Tényleg „jó az öreg a háznál”? Igaz történet egy többgenerációs családi házból

Család

Tényleg „jó az öreg a háznál”? Igaz történet egy többgenerációs családi házból

Ellesek egy szép pillanatot az egyik boltban – két alsós kisfiú búcsúzkodik az anyukájától. Egyedül indulnak haza, busszal mennek, de otthon várja már őket a mama. Nem lesznek egyedül.

Várja őket a dédi, akiről pár kérdés után szinte mindent megtudok. Azt is, hogy jóval hetven felett van, de még fürge. Ő vigyáz a két kisfiúra, amíg a szülők haza nem érnek. De nemcsak felügyelőnek alkalmas idős kora ellenére. De nem ám!

Nagy sóhajjal mondja az anyuka: „Nem is tudom, mit csinálnék nélküle, a mamánk nélkül.” Mert a mama a motorja a háztartásnak, bár azért költözött hozzájuk, hogy ők vigyázzanak rá, tényleg öreg és baj van az egyensúlyával, egyéb bajok is gyötrik, de azért mindent megcsinál. De mintha kicserélték volna, amióta velük él és fontos szerepe van újra. Megrázta magát és életre kelt, hisz szükség van rá.

Reggelente ugyan nehezen megy a talpra állás, de ha egyszer talpra állt, akkor úgyis marad, leültetni se lehet. Tesz-vesz egész nap. Figyeli a postást, átveszi, ha rendeltek valamit (már megint) a fiatalok.

Letörli a port, meglocsolja a virágokat, elmosogat vagy ki-be pakol a mosogatógépből, amire először konkurenciaként tekintett, de gyorsan megszokta, megtanulta a használatát és ma már ő rendezi abban is a sorokat – rászól a fiatalokra, ha nem „gazdaságosan” pakolnak, mert spórolni kell az árammal, vízzel. Ha elnagyolják a dolgot, inkább átpakol utánuk.

Gázfűtés van ugyan, de azt ő napközben nem használja, inkább begyújt a cserépkályhába. A nagyba, amit azért nem használtak a fiatalok, mert egyikük sem tudta, hogy kell jól megrakni. A mama tudja, és ha sokat nem is spórolnak a fafűtéssel, valahogy más meleg várja haza a kis családot, amikor a mama egész nap okosan rakja a kályhát.

És más élmény hazaérni úgy, hogy finom gőzök, ételszag, édes illatok vagy valamilyen sült szaga fogadja őket már az ajtóban.

Amióta velük él, nyugodtabb az élet, nincs rohanás, ő a biztos pont a gyerekek, a felnőttek életében. A legstabilabb, pedig ő az egyetlen, aki azért meg-megszédül egy-egy váratlan fordulat vagy hirtelen hajolás után.

Félreértés ne essék, a fiatalok nagyon szeretik őt, és természetesen nem csak azért, mert annyi terhet levesz a vállukról. Szeretik azért is, mert az, aki. Igazi nagymama,

igazi dédi, aki nem szolgálataival érdemli ki a szeretetet és megbecsülést, hanem lényével és létezésével.

Szeretik a gyerekek is – pedig kevesebbszer van a kezükben azóta gép, de több mesét hallanak, és a mama tanul délutánonként velük – legalábbis rábírja őket, hogy előkerüljenek a könyvek, füzetek – legyen mit mutatni, mire este fáradtan hazaér majd apa és anya.

Többet rajzolnak azóta, és megtanította őket kártyázni is, bár figyelni kell, mert nagyon szeret nyerni, így néha csal is kicsit. Vele együtt nevetnek, amikor csaláson kapják, olyankor elmondja, hogy nem szép dolog, de hát legyenek résen a kicsik. Fogócskában meg úgyse nyerne, ne vegyék rossz néven tőle.

És akkor elmeséli, hogy ő kismiska a nővéréhez képest, aki a család minden tagját megkopasztotta kártyával, és élvezte a dicsőséget, mire rájöttek, hogy szemrebbenés nélkül veri át az asztaltársaságot minden téli este. És elmond egy sor más történetet is a régről, és a szülők meg vannak illetődve, mert a gyerekek egy percig sem unják a mesét, a múltba révedést, mi több, tele vannak kérdésekkel.

Megosztják velem, hogy élvezi a család ezt az új, más illatú, más szövetű együttélést: a szülők a nyugalmat, a gyerekek, hogy nem üres házba térnek az iskola után haza, hogy ott van velük egy felnőtt, aki leveszi a nagyobb válláról a felelősséget, aki „vigyáz” rájuk, miközben nyögve ugyan, de nagy elszántsággal megsüt egy piskótát is, uzsonnára. Már nehogy a boltban vegyék azt az elősütöttet a drágák, mert az televan valami „E-vel”, ami nem jó a gyereknek.

Néha tojást is szerez a faluban, ki tudja honnan, hiszen az ország másik feléből költözött hozzájuk, mégis tudja, hol van olcsó tojás, kitől lehet szép, nem permetezett almát venni,

vagy ki kínálja szépen, toklász nélkül a pucolt tyúkot, de még azt is, hogy kitől érdemes venni bort, mert tiszta, nem kénszagú a hordója.

Boltba nem jár.

Honnan tudja mégis? Ki tudja? Talán a postástól, mert látszólag a lábát se teszi ki a házból, az udvarból, de valahogy mégis elérnek hozzá, a családja szempontjából fontos értesülések. Beszerzi azokat és minden mást is, olcsón, amire szükség van.

Vigyázza a gyerekeket, óvja minden lépésüket, és úgy szeret, ahogy csak azok az asszonyok tudnak, akik a sajátjukat felnevelték már, és megértették, hogy boldogság minden megélt és együtt töltött perc az unokákkal, a dédunokákkal. Értük megéri minden fáradtság, a nyögések, miközben pogácsát gyúrnak vagy kacsát sütnek órákon át.

És tényleg… ki tudja mi lenne azzal a családdal nélküle. Talán nem hiába a mondás… hogy „Jó az öreg a háznál!” Ez a család már tudja, hogy jó. De még milyen jó.

Nyitókép: Rod Long 

Ajánljuk még: 

„NEM VOLT MÁS HÁTRA: ÖNKRITIKÁT GYAKOROLTAM” – EGY ANYA VALLOMÁSA A KARANTÉNBÓL
OTTHON VAGY A KÓRHÁZBAN NAGYOBB A VESZÉLY? – SZÜLÉS A KORONAVÍRUS IDEJÉN
5 SOROZAT, AMIT MÉG IDÉN ÉRDEMES MEGNÉZNI

 

 

 

 
X
Már követem az oldalt