodalmat és az étkezést tanulmányozzuk, kétségtelenül felsejlik Lucullus politikus és hadvezér neve, aki az ételek iránti szenvedélyéről híresült el. Órákon vagy akár napokon át tartó, római arisztokraták számára szervezett lakomáin a vendégek különleges és egzotikus ételeket is megkóstolhattak: vadat, pulykát, sőt akár még olyan – számunkra bizarr – egzotikus ételt is, mint a páviánhús, emellett friss tengeri étkeket, amelyek Rómában luxusszámba mentek, továbbá egzotikus fűszereket, édességeket. Az étkeket látványosan, már-már műalkotásként tálalták. Ezeket a rabszolgák vágták fel, a főurak pedig kézzel ették meg.
További évszázadokba telt, mire az étkezőasztalon megjelentek az evőeszközök.
A kora-középkori emberek valószínűleg kézzel ették az ételeket, és csak fokozatosan kezdtek el különféle evőeszközöket használni. A kés egyébként sokáig veszélyes eszköznek számított az asztalon, hiszen a középkorban elsősorban fegyverként használták: a védelem és a vadászat eszközeként. Éppen emiatt nagyon megélezték, így a rendszeresített kések balesetveszélyesek voltak. A kanalat és a villát is ismerték, de nem igazán éltek vele.
Fotó: Unsplash / Nathan Dumlao
Az 1200-as években a villa az arisztokraták kiváltságának számított, vélhetően Perzsiából érkezett Európába, de valószínűleg származási helyén is inkább húsok megsütésére, szúróeszközként használták.
Eleinte úri huncutságnak tartották, ha valaki villával evett.
A reneszánsz idején maga Hunyadi Mátyás sem részesítette előnyben a villát. Galeotto Marzio azt írta, hogy a király legendásan tisztán evett kézzel. Olasz felesége, Aragóniai Beatrix Nápolyból hozatott villát a visegrádi palotába, és megpróbálta rávenni hites urát, hogy azzal egyen, de Mátyás – a történet szerint – keményen ellenállt.
A kés-villa-kanál együtt csak az 1600-as évek végén került az étkezőasztalokra, elsősorban az előkelő családoknál, és még hosszú időnek kellett eltelnie addig, míg általánossá vált használatuk.
A középosztály az 1700-as években kezdett késsel-villával enni, és egyre inkább normává vált, hogy nem eszünk kézzel. Ezidőtájt egyes európai uralkodócsaládok nagyon különleges étkészleteket használtak, amellyel hatalmukat és gazdagságukat is szimbolizálták.
Fotó: 123RF
XIV. Lajos udvarában arany- és ezüst evőeszközökkel ettek, a Habsburgok a bécsi udvarban arannyal díszített késsel-villával étkeztek, a brit királyi család pedig gazdagon aranyozott készlettel terítette meg az asztalt.
Az evőeszközkészletek az 1800-as évekre váltak általánossá az egész nyugati világban.
Fotó: 123RF
S mielőtt bezárnánk a kört, amely a kézzel evéssel indult és azzal is végződik, ejtsünk néhány szót arról az eszközről is, mely a keleti társadalmakban évezredek óta meghatározó szereplője az étkezésnek!
Az evőpálcika térhódítása nagyjából időszámításunk előtt ezer évvel indult: a Sang-dinasztia korából származó feljegyzések szerint már akkor használták a kínai konyhában.
Kezdetben főleg a főzés, az ételek keverésének eszköze volt, majd az étkezés során is szerepet kapott. A pálcikák Kínából Japánon és Koreán keresztül az egész kelet-ázsiai térségben elterjedtek. Készülhetnek fából, bambuszból, de előfordul elefántcsont és fém evőpálcika is.
Fotó: 123RF
A kézzel evés azonban olyannyira mélyen gyökerezik az emberi kultúrában, hogy a mai napig fontos szerepet játszik az étkezésben. Sőt, valójában nemcsak egy szokás, hanem egyúttal vallási, kulturális és egyúttal társadalmi „élmény” is. A világ jelentős részén – Afrikában, Indiában és a Közel-Keleten – még ma is ujjaikkal nyúlnak az ételhez, szokás szerint közös tálból. S hogy mindez mit is szimbolizál?
Vallási és kulturális szempontból a kézzel evés szoros kapcsolatban áll a tisztasággal, a szakrális szertartásokkal.
Az indiai kultúrában a nagyobb városokon kívül nem használnak kést és villát, esetleg a raitát – joghurtfélét – fogyasztják kanállal, és még a bíryanit (egyfajta rizses étel) is kézzel eszik.
A hinduk jobb kézzel nyúlnak az ételhez: ez a tisztaság és udvariasság megnyilvánulása. A bal kezet a hindu hagyomány tisztátalannak tartja. A muszlimok is jobb kezüket használják evéshez, és Ramadán idején, amikor az étkezés egyfajta vallási aktussá válik, amelyet szigorú előírások szabályoznak, ez az jelentés is hangsúlyosabb.
Fotó: 123RF
Azokban a kultúrákban, ahol kézzel esznek, jellemző, hogy valamilyen kenyér- vagy lepényfélét is bevetnek, mint „evőeszközt”. Az etióp konyhában az injera nevű palacsinta-szerűség kerül a kézbe, ez lesz lényegében a tányér, erre kerül a húsos-zöldséges keverék, az alapból tépett falatok szolgálnak egyfajta kanálként. Mindezt az első három ujjat használva eszik meg. De ugyanez jellemző az indiai, pakisztáni, bangladesi étkezésekre is, ahol naan kenyérrel vagy rotival veszik fel az ételt és formálják falatokká.
Közös tálból esznek, így az étkezés közösségi élményt is nyújt.
Indonéziában is kézzel esznek – helyi szokás szerint itt nemcsak az ujjakat, hanem a teljes tenyeret is lehet használni – természetesen itt is a jobb kézről van szó. Mexikóban sem ismeretlen a kézzel evés hagyománya: a tacot vagy a tortillát használják „kanálként”, erre halmozva a chilis babot és egyéb finomságokat.
Fotó: Unsplash / Carles Rabada
A kör nyugaton zárul, ahol ugyan megvannak a szigorú étkezési szabályok, hiszen a kés-villa-kanál szentháromság mondhatni kötelező, ám azért itt is maradtak kivételek. Ilyenek például a partifalatkák, és természetesen a gyorséttermi fogások, hiszen ki látott már olyat, hogy hamburgert, hot dogot és a hozzá kínált sült krumplit valaki evőeszközzel eszi! Ma már egy külön irányzat, a street food épít a kulturált kézzel evés gyakorlatára a nyugati világban.
Az etikett azt is megengedi, hogy a csirkecombot kézzel együk (bár a nyelét többnyire ellátják valamiféle védőréteggel, hogy a kezünk ne érintkezzen közvetlenül a hússal). Nem is beszélve a garnéláról, amihez az étteremben a felszolgáló automatikusan hozza a citromos vizet és a törlőkendőt, hogy kedvünkre csavargathassuk le a rákocskák páncélját, majd kéjesen szürcsöljük ki az utolsó csepp illatos szaftot. S akkor még nem is beszéltünk a régi jó hazai kedvencünkről, a tunkolásról!
Nincs is annál jobb, mint amikor a ropogós héjú kovászos kenyérrel kitunkoljuk a sült oldalas szaftját!
Végül is európaiként is elmondhatjuk, hogy kézzel enni jó. Azt, amit lehet/szabad, ott, ahol ez ildomos és kívánatos. Ilyenkor megsokszorozódik az élmény, hiszen az étel látványát, illatát, a kóstolás élményét kiegészíti a tapintás. Ám emellett titokban örülhetünk, hogy olyan helyen élünk, ahol ennél sokkal szélesebb az evőeszközök repertoárja. De erről majd legközelebb….
Nyitókép: 123RF
Ajánljuk még:
Málnás trifle
Rozmaringos-olívás sajtgolyók pisztáciakéregben
Sült bab kenyérlángossal
