Mindenhol van egy bútor, ami összetartja a családot – Nálad milyen?

Család

Mindenhol van egy bútor, ami összetartja a családot – Nálad milyen?

Sosem gondoltad volna, hogy mennyi minden múlik egy asztalon!

Merem állítani, hogy egy családi otthonban a legfontosabb bútordarab az étkezőasztal. Merész egy kijelentés, hiszen lehetne a kanapé vagy épp az ágy is. Csakhogy az asztal jóval több ezeknél. Még ha manapság nem is tudatosítjuk magunkban, de asztalnál történnek napi szinten a legfontosabb dolgok.

Hogy melyek ezek? Hogyan vezethet egy család széteséséhez, ha nem jól használják asztalukat? Ígérem, kiderül, de előtte hadd meséljem el, hogy jártam a múltkor. Elhatároztuk, hogy veszünk egy új étkezőasztalt. Nem sajnáltam rá az időt, hogy az interneten fellelhető nagyobb áruházak kínálatát átnézzem, sőt felkerestünk néhány áruházat személyesen is.

Megrökönyödve tapasztaltam, hogy mit neveznek ma asztalnak.

Álalános iskolás, alsó tagozatos gyerekek rajzai alapján készült a legtöbb. Persze, lehet, hogy nem, de akkor a helyzet még rosszabb. Négy pálcika vagy deszka láb, rajta egy sima lap. Kész egy asztal. Az áruk pedig ott kezdődik, amiből egy rendes fa asztalt is csinálhatna magának az ember. Azt gondoltam, hogy a mai világban léteznek formatervezők által létrehozott darabok is. Persze végül rájöttünk, hogy léteznek, csak az áruk magasabban van annál, amit egy asztalra szánnánk… valahol a csillagok között.

Azért meséltem el ezt, mert innen fogunk indulni, egészen a csillagoktól, amikor az asztal szerepét vizsgáljuk egy család életében.

Népünk ezeréves hagyományaiban, a regösök énekében őrződött meg az alábbi sor: „ha a maguk asztala mi asztalunk volna, Szent oltár volna”. A legrégebbi asztalok bizony gyakorta nem fából voltak, hanem kőből, vagy valamilyen agyagból, vályogból készültek, és sokkal inkább hasonlítottak az oltárasztalra, mint a mai asztalokra.

Egykor ugyanis az evés áldozás volt, nem kevesebb. Minden evés.

Valaminek az életét átalakítottuk étellé, és ezzel mi visszük tovább azt a valamit. A készételek világában talán bele sem gondolunk, mit jelent ez. Egy gazda azonban, aki szeretettel nevelte állatát, növényét, tudja, hogy mit jelent az áldozat és igyekszik méltó módon tovább vinni az életet, önmaga által. Manapság persze sokszor rohanva eszünk, néha le sem ülünk hozzá. Ezzel nem csak az evés lelki oldala vész el, de még fizikai síkon is kitolunk önmagunkkal. Régen, ha vendég érkezett a házhoz, az asztalhoz ültették és egy áldomás után pár falatot mindenképp ennie kellett. Ha már megtisztelte jelenlétével a házat, ez a legkevesebb volt… áldozás.

De az asztal az, ami összetartja a családot.

A gyerekek ugyanis az asztalnál tanulják meg a legfontosabb dolgokat a világról. Itt fejlődnek ki az alapvető kommunikációs készségek és itt ragad rájuk az a látásmód, ahogyan szüleik látják a világot és az életet. Még kutatások is születtek, melyek azt vizsgálták, hogy mekkora szerepe van az asztal körüli beszélgetéseknek a későbbi életpálya sikerességét illetően. Az asztal összehozza a családot jó esetben minden nap, ünnepekkor pedig az egész nagycsaládot. Megtanítják ezek az együttlétek a gyerekeket kapcsolódni a többiekhez, beszélgetni, és ami a legjobb, együtt nevetni.

Ezért fontos az, hogy ne szoktassuk rá a gyermeket, hogy ebédidőben játsszon csak kedvére, vagy hogy bevigye a szobájába az étkét. De mi se hagyjuk ott őket, ha kitettük az asztalra az ételt.

Szenteljünk egymásra annyi figyelmet, hogy együtt ülünk az asztal köré. A figyelem tere is az asztal.

Régen az asztalnál mindenkinek meg volt a saját helye. Az asztalfőn ült az öreg gazda, ma mondhatnánk úgy, hogy a nagypapa. Jó, ha van egy fő hely az asztalnál, de akinek az a helye, annak úgy is kell viselkednie: méltón irányítani az étkezést. Ő szeli meg a kenyeret, mondja az áldást, szedi elsőnek az ételt és így tovább.

Manapság sokan panaszkodnak, hogy nincs tekintélyük a gyermek előtt. Szerintem asztal nélkül nem is lesz egykönnyen. Itt kézzelfogható a hierarchia, a szerepek kölcsönös tisztelete és elfogadása. Ezért nem ülhet a kis Pistike a nagypapa helyére, bármennyire is hisztizik. Mivel – kedves tanítóm szavaival élve – a nagypapa már volt Pistike, de Pistike még nem volt nagypapa.

Jó érzés az, ha a dolgoknak rendje van az életünkben, ehhez pedig jó, ha éltetjük az asztalnak eredeti szerepét, családunknak pedig emberi méltóságát.

***

Földi Ádám korábban írt arról is, miért kell konyhába úgy lépni, mint egy templomba – azt az írását itt találjátok.

Ajánljuk még:

Amiről nem szabad hallgatni: az idősek bántalmazása

Sokan hallottunk arról, hogy egyes emberek – elsősorban nyereségvágytól vezérelve – nem gondozzák vagy nem gondozzák megfelelő módon idős szüleiket, esetleg szociális otthonba vagy elfekvő osztályokra viszik őket akaratuk ellenére. Olyan esetekről is hallhatunk, amikor a gyermek fizikailag bántalmazza idős szüleit vagy elveszi a pénzüket, esetleg „pszichoterrort” alkalmaz velük szemben. Sajnos, a COVID idején az idősek ilyetén bántalmazása jelentősen megnövekedett, főként a folyamatos összezártság és a fertőzéstől való félelem okozta stresszállapotok eredményeképpen.