„Miért eszed, ha sírsz tőle?” – A csípős paprika átkos szeretetéről

Egészség

„Miért eszed, ha sírsz tőle?” – A csípős paprika átkos szeretetéről

Egy-egy közös szendvicsvacsora alkalmával a gyermekeink döbbenten néznek ránk, és felteszik az abszolút jogos kérdést: miért eszitek, ha sírtok tőle? Miért jó, ha csíp? Ha visszaemlékszem gyermekkoromra, ugyanezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem, amikor láttam a felnőttek könnyének kicsordulását és hallottam sűrű fújtatásukat egy-egy karika hegyes erős paprika elfogyasztásakor. Annak idején nekem sem tudtak elfogadható választ adni kérdésemre, ahogy én sem tudtam megválaszolni gyermekeimnek, miért is jó ez. Zavart a dolog, ezért utánajártam, hogy végre fény derüljön a titokra, a chilik és erőspaprikák térhódításának titkaira.

Az erős paprika története több ezer évre nyúlik vissza, behálózza az egész világot. A legtöbb kutató a Közép-amerikai térséget nevezi meg őshazaként, és egészen elképesztő, hogy a leletek tanúsága szerint már időszámításunk előtt több mint kétezer évvel is termesztették és háziasították, egyesek szerint pedig már i.e. 7000 évvel is ismerték és alkalmazták őseink.

A történelemkönyvek szerint a chili európai története a sok más tekintetben is újító Kolumbusz Kristóf nevéhez fűződik, ugyanis orvosa, Alvarez Diego Chanca szállította be az első magvakat a kontinensre. Innen ered „indiai bors” elnevezése is, hiszen ekkor még azt hitték a bátor utazók, hogy Indiában jártak, és ott ismerték meg ezt a fűszert. A mediterrán vidékeken már a 17. században gyakori látványnak számított a füzérben lógatott paprikacsokor, hazánkban pedig a törökök terjesztették el, akik járványos megbetegedések ellen használták orvosságként. A 18. századi paraszti konyhákban felváltotta az akkor drága fűszernek számító borsot, ezt követően pedig nagy sebességgel szelte át a világ gasztronómiai terét. Az elmúlt évtizedekben hatalmasra nőtt az amerikai kontinensről importált chilitermékek száma és a hazai termesztéssel való kísérletezések aránya.

A chili paprika eredendően a trópusi égövön termesztett csípős termésű paprikafajták összefoglaló neve, pontos fajtaszámuk nehezen megállapítható, hiszen mindig újabb és újabb fajták kerülnek a köztudatba. Az egyik leginkább elterjedt változata a Habanero, amelynek több fajtája is szerepel a világ legerősebb chilijeinek toplistájában. Ereje elérheti a közel 500.000 SHU értéket is. Az elmúlt években vetőmagvásárláskor vagy kész chilitermékek böngészésekor is felfigyelhetünk egzotikus, kivételesen erős fajtákra, mint például a Fatalii (kb. 300.000 SHU), a Jolokia (kb. 1.000.000 SHU) vagy a Trinidad Scorpion, ami fajtától függően akár elérheti a 2.000.000-s SHU értéket is. A toplistát 2020-ban a Carolina Reaper vezeti 2.200.000 SHU-val.

De mi az az SHU, és mit jelöl pontosan?

Az SHU (Scoville heat unit) egy csípősségi egység, amely a kapszaicin relatív mennyiségét jelzi az adott termésben. Feltalálójáról, Wilbur Scoville amerikai kémikusról nevezték el, aki 1912-ben komplett eljárást dolgozott ki a mérésre. A módszer sok pontatlansággal küzd, és nagymértékben befolyásolják a növény élőhelyén fennálló környezeti tényezők, ezért az értékek mindig hozzávetőlegesek. A világ legcsípősebb fajainak, a belőlük készült termékeknek minden évben külön megmérettetést is rendeznek. A Scovie Awards évről évre felvonultatja a legextrémebb chili terméseket és az azokból készült elképesztő gasztronómiai alkotásokat.

Miben rejlik ennek a könnyfakasztó zöldségnek a sikere, és miért szeretjük annyira?

A chiliről egy dolgot biztosan tudunk: csíp. Ezért és így szeretjük. Ezt a benne található kapszaicin nevű anyagnak köszönheti, amely ingerli a szájban lévő idegvégződéseket, hő- és fájdalomingereket vált ki. Minél több kapszaicint tartalmaz egy paprika, annál erősebb. Ugyanakkor a fogyasztása tartósan érzéketlenné teszi az idegvégződéseket, így aki rendszeresen fogyaszt chilit, kevésbé érzi erősnek, mint azok, akik ritkán vagy egyáltalán nem esznek.

Kutatások szerint a kapszaicin hatására szervezetünk endorfint termel, amit boldogsághormonként is emlegetnek. Ez eufórikus állapotot vált ki, vagyis egyfajta természetes ajzószer, amelyet a testünk maga állít elő. A kutatási terület egyik kiemelkedő alakja Paul Rozin, a Pennsylvaniai Egyetem professzora, aki a hetvenes években kezdte el keresni a csípős paprika nyomán felvetett kérdések válaszait. Ő arra a megállapításra jutott, hogy nemcsak biológiai okokból, hanem kulturális indíttatásból is vonzódunk a csípős ételek fogyasztásához. Rájött, hogy  mikor csípőset eszünk, agyunk két ellentétes rendszere kapcsolatba lép egymással, és hasonló folyamat játszódik le, mint mikor hullámvasúton ülünk vagy egy dermesztő horrorfilmet nézünk.

Legyen akár biológiai, akár kulturális az ok, tény marad: a világ nagy részén rajonganak azokért a bizonyos SHU-kért. Hazánkban is egyre inkább elterjedt a különleges fajták termesztése, sokan akár a téli hónapokban is cserépben, a konyhapulton nevelgetik palántáikat.

Felhasználásuk szerteágazó, a konyhában szinte mindenben alkalmazhatóak:

fűszerként, szószként, mártásba, húsokhoz és tésztákhoz, édesen vagy sósan, ecetesen eltéve vagy frissen fogyasztva. Ha egy kis mexikói hangulatra vágyunk, készítsünk chilis babot, ha kínai vizekre eveznénk, használjuk csirkés pirított tésztához, de kipróbálhatjuk vele a Közel-Kelet lecsóját, a sakshuka-t is.

Ha egészségügyi hatásait a maximumon szeretnénk kiélvezni, készítsünk belőle méregtelenítő italt, ami segít kitisztítani a májat, vesét és bélrendszerünket is. Ehhez fél liter víz, két citrom, egy evőkanál méz és két nagy csipet chiliőrlemény keverékére és egy nagy levegőre lesz szükségünk.

Ha a konyhán kívül is szeretnénk próbát tenni, akkor 3 evőkanál hidegen sajtolt olajhoz adjunk egy evőkanál chili őrleményt, alaposan keverjük el, és kenjük fájó, megfáradt testrészünkre. A kapszaicin amennyire „fájdalmat” tud okozni, annyira tudja csillapítani is azt, ezért bátran alkalmazzuk ízületi fájdalmak kezelésére. A vállalkozó kedvű chilirajongók arcpakolásként is kipróbálhatják, hiszen köztudottan kiemelkedően jó hatással van a véráramlás serkentésére. Chilis frissítő arcpakoláshoz keverjünk fél pohár joghurtba egy kevés mézet, citromlevet, egy csipet fahéjat és ugyanennyi őrölt chilit, és a szemkörnyéket gondosan kihagyva kenjük fel arcbőrünkre! Húsz perc elteltével alaposan öblítsük le, és vigyázzunk: egy darabig ne nyúljunk a szemünkbe, mert a kapszaicin szembe kerülése nagyon kellemetlen pillanatokat tud okozni!

Ha mégis megtörténik a baj, semmi nincs veszve!

Amennyiben a bőrünk tolerálja nehezen a csípős paprikát, akkor ne kezdjük el szappannal és vízzel dörzsölni, mert akkor csak tovább visszük az égő érzést, és nagyobb területen fog „fájni”. Helyette próbáljuk meg a szódabikarbónás dörzsölést és lemosást, esetleg a kukoricakeményítős súrolást vagy az ecetes öblítést. Ha pedig nem mértük fel megfelelően SHU tűrési képességeinket, öblögessünk ecettel vagy citromlével, kanalazzunk szánkba magas zsírtartalmú tejfölt vagy más tejterméket, esetleg próbáljunk meg elszopogatni egy kanál mézet. A chilifogyasztás szabályaira is vonatkozik az általános elv: körültekintően és csak mértékkel!

A nyitókép a szerző tulajdona.

Ajánljuk még:

A kerti gyilkosok koronázatlan királynője: a leander
Gyönyörű szépség, amelynek óriási rajongótábora van hazánkban is. Sorra cserélnek gazdát különleges virágú egyedek dugványai, hogy gondos ápolás mellett újabb élet keljen életre. A leander elmaradhatatlan a nyaralóból, a nyári teraszról, a présház előtti szelfikről. A mediterrán életérzés ikonikus virágának szépsége mögött erős méreg rejlik, amiről nem tudunk, vagy sokszor megfeledkezünk.

Pusztítástól az életig: változásom szimbólumai, a kerti diófák
Sokszor jutnak eszembe az első sétánk lépései saját kertünkben, de a legélesebben az erőteljes hangra emlékszem, ami életem párjából tört elő akkor: „Na azt már nem!” Néztem őt, próbáltam beférkőzni a gondolataiba, miközben azt kérdeztem magamtól, meddig mehetek még el? Mást akartunk. Bennem továbbra is dolgozott az önállósult dac, ő pedig nem tűrt ellentmondást. Így maradtak meg a diófák.