Élénken emlékszem Mari mama kertjére. Szívvel-lélekkel gondozott kis kert volt, amolyan klasszikus nagymama-kert. Imádtam bebújni a málnabokrok közé, csipegetni a szemeket, majd fülig piros szájjal, alig látható cinkos mosollyal szaladni ki onnan. De legjobban a ribizlit szerettem. Egyedül, csendben, a madarak dalolását hallgatva bújócskáztam az apró bogyókkal, a leveleket ide-oda hajtogatva kerestem a legügyesebb rejtőzködőket. Sosem találtam meg mind – még szerencse. A legjobb lapulóknak hála a forró nyári napokon belekortyolhattam nagymamám utánozhatatlan szörpjeibe – meggyőződésem, hogy ő főzte a világ legfinomabb szörpjeit.
Még hosszú-hosszú évekkel a halála után is éreztem a ribizli illatát, a gyümölcs igazi ízét a számban.
Aztán elfelejtettem. Megfeledkeztem róla, ahogy az emlékeimről is. Egészen addig, amíg anya nem lettem, és elültettem az első ribiszkebokrot a házunk kertjében a gyermekeimnek. A gyermekeimnek, hogy ők is bebújhassanak a bokrok sűrűjébe, hogy ők is fülig piros szájjal, alig látható cinkos mosollyal szaladhassanak ki onnan…
Fotó: Unsplash / Svitlana B.
Eleinte a ribizli piros volt, mert én így emlékeztem rá. Aztán szép lassan felfedeztük, hogy a természet számára is színes ruhákat ajándékozott. Izgalmas felfedezés volt belekóstolni az első fehér fürtbe, megízlelni a gyorsan növő fekete bogyókat. Nem árulok el nagy titkot: ma már piros, fehér és fekete színekben pompázik a kert hosszú-hosszú ribizlisora.
De nem csak az esztétikum változatos: a ribizli felhasználásának szerteágazó lehetőségei is magával ragadóak.
Hiába említik már a 12. századi kolostori írások a ribiszke gyógyhatásait, a fajtát és a benne rejlő értékeket kevesen ismerik.
A ribizli energetizáló, antioxidáns és betegségmegelőző képességekkel is rendelkezik. Jótékony hatással van az emésztésre, a vérképzésre, vérnyomásra és koleszterinszintre. Magas bioflavonid-tartalmának köszönhetően kiváló immunerősítő, tumorellenes hatással bír. Nagy arányban találhatóak meg benne nyomelemek és ásványi anyagok (nátrium, kalcium, foszfor, vas, magnézium), ahogyan magas a C- és B-vitamin tartalma is. Kiváló rostforrás, olaja ápolja a kiszáradt, érzékeny bőrt, fokozza a sejtanyagcserét, kimagasló vízhajtó hatással rendelkezik.
Fotó: Unsplash /Nikita Broutman
Nagyanyáink leggyakrabban szörpöt és lekvárt főztek belőle, esetleg édes befőttet készítettek. A ribizliből készült linzer az ünnepi asztalok gyakori ékessége volt, akárcsak a ribiszkebor, amit nagyapáink a legnagyobb gondossággal készítettek és mazsolával vagy fügével dúsítottak, hogy karácsonyra kellemesen fogyasztható lehessen ez a leginkább aszúra emlékeztető ital. Nem volt ritka a szirup és kocsonya készítése sem, utóbbinál azonban figyelni kell arra, hogy a cukor aránya legalább 50 százalék legyen!
Az érett gyümölcs friss fogyasztására is számos lehetőség adódott: kitűnő szósz és mártás készülhetett belőle a legkülönfélébb fogásokhoz, de levesként is megállta a helyét. A ribiszkehab önmagában, de sütött habként, madártejjel is gyakori desszertnek számított egykor. Manapság inkább tortát sütnek, pite, piskóta vagy lepény készül belőle. Feldobható vele bármilyen édesség: tejberizs, joghurt, császármorzsa, muffin vagy éppen túrós palacsinta.
Azonban nem árt gondolni a hűvösebb hónapokra sem. Szerencsére a ribizli ebből a szempontból is szerencsés választás, hiszen különféle módokon jól tartósítható. Az apró szemeket megmosva, konyharuhán megszárítva fagyaszthatjuk, ilyenkor arra érdemes figyelni, hogy a szemeket tálcán, kiterítve fagyasszuk le, majd 3-4 óra mélyhűtőben töltött idő után öntsük csak zacskóba, dobozba – ezzel elkerüljük, hogy a szemek összeragadjanak.
Kellő óvatossággal az apró szemeket aszalhatjuk is, de kerüljük a tűző napon szárítást, és a túl magas hőmérsékletet.
A kandírozás már némiképp körülményesebb feladat: kilogrammonként másfél kilogramm cukorral számolva, egy kevés citromsavval, a gyümölcs levével és pár kanál vízzel szirupot főzünk, majd beleforgatjuk a ribizlit. 20 perc főzés után hűvös helyre tesszük, másnap leszűrjük, a maradék szirupot nyúlósra főzzük, és lehűtve a ribizlire öntjük. Ezt következő nap ismételjük. Szedjük ki a szemeket, szórjuk meg porcukorral, forgatva szárítsuk, és amikor már nem tapadnak egymáshoz, hűvös helyen tároljuk.
Fotó: Unsplash / Bermix Studio
Ne feledkezzünk meg kevésbé rendhagyó felhasználásairól sem: a szörpfőzés során fennmaradó gyümölcshúst és magot kiszáríthatjuk, majd őrölhetjük. Az így kapott finom por felhasználható étrend-kiegészítőként, akár joghurtba, müzlibe, turmixba keverve, de kitűnő natúrkozmetikumokat is készíthetünk belőle: az őrleményt sóval, egy kevés szódabikarbónával és hidegen sajtolt olajjal összekeverve fürdősót; cukorral és kevés olajjal vagy mézzel keverve bőrradírt kaphatunk. Az otthoni kencegyártás és szappankészítés szerelmesei felhasználhatják szappankészítéshez is. Szárított leveléből gyógytea készíthető, mely vizelethajtó, vesetisztító, vérkeringést javító hatással rendelkezik.
A ribizlilevél tea széles körben ismert gyógyír ízületi gyulladás, köszvény és reuma esetén tett jó szolgálatáról is.
Mindenki másként szereti. Victor Hugo a zselét, Jókai Mór a kimagozott ribizlidzsemet választotta. Én maradok a gyökereimnél: Mari mama kertjénél, a forró nyári napok hűsítőjénél, és csendes boldogsággal nézem, ahogy gyermekeim azzal a bizonyos – hol fekete, hol fehér, hol piros, de mindig alig látható – cinkos mosollyal szaladnak ki a bokrok közül, hogy a forró nyári napokon az árnyékban megpihenve raktározzák el magukban édesanyjuk szörpjeinek emlékét…
