Mi is az az oxidatív stressz?

Az első, amit fontos leszögeznünk: az oxidatív stressz se nem jó, se nem rossz. Attól függően, hogy mekkora mértékben ér bennünket, és meddig vagyunk kitéve neki, lehetnek pozitív és negatív hatásai egyaránt.

Az orvosi megfogalmazás szerint: „az oxigén és nitrogén eredetű szabadgyökök fokozott termelődése, illetve az antioxidáns rendszerek ezzel összefüggő kimerülése oxidatív-nitratív stresszhez vezet, mely ismerten szerepet játszik számos megbetegedés patogenezisében, mint többek között a diabétesz mellitusz, iszkémiás-reperfúriós károsodás, krónikus szívelégtelenség, gyulladásos betegségek, karcinogenezis. Emelkedett oxidatív-nitratív stressz esetében magukban a sejtekben is károsodások figyelhetők meg, jellemző a lipidek peroxidációja, a fehérjék nitrozilációja és nitrációja, valamint DNS-törések létrejötte”. 

Ijesztően hangzik, ugye? Pedig az oxidatív stressz valójában „csak egy kibillenés”, amely akkor fordulhat elő, ha a szervezetben egyensúlyhiány alakul ki a szabad gyökök és az antioxidánsok között. Bár anyagcsere-folyamataink során testünk sejtjei szabad gyököket termelnek, ezzel párhuzamosan antioxidánsokat is létrehoznak, amelyek semlegesítik ezeket a szabad gyököket. Az emberi szervezet egy csodálatraméltó „gépezet”: képes fenntartani az egyensúlyt a két oldal között. 

Adott esetben a szervezet természetes immunválasza is kiválthatja az oxidatív stresszt – átmenetileg. Ez a fajta oxidatív stressz enyhe gyulladást okozhat, amely elmúlik, miután az immunrendszerünk leküzdötte a fertőzést vagy helyrehozta a sérülést. Vannak olyan tényezők is – elég sok – amelyek hatására a rendszerben zavar keletkezik, és könnyen kibillenhet egyensúlyi állapotából, amit aztán csak komoly harcok árán tud visszaállítani. Egy diéta, életmódbeli sajátosságok, környezeti tényezők, nem megfelelő élelmiszerek fogyasztása, és még számos más dolog az oxidatív stressz növekedéséhez vezethet.

Az igazi probléma azonban nem a kontrollált oxidatív stresszel van, ugyanis ez az, ami felgyorsíthatja az öregedési folyamatokat, és hozzájárulhat számos rossz egészségügyi állapot kialakulásához.

Az oxidatív stressz hatásai

Az oxidatív stressz hatásai igen változatosak lehetnek, és bár manapság nagyon hangzatos mindent rákenni, nem mindig jár káros következményekkel. Például a fizikai aktivitásból eredő oxidatív stressz jótékony hatással lehet szervezetünkre – ezt a tulajdonságát az élsportban gyakran ki is használják. Az enyhe oxidatív stressz meg is védheti a testet a fertőzésektől és betegségektől. Egy 2015-ös tanulmány során a tudósok megállapították, hogy egérkísérletekben az oxidatív stressz korlátozta a melanoma rákos sejtjeinek terjedését. 

A fő problémát a hosszú távú oxidatív stressz okozza, ugyanis ebben az esetben károsodhatnak a test sejtjei, fehérjéi. Ez hozzájárulhat az öregedéshez, és fontos szerepet játszhat számos más negatív állapot kialakulásában. Az oxidatív stressz például krónikus gyulladást okozhat. A krónikus gyulladás pedig számos más betegséghez vezethet: például cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek és az ízületi gyulladások jelentkezhetnek.

Az agyunk különösen érzékeny az oxidatív stresszre,

hiszen az agysejtek jelentős mennyiségű oxigént igényelnek: egy 2018-as tanulmány szerint az agy a test összes oxigénmennyiségének 20 százalékát fogyasztja el. A szabad gyökök károsíthatják az agysejtek belső struktúráit, sőt sejthalált is okozhatnak, ami növelheti a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát. 

Hogyan csökkentsük az oxidatív stresszt?

Bár „támadás” akárhonnan érheti szervezetünket, észrevétlenül is – vannak olyan dolgok, amiket tudatosan érdemes kerülnünk, mert nagymértékben hozzájárulnak az oxidatív stressz káros hatásainak kialakulásához. Ilyenek a sok zsírt, cukrot és feldolgozott ételeket tartalmazó étrend, a cigarettázás és a rendszeres alkoholfogyasztás. Törekedjünk arra, hogy kiegyensúlyozott és egészséges étrend szerint táplálkozzunk, kerüljük a feldolgozott „üres” élelmiszereket, mozogjunk rendszeresen, és amennyire lehet, csökkentsük életünkben a feszültséget.

Kulcsfontosságú lehet az egészséges testtömeg fenntartása is, ugyanis egy 2015-ös jelentés szerint a felesleges zsírsejtek gyulladást okozó anyagokat termelnek, amelyek fokozzák a szabadgyökök termelését a szervezet immunsejteiben. És fontos megjegyezni, hogy annak ellenére, hogy a szervezetnek szabad gyökökre és antioxidánsokra is szüksége van, ha túl sok vagy túl kevés az egyik vagy a másik, az komoly egészségügyi problémák kialakulásához vezethet. 

A cink lehet a fiatalság kulcsa

Prof. Dr. Ivana Ivanovi-Burmazovi, a Friedrich-Alexander-Universität Erlangen-Nürnberg (FAU) Bioinorganic Chemistry Tanszék kutatócsoportjának vezetője amerikai kutatókkal együtt felfedezte, hogy a cink képes aktiválni egy szerves molekulát, ami segíti az oxidatív stressz elleni védekezést. A cink aktiválja a hidrokinoncsoportokat, természetes védelmet hozva létre a szuperoxiddal szemben, amely az emberi sejtlégzés mellékterméke, és amely károsítja a szervezet saját biomolekuláit, például bizonyos fehérjéket vagy lipideket, valamint az emberi genomot is.  A hidrokinon önmagában nem képes a szuperoxid lebontására, ha azonban cink és hidrokinon kombinálódik, akkor egy szuperoxid-diszmutáz enzimet (SOD) utánzó fémkomplex jön létre. Ezek az enzimek megvédik a szervezetet az oxidáció okozta lebomlási folyamatoktól és antioxidáns hatásúak. Ily módon a szuperoxid metabolizálható, és megelőzhető a szervezet károsodása; elkerülhető az oxidatív stressz. 

A kutatás egy forradalmian új szintre emelte a cink szerepét egészségünk megőrzésében, és letette egy olyan eljárás alapjait, amely során a jövőben olyan élvezeti termékek fogyasztásával tehetünk egészségünk megőrzése érdekében, mint a cinkes csokoládé, tea vagy reggeli kávé.

Az oxidatív stressz és az öregedés – kicsit másképpen

Testünk belső „öregedése” mellett bőrünk ráncosodása, megereszkedése is nagymértékben az oxidatív stressznek köszönhető. Talán nem túlzás azt mondani, hogy az egyensúlyi állapot tartós felborulása kívül-belül öregít bennünket, méghozzá úgy, hogy nagymértékben igénybe veszi egészséges sejtjeink energiáit, emellett rombolja és pusztítja azokat. Az öregedés nem más, hogy a szervezet belső egyensúlyának huzamosabb ideig történő felbomlása, amely egy szerteágazó problémahalmazhoz vezet a „gépezet” számos pontján, egyik bajból okozva a másikat. Az oxidatív stressz mintegy gyűjtője mindazoknak a dolgoknak, amelyeket „nem csinálunk jól”, következménye a meg nem becsült egészségnek, és okozója a lassú, folyamatos „leromlásnak”.

Az öregedésre sokszor úgy tekintünk, mint egy adott folyamatra, ami egy ponton elérkezik, és onnantól rabjává tesz bennünket, pedig ez egy hatalmas tévedés.

Ha egy kicsit jobban átgondoljuk a fentiekben részletesebben elemzett folyamatokat, akkor láthatjuk, hogy az oxidatív stressz nem valami mumus, aki 60 vagy 70 év után egyszer csak bekopogtat az ajtón, hanem egy állandó társunk, aki velünk együtt „fejlődik” szinte születésünk pillanatától kezdve. Ha nem becsüljük meg a természet nekünk adott egészségét, és nem teszünk meg mindent az egyensúly fenntartásáért, akkor idő előtt, kellemetlenebb és fájdalmasabb tünetek kíséretében válik láthatóvá. Ha azonban arra törekszünk, hogy megadjuk testünknek mindazt, amire igazán szüksége van, akkor egyrészt sokáig segíthetjük az egyensúlyi állapot fenntartását, kerülve ezzel a káros oxidatív stresszt, másrészt szebbé tehetjük azt az időszakot is, amikor már elkerülhetetlen lesz átlépnünk az időskorba.

A hangsúly tehát nem a betegségeken és a káros tényezőkön van, és nem ezeken kell, hogy legyen, hanem az egyensúlyon, hiszen ez a kulcsa sejtjeink és szervezetünk hosszú ideig tartó fiatalságának. A szabad gyökök és az antioxidánsok állandó harca kicsit olyan, mint az egész élet, amiben a jó és a rossz örök konfliktusban áll egymással. És mint ebben a harcban is, itt is van egyszer fent és egyszer lent, a kibillenés szinte elkerülhetetlen. De ha pár alapszabályt betartunk, és odafigyelünk a minőségi életre, akkor talán az „öregedés” is új értelmezést nyer számunkra.