Virtuális futóversenyen jártam. Pedig amúgy normális vagyok

Aktív

Virtuális futóversenyen jártam. Pedig amúgy normális vagyok

Ízlelgettem az elnevezést: virtuális futás. Viccesen hangzott, majd kiderült, érdemes komolyan vennem. Mert bár a mozgás a fontos és az egészség, nekem mégsem mindegy, milyen teljesítményt produkálok, és igenis ösztönöz egy verseny, akkor is, ha online rendezik. Napok óta önmagammal versenyzem.

Regisztráltam egy online eseményre, és nevettem magamon: virtuális futáson veszek részt. Hogyan lehet virtuálisan futni? Nyomom a „v” billentyűt (vagy amelyiket a sebességhez szokták nyomni az egyes játékok közben), az irányt a nyilakkal módosítom, és ha közben elfáradna az engem helyettesítő szereplő, csak megnyomom a szóközt, hogy pihenhessen egy kicsit?

Persze nem vagyok ennyire régimódi, néhány pillanat alatt összeállt a fejemben a kép, hiszen én is évek óta egy alkalmazás segítségével követem a futásaimat. Méri a távot, az időt, a sebességet, hogy mennyi kalóriát égettem el közben, sőt, még saját edzőm is lehetne, aki futás közben instrukciókkal lát el (sprinteljek, lassítsak stb). A virtuális futóesemények ezekre az appokra alapoznak: kiválasztható a táv, azt kell egy adott naptári napig teljesíteni és az eredményt feltölteni/elküldeni a szervezőknek, akik egy valódi, kézzelfogható, az eseményre készített éremmel jutalmazzák a fáradozásainkat.

Mivel több lehetőséget is feldobott a közösségi oldalam, kiválasztottam azok közül egyet. Az egyes futóeseményekre regisztrálni kell, ami néhány ezer forintba kerül. Körülbelül másfél hónapom volt a feltüntetett időpontig, ezért nyugodtan dőltem hátra a széken. Majd lefutom valamikor!

Az 5 kilométeres távra jelentkeztem. Áprilisban átestem a covidon, szerencsére enyhe lefolyású volt. A háziorvosom mégis azt javasolta utána, hogy kerüljem a megerőltető kardio edzéseket 4-6 hétig, ebbe pedig a futás is beletartozott. Hat hét kihagyás nem a világ, gondoltam, a kényszerszünet utolsó napjaiban regisztráltam a virtuális futásra. Kellett valami extra motiváció a visszatérésre. Az 5 kilométeres táv vállalhatónak tűnt: ha már le kell mérni, legyen vállalható az a teljesítmény. Mégis sok kétség volt bennem az online futóeseménnyel kapcsolatban. Mert úgysem látja senki. Ki tudja ellenőrizni, hogy valóban lefutottam-e? Vagy ha csak lesétálom? Mi van, ha valakinek mégsem sikerül lefutni a kiválasztott távolságot? Ha nagyon rossz az eredmény? Az nem ciki?

Aztán belekezdtem, és kiderült, hogy valóban nem a teljesítmény a lényeg. Ahogyan az „igazi” futóeseményeken, itt is inkább az a fontos, hogy mozogjunk. Lehet futni, kocogni, sétálni – a sportoláson van a hangsúly, nem a másodperceken. S míg egy valódi eseményen látjuk, hogy mennyien futnak előttünk, hogy a mezőny elejéhez vagy végéhez tartozunk,

itt valóban „csak” önmagunkkal vagyunk versenyben.

Ahogy közeledik a határidő, éreztem magamon az izgatottságot. Hogy mégis kellene edzeni. Mert oké, hogy lefutom az 5 kilométert, és valójában nem számít, hogy mennyi idő alatt, kiderült, hogy nekem mégsem mindegy az idő. Nekem számít. Ha már érmet kapok érte, legyen olyan a teljesítményem, amiért (szerintem) megérdemlem.

Elkezdtem edzeni. Felmértem az aktuális állapotomat és felállítottam magamnak egy tervet a határidőig. Az utolsó egy hétben már minden futás élesben megy, a legjobb szintidőt fogom beküldeni. A magamhoz képest legjobbat, amire büszke leszek. És így

az érem is szebben fog csillogni, mert tudom, hogy van mögötte munka.

Ráadásul ezenkívül is felfedeztem néhány előnyét a virtuális futóeseménynek:

  • Például helyben, akár a környező utcákon is teljesíthető, nem kell hozzá utazni,  kevesebbe kerül anyagilag és időben is.
  • Nem kell szabadságot kivenni, feláldozni a hétvégét, megszervezni a napot.
  • Lefuthatjuk bárhol és bármikor.
  • Nem baj, ha valamelyik nap nem jól teljesítünk, a következő alkalommal javíthatunk – a határidőig.
  • És mindegy, hogy hogyan nézünk ki közben, nem frusztrál, hogy a másiknak jobb a cipője, formásabb a combja, sportosabb a külseje.

Itt csak mi vagyunk és a távolság, és a számunkra fontos másodpercek. Nem tudjuk, hogy a mezőny melyik részén teljesítünk. Nem zavar, hogy valaki már megint megelőzött, vagy hogy alig vannak mögöttünk. Az online futás jó lehet azok számára, akik nem szeretik nagyon az éles versenyeket, akik túlizgulják, vagy frusztráltan érzik magukat előtte/közben, vagy félnek, hogy mégsem tudják teljesíteni, vagy nem elég jók a többiekhez képest…

Persze éppen ez lehet a hátránya is, hiszen az egyes sportok magukban hordozzák a versenyszellemet. Hogy az adott pillanatban milyen állapotban vagyunk, a fizikai és mentális felkészültséget, az „itt és most” fontosságát. Főleg önmagunkkal versenyzünk ebben az esetben is, miközben a többiek felhúzhatják a teljesítményünket, vagy vigasztalhatnak, ha nem úgy sikerült a dolog, ahogy elterveztük. Közösségben lehetünk, együtt másokkal, más futókkal. Kirándulhatunk, egész napos programot szervezhetünk, aktívan pihenhetünk. Egy újabb élménnyel gazdagodhatunk, olyan helyeken sportolhatunk, ahol korábban még nem jártunk. Az érmet rögtön a nyakunkba akaszthatják, mosolyognak ránk, gratulálnak nekünk, bárhogy is teljesítettünk. Megcsináltuk. Ez most olyan időszak, hogy bármelyiket választhatjuk. Érdemes lehet variálni, kipróbálni ezt is, azt is. Vagy csak úgy, tét nélkül sportolni, mert úgyis mindig a mozgáson és az egészségen van a hangsúly.

Ajánljuk még:

Vajon mit látnak a világból a pandémia miatt izolált háromévesek?

Nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy a kisgyerekeknek hároméves korig az édesanyjuk mellett a helyük. Ezt a véleményemet részben továbbra is fenntartom, de a Covid azért ezzel kapcsolatos magabiztosságomat is megtépázta egy kissé. Mostanra sok tézist felülírt bennem (is) a járvány.