A közös diéta húzós párkapcsolati próbatétel: nálunk így sült el

Egészség

A közös diéta húzós párkapcsolati próbatétel: nálunk így sült el

Az idővel megjelenő nehézségek ellenére még mindig hiszem: jó ötlet a közös diéta. Ha odafigyeltek magatokra és egymásra, a végén nemcsak az okozhat sikerélményt, hogy megszabadultatok néhány fölösleges kilótól, de az alatt a néhány hét alatt még jobban megismerhetitek egymást, és még közelebb kerülhettek egymáshoz.

Nagy elhatározásra jutottunk néhány héttel ezelőtt a párommal: közös diétába kezdtünk. Valójában az ő ötlete volt, én meg nem sértődtem meg a javaslaton. Kár lett volna elhazudni a nyilvánvalót: a telet még csak-csak átvészeltem valahogy, de a „nagy tavaszi megújulásban” felszaladt rám néhány kilónyi fölösleg, amiből bőven lehetett fogyni. Nem tabu téma nálunk ez sem, főleg, hogy én is rosszul éreztem már magam a bőrömben. Örültem a közös diéta ötletének, úgy gondoltam, együtt könnyebb lesz a lemondás és a kompromisszum. Ráadásul nem ez volt az első olyan alkalom, amikor együtt próbáltunk megszabadulni az észrevétlenül felszaladt kilóktól.

Egy kicsit elhagytam magam tavasszal, és május közeledtével már éreztem, hogy tenni kellene valamit, hogy jobb legyen a hangulatom és a közérzetem. Csináltam néhány napos tisztítókúrát, elkezdtem odafigyelni arra, miket eszem, és a futócipőmet is előkotortam az ágy alól. Nem vittem túlzásba a fogyókúrát, viszont éreztem, hogy van értelme. Fontos, hogy elfogadjuk a testünket úgy, ahogy van, viszont nekem megvan az a „versenysúlyom”, amivel jól érzem magam. Attól viszont még jó pár kilóra voltam, még ha szépen-lassan be is indult a folyamat.

A párom kevésbé hízékony, mégis hajlamos egy kis pocakot növeszteni. Ezt főleg ő szokta szóvá tenni, hiszen nála is megvan az a lélektani határ, ami fölött úgy érzi, eljött az ideje, hogy egy kicsit többet mozogjon, és kicsit jobban megválogassa, mit eszik. Egy nap pedig előállt az ötlettel:

diétázzunk együtt, úgyis mindkettőnkre ráfér…

Meghatároztuk a rajtot és a célt, már csak teljesíteni kellett a távot. Kitaláltuk az étrendet, hogy mit szabad enni és mit nem. Belekalkuláltam a napirendembe a futásokat, ő inkább bringázni szeret – nem szóltunk bele, hogy melyikünk mikor, mennyit sportol, csak annyi volt a kikötés, hogy az semmiképp nem maradhat el. Végül eljött a nagy nap, a diéta első napja, ami annyira hétfőre esett, hogy egyikünknek sem volt kedve belevágni. Hagytuk, hogy szépen, csendben elteljen a nap, és csak este hoztuk fel a témát: holnaptól tényleg elkezdjük. Amúgy is jobban hangzik egy kevésbé közhelyes keddi első nap, hátha ez lesz a siker kulcsa… Másnap tényleg belevágtunk.

A felkészülés része volt, hogy elkészítettünk előre többféle ételt. Dobozoltunk. Megvolt, hogy mi lehet a reggeli, mi az ebéd és a vacsora. Megbeszéltük, hogy majd felváltva főzünk, mikor, melyikünknek van több ideje és ereje hozzá – ez most úgy alakult, hogy főleg én sütöttem-főztem a következő napokra, viszont olyankor mindig ő mosogatott!

Az ilyen diéták és fogyókúrák első napjai a legnehezebbek. Legalábbis nekem. Ekkor szembesülök ugyanis a legjobban azzal, mi mindenről kell lemondanom. A finom kiflikről és kakaós csigákról, a bundás kenyérről és süteményekről, a nokedliről, a lángosról és a mennyei olasz tésztákról… Át kell állítanom az agyamat, az értésére kell adnom, hogy egy ideig még csak eszembe sem juthat más, mint a szabadlistás zöldségek és gyümölcsök, sovány fehérjék és a megengedett szénhidrátok.

Nos, ezek a napok kettesben sem voltak könnyebbek, sőt! Nem elég, hogy ilyenkor saját magamat is nehéz elviselnem, de most a hasonló cipőben járó párommal is türelmesnek és megértőnek kellett lennem. Ahogy teltek-múltak a napok, mindez egyre könnyebben ment, de a különböző időszakokban ránkzuhanó mélypontokon mindig eszünkbe kellett, hogy jusson, hogy

valójában nem egymással van bajunk, csupán a cukormentes étkezés miatt vannak elvonási tüneteink.

Nem jön össze mindig, de most megvolt az a bizonyos „átkattanásom”, vagyis sikerült valóban megértetnem az agyammal, hogy ezt a fogyókúrát komolyan kell venni. Szigorúan betartottam a szabályokat, olykor talán túlságosan is, és örültem, amikor a mérlegre álltam. A párom is sikerekről számolt be annak ellenére, hogy bevallottan többször is csalt… egyszer nem bírt ellenállni a frissen sült pogácsák illatának, máskor a rántott camembert-nek, majd a még langyos sajtos rúd csábította el. A sok „csalás” miatt viszont kitalálta, hogy ne négy hetes legyen a kúra, hanem öt! Nekem akkor már mindegy volt, egyre jobban éreztem ugyanis magamat, cseppet sem bántam, ha ráhúzunk még hét napot.

Van egy nagy különbség ugyanis a párom és köztem: míg én jól bírom a monotonitást, ő képtelen hosszú távon ugyanazt enni. S bár korábban többször előfordult, hogy minden szabályt betartva csináltunk végig egy-egy hasonló hónapot, most talán nem gondolta annyira komolyan, s ezért is „kellett” csalnia – szüksége volt a változatosságra, s mivel így is eredményes volt, igazából nem számított, hogy hagyta magát elcsábítani néhány pogácsa vagy rántott sajt erejéig.

Az öt hét leteltével végül mindketten elégedetten álltunk a mérlegen: teljesítettük a kitűzött célt (amit nem kellene veszni hagyni, még ha meg is engedtem magamnak egy „csaló hétvégét”, amolyan ünnep gyanánt). Bár együtt, mégis a magunk módján diétáztunk. A felmerülő nehézségeket és feszültségeket megoldottuk, a viták és veszekedések helyett talán még megértőbbek voltunk egymással, hiszen sejtettük, min mehet keresztül a másik. Kiálltuk a próbát, jöhet a következő, amit remélhetőleg ugyanilyen megértéssel, támogatással és sikerrel tudunk majd teljesíteni.

Ha kiváncsi vagy, milyen egy zöldségben gazdag étkezésen alapuló diéta, olvasd el cikkünket! 

Ajánljuk még:

Itt az ősz, már beteg a gyerek! – 12 szülői tennivaló a gyógyulásért
Egy hosszú, mókával és fagyizással töltött nyár után elérkezett a szeptember, a gyerekek elkezdték az óvodát és az iskolát. Majd’ kicsattantak az egészségtől – két napig. Bármennyire felvértezzük a kicsiket jó tanácsokkal és biztosítjuk nekik a vitamindús étrendet, az a betegség mégis azonnal megtalálta őket. Ez kivédhetetlen, szinte törvényszerű. Na de mégis mit tehetünk ellene?