Tény, hogy a fűszeres finomságokkal töltött káposztalevelek valóban jellemzően téli ételnek számítanak, elkészítésének ezerféle módjáról számtalan receptet olvashattunk az egy.hu gyűjteményében is. Jóval kevesebben tudják, hogy a káposztát a népi gyógyászatban is sokféle célra használták, ezért most
a gyógyászatban való alkalmazási lehetőségeinek jártunk utána.
Mindenek előtt nem árt emlékezni arra, hogy – némi képzavarral élve – mi fán terem a káposzta. Kezdjük rögtön egy kis botanikával! A „fejes káposztaként” ismert növény egyike az ember által legrégebben fogyasztott alapanyagoknak, immáron több mint 4000 éve kerül valamilyen formában az asztalra. Életciklusa ennek a növénynek is kétéves: az ehető levelekből álló fejet az első évben növeszti, míg virágot és termést, magokat csak az ezt követő évben fejleszt – már ha nem takarították be korábban.
Fotó: 123RF
A széles körben ismert „káposztafejet” valójában olyan tőlevelek alkotják, mint amilyeneket például a szintén kétéves életciklusú ökörfarkkóró vagy akár a szépnevű terjőke kígyószisz esetében is találhatunk. A káposzta első évben növesztett levelei azonban szétterülés helyett erősen egymásra borulnak, fejet alkotnak, és fajtától függően erősebben-gyengébben elhúsosodnak. A levelek kiindulási pontja a „torzsa”, amit a levelekhez hasonlóan szintén ezerféle módon fel lehet dolgozni.
A káposzta gyógyhatása
A káposzta gyógyászati felhasználásáról szintén nagyon régi források tanúskodnak. Tudvalevő, sokféle vitamint tartalmaz, ami miatt érdemes télen akár nyersen is rágcsálni! Kiemelkedően magas a K- és C-vitamin-tartalma, némi káposztafogyasztással akár a napi K-vitamin-bevitel 100 százalékát is könnyedén biztosíthatjuk!
A középkor óta köztudott, hogy a savanyú káposzta kiválóan gyógyítja a skorbutot, mely betegség kialakulása nagymértékben a C-vitamin hiányának volt köszönhető.
Nem véletlen, hogy a több hónapig tartó hajóutakra készülve éppen ezért sok hordó savanyúkáposztát is betároltak a hajók rakterébe.
Fotó: 123RF
Érdekesség, hogy az egyéb hatóanyagok mellett relatív magasabb arányban tartalmaz kéntartalmú vegyületeket és szelént is. Általános egészségmegőrző, méregtelenítő hatásai mellett a növényt a rákgyógyítás különféle terápiáinak kutatásai keretében is vizsgálják, egyes vegyületei a tumorképződést befolyásoló hatásuk mellett gyulladáscsökkentő tulajdonsággal is bírnak.
Magas rosttartalmának köszönhetően az emésztőrendszerre is kedvező hatással bír,
gátolja a székrekedés kialakulását, de alacsony kalóriatartalma miatt fogyókúrás étrendeknek is kiváló összetevője lehet.
Fotó: 123RF
Káposztás pakolás
Belsőleges hasznai mellett a káposztát külsőleg is használhatjuk. Hatóanyagainak köszönhetően gyulladásgátló és méregtelenítő tulajdonságai is vannak, ezért
leveleit a népi gyógyászatban ízületi gyulladások, fájdalmak, gennyes fekélyek kezelésére is sikerrel alkalmazták.
Nem csak Erdélyben ismert az a praktika, hogy megfázás vagy tüdőgyulladás idején a leveleiből köhögéscsillapító, hurutot-lepedéket felszakító pakolást készíthetünk, melyet tiszta vászonnal a mellkasra is rögzíthetünk. Ugyanezt a pakolást alhasra helyezve különféle nőgyógyászati problémákat kezelésére javasolják. Ezekben az esetekben nagyon fontos, hogy a leveleket alaposan aprítsuk fel, törjük össze, azonban a levet igyekezzünk nem elfolyatni. A nedves aprítékot közvetlenül a bőrre helyezzük, hogy az direkt módon érintkezhessen vele. Az aprított levelekre vásznat helyezzünk, amit akár műanyag folpack-kal is bedunsztolhatunk. Ép bőr esetén a pakolást egész éjszaka fent lehet hagyni, gennyes sebeken a varasodásig 1-2 óránként feltétlenül cserélni szükséges!
Fotó: 123RF
Nyitókép: 123RF
Ajánljuk még: