Talán ennek köszönhető, hogy a negyedik gyerek után magamon feledett, eredetileg két-három kiló babaháj szépen feltornázta magát plusz öt kilóra, majd nyolcra, majd... körülbelül 10 kilónyi feleslegnél döbbentem rá, mit teszek a testemmel. Jobban szólva, mit nem teszek meg érte.
Nem azt adom meg számára, amire szüksége van, ami egészséges állapotban tartja, hanem következetlenül és önveszélyeztető üzemmódban hol túletettem magam az elmúlt években, hol meg megvontam azokat a falatokat is, amelyek a szükséges energiát, vitaminokat és ásványi anyagokat adhatták volna.
A mozgás meg, ami a sok gyerek melletti hétköznapi élettel együtt járt, szépen visszaszorult,
hiszen nőttek a gyerekek, nem cipeltem egyszerre többet a hátamon, nem kellett naponta pont ötszázszor felugranom, hajolgatnom, guggolásból emelnem ezerszer, iskolatáskákkal meg bevásárlókosarakkal kondiznom, rohannom a kerékpározó kölykök után.
És persze nem szoptattam többé – ami nálam a legkényelmesebb fogyókúra volt: ahogy gyarapodtak a gyerekek, úgy nyertem vissza én a versenysúlyom. De elmúlt egy olyan korszak az életemből, ami mellett eszembe se kellett, hogy jusson a diéta. Életmódom a sok gyerek mellett és miatt tökéletesen fenntartható és egészséges volt. A gyerekek gondoskodtak arról, hogy ne kényelmesedjek bele a létezésbe, mellettük több energiát adtam le, mint amennyit képes voltam bevinni, pedig jó étvággyal ettem – ha jutott evésre időm és érkezésem.
De ez az időszak elszaladt, és én nem nagyon akartam tudomásul venni életmódomban a természetes változásokat. Nem nagyon kaptam észbe, nem érzékeltem sokáig, hogy többet viszek be, mint amennyire a szervezetemnek szüksége van, és a sokgyerekes anyaságból fakadó, nem szándékos napi tréning már a múlté, és ha szeretnék még sokáig egészséges maradni, tennem kell érte. Úgy étkeznem, és annyit mozognom, ahogy és amennyi az a testemnek jó. És az majd a lelkemnek is jó lesz.
Ebben a féleszmélésben teltek aztán az évek, jöttek-mentek a rapid diéták, de pár hét kemény, lemondásokkal tüskésített próbálkozás után mindig jött a hideg zuhany és a teljes elkeseredés, mert jó-jó, leszaladt pár kiló, hogy aztán a duplája jöjjön vissza. Az idő is fura játszmába kezdett velem. 10 éve még szinte gyerekjáték volt ledobni három kilót három hét alatt, ám ez a folyamat az utóbbi két évben szinte beláthatatlan időre nyúlt:
nem három hét, de három hónap kellett ahhoz, hogy néhány makacs kilótól elköszönhessek. És persze ők is visszasunnyogtak újra.
Érzéseim szerint három nap alatt.
Én nem tudom más, a változó kor küszöbén toporgó sorstársam hogy van ezzel, de engem egy-két éve teljesen padlóra küldött a felismerés: semmi se lesz már olyan, mint régen. A gyerekek kirepültek, a kilók meg rám telepedtek, a mozgás is más, mint valaha volt. Nem úgy nyúlik, másként feszül, recseg-ropog minden, és aljasul dolgozik a gravitáció. Itt kopott, ott leszaladt, alacsonyabbra került minden, ami régen hetyke volt és tekintetcsalogató.
Egy fél éve azonban úgy döntöttem, befejezem a diétákat, elég volt a vesszőfutásból, de nem azért mert végleg feladtam a küzdelmet az idő és a tétlenségem okozta változásokkal. Pont ellenkezőleg.
Csak most, először tudatosan felkészültem a teljes életmódom megváltoztatására.
És ez nem csak az étrend megváltoztatását jelenti, nem csak azt, hogy a mozgás (eleinte nagyon kevés, de ma már egyre több és egyre intenzívebb módon), de visszatért az életembe. Ahova csak lehet, gyalog járok, leporoltam a szobabiciklit, és éppen ma került elő az ajtó mögötti sarokból a kézisúlyzó is.
Azt is jelenti a felkészülés, hogy agyban jelen vagyok ebben a folyamatban: magam sütöm a kenyerem, bevásárlólistákat írok, étrendet tervezek, ha csak tehetem, főzök, és ha néha kilengés van, akkor bűntudatmentesen letekerem még aznap este a pluszban, a nem tervezetten bevitt kalóriákat. Fél év alatt eloldalgott hat kiló, ami másnak nem sokat jelent, nekem viszont azt, hogy komfortosan érzem magam a bőrömben egy olyan életkorban, ahol vékony jégen jár az egészség, és felesleges kilók leselkednek minden sarokban.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy spártai fegyelemmel élem ennek érdekében az életem, nem vált ellenségemmé a kalória, de azért észnél vagyok. Nem csak két három hétig, vagy egy hónapig figyelek, hanem minden nap. Figyelem a testem változásait, a romlást és azt is, amikor új erőre kap egy terület, amikor lendületbe jön, formába rázódik. Nyugalom van bennem és várakozás. Éppen változom.
Ajánljuk még:
ÍGY VÉDEKEZZ A VÍRUSOK ELLEN: ÉTELEK ÉS GYÓGYNÖVÉNYEK, AMIKRE SZÜKSÉGE VAN A SZERVEZETEDNEK!
„NEM TUDOM, MIT SZEDSZ, DE HOZZ NEKEM IS BELŐLE” – ÍGY KAPTAM RÁ A LENMAGRA ÉS A GOJI BOGYÓRA
AZ ÉLETMÓDVÁLTÁS LÉNYEGE: JÓL LENNI, NEM PEDIG JÓL KINÉZNI!
7 + 1 tipp a testi, lelki megújulásért és az egészségünk megőrzéséért
