Egészség

Ezerlevelű az idei Év Gyógynövénye: mindent a cickafarkról!

Achillea millefolium – nem varázsige, de majdnem az. Azt jelenti: közönséges cickafark. Egy egyszerű, de annál nagyszerűbb gyógynövény ez, nem véletlenül választották a 2022-es évre az Év Gyógynövényének!

A Magyar Gyógyszertudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya elsőként 2013-ban választotta meg az „év gyógynövényét”, mely címet akkor a boldogasszony tövisének is nevezett máriatövis nyerte el. A kezdeményezés célja, hogy évről-évre újabb gyógynövény kerüljön reflektorfénybe, miáltal felhasználási lehetőségei, növénytani jellegzetességei széles kör számára válhatnak ismertté. A Társaság döntése értelmében 2022-ben az Év Gyógynövénye a cickafark (Achillea millefolium) lett.

Ezt, a fito- (növényi) ösztrogéntartalmának köszönhetően elsősorban inkább a hölgyek által kedvelt gyógynövényt évezredek óta használja az emberiség. Virágzatának maradékait nemcsak az egyiptomi piramisokban, de több, ősemberek lakta barlangban is megtalálták. Ősi használatára utal tudományos neve: a legenda szerint a trójai hős, Akhilleusz ezen növény főzetével kezelte harcos társainak vérző sebeit.

Mint minden legendában, úgy ebben is van némi igazság: a benne található cseranyagok összehúzó hatásának köszönhetően teáját külsőleg sebek borogatására, aranyeres problémák esetén ülőfürdők adalékanyagaként valóban sikerrel alkalmazhatjuk!

Gyógyhatású, tehát megfontoltan használjuk!

Fogyasztása inkább hölgyek számára kínál megoldást: virágos hajtásából készült teája segíti a tüszőérést, vérzés- és györcscsillapító hatású, menstruációs időszakban, valamint változókorban palástűvel és pásztortáskával keverve kiváló teakeverék készíthető belőle. Ezt egész napra elosztva, étkezések előtt javasolt fogyasztani, kúraszerűen legfeljebb 1 hónapig használható, s a kúrák között minimum 2 hét szünetet javallott tartani!

Az ülőfürdő céljára előkészített gyógynövényt érdemes legalább fél napra hideg vízbe áztatni, majd ezt követően felmelegítve (nem forralva!) a fürdővízbe önteni.

Tinktúráját (alkoholos kivonatát) és a belőle párolt illóolajat gyulladásos problémák kezelésére alkalmazhatjuk.

Fontos ugyanakkor: gyógynövényeket minden esetben csak szakértő javaslatait követve, várandósság és szoptatás esetén pedig kizárólag orvos tudtával és jóváhagyásával fogyasszunk!

Milyen virág a cickafark?

A pulykafűnek, vagy ezerlevelű fűnek is nevezett gyógynövény virágai természetes formában jellemzően fehérek, esetleg rózsaszínek, a dísznövénykertészetekben azonban szinte bármilyen színű változatokkal találkozhatunk. Gyógyászatban kizárólag a fehér virágokat használjuk.

Levele rendkívül összetett, erről tanúskodik tudományos neve, a millefolium is: habár ezer levéllel nem, de levelenként 50-60 levélkével szinte minden esetben találkozhatunk!

Az akár 80 centiméter magasra is megnövekvő évelő gyógynövény minden része jellegzetes, kellemes illatú. Terjedésében a szél mellett a hangyák is gyakorta segítségére vannak, hazánkban gyakorlatilag bárhol találkozhatunk vele.

Érdekesség, hogy bár a cickafarkot elsősorban a gyógyászatban használják, a kertekben is jó hasznát vehetjük! Amennyiben levelét a komposzthoz keverjük, meg tudjuk vele gyorsítani a komposztban található növényi anyagok lebomlását – ugye, hogy rászolgált arra, hogy ő legyen az év gyógynövénye? Annyi jótékony hatása van, hogy alig győzzük megszámolni! Fogyasszuk, használjuk hát tudatosan, mert arra érdemes!

Tudtad, hogy tavaly a forrasztófű, a 2020-as évben pedig az echinacea volt az év gyógynövénye? 

Ajánljuk még: