Paprika-vonat, helikopter-falat és társai: hogyan csináljunk jobb étvágyat a gyereknek?

Család

Paprika-vonat, helikopter-falat és társai: hogyan csináljunk jobb étvágyat a gyereknek?

Mindannyian azt szeretnénk, ha a gyermekünk étkeztetése a lehető leggördülékenyebben történne, ha nem kellene veszekedve rávenni, hogy legalább kóstoljon meg bizonyos ételeket, mielőtt kategorikusan elutasítaná őket, ha hajlandó lenne magához venni mindennap zöldséget, gyümölcsöt és húst mindenféle hiszti, dacoskodás és totális sértődés nélkül. S akkor még nem volt szó arról, ha a gyermek szinte semmit nem eszik, és abból a kevésből is csak alig. Ám a gyerekek egy része időszakosan, vagy akár hosszú távon is: étvágytalan.

Mit lát a gyerek?

Nagyon fontos a szülő jelenléte az étkezéseknél, mert a mintaadás hosszú távon működik, habár sokáig nem látszik meg az eredménye. Manapság, főleg az egyszülős családokban gyakran előfordul, hogy a felnőtt számára a napi rohanásban az étkezés valami mellékes tevékenység, már nem egy esemény, amikor összeül a család. Már csak az a fontos, hogy a gyereknek főzzön, a gyereknek adjon enni, nem a családnak, önmagát is beleértve. Amióta egyre több lehetőség van otthon dolgozni, gyakran szétcsúszik a munkaidő és a háztartás a kétszülős családokban is, már nincs menetrendje a napnak, vagy csak a gyerekét tartjuk, a magunkét pedig nem: így aztán

vacsoraidőben dolgozunk, a gyerekek meg egyenek közben. Persze, hogy nem akarnak.

Pedig az asztalnál, a másikkal együtt enni mégiscsak nagyobb öröm a gyerek számára, közben mégiscsak látja a másikat élvezettel enni, és így a szülőnek is módja van figyelni a csemete minden rezdülését és fintorát, amiből azért sok következtetést le lehet vonni. Van mód párbeszédre az ételről is, milyen ízeket érzünk ki, mi tetszik belőle, és lehet kóstolgatni együtt. Bármilyen jól jönne az az öt perc valami más jellegű, SOS munka elvégzésére, amíg a gyerek majszolgat magában, hosszú távon nem hoz pozitív eredményt. Így csak a végeredménnyel szembesülünk: a gyerek tányérján maradt az odapakolt étel, már megint nem evett, már megint éhes marad, csak a kenyér fogyott el, vagy az se. Amikor nem látjuk a folyamatot, nehéz rátalálni azokra a momentumokra, amelyek jelzésértékkel bírnak.

Tehát az étkezés legyen kellemes időtöltés, amikor nyugodtan együtt vagyunk – ha lehet, minél többen. Ízlelgessük közösen a falatokat. Ne siettessük a gyereket még reggel sem! A gyakran sürgetett gyermekből gyakrabban válik rosszul evő gyermek. Adjuk meg a módját a táplálkozásnak.

Kreativitással a gyerek étvágytalansága ellen!

Próbáljunk meg tényleg finom, jól elkészített ételeket adni a gyereknek, ha bizonyos hozzávalókat szeret, akkor azokat minél többféleképpen felhasználni. Például sok gyerek szívesen eszik tésztát: megfigyelhető, hogy adott esetben hajlandóak szinte bármit megenni tésztával, a káposztát és a spenótot is. Sokszor lehet „elrejteni” bizonyos alapanyagokat, például a húst nem szerető gyerekeknek a bolognai ellen általában nincs kifogásuk,

valószínűleg fel sem tűnik nekik, hogy abban darált hús van.

Hasznos trükk a figyelemfelkeltő és étvágyhozó, játékos formában tálalt fogás. Az állat- vagy szívecske formára vágott zöldségek, a mese a tányéron, és egyéb ötletek arra biztosan jók, hogy legalább első ránézésre ne legyen elutasítva az étel, és meg lehessen kóstoltatni a gyerekkel.

Támogassuk a gyerek önállósági törekvéseit már kicsi kortól kezdve, hagyjuk, hogy egyedül egyen. Ismerkedjen meg az étel állagával, hőmérsékletével, ízével egyedül.

Vonjuk be a gyereket a főzésbe, előkészítésbe, sőt a vásárlásba is. A piac fantasztikus helyszín erre,

tele van intenzív illatokkal, színekkel, nyüzsgéssel, adott esetben kedves kofákkal.

Az illatok még olyan ételekre is képesek elcsábítani a gyereket, amelyeket egyébként tényleg nem szeret, velünk előfordult, hogy a mondhatni vegetáriánus gyerek a hentesnél közölte, most azonnal vegyünk szalonnát. Ha kicsit beszélgetünk az eladóval, ha hagyjuk beszélgetni vele a gyereket, előbb-utóbb kóstolót is kap, és a lelkesedés csak nő.

Szívesebben kóstolja meg azt is, aminek az elkészítésében részt vett. Hamarabb elfogad egy ételt, ha azt nemcsak kész formájában ismeri, hanem maga hámozhatja, darabolhatja, fűszerezheti, izgulhat érte, hogy finomra főtt-e, szépen megsült-e.

Használjuk az internetet! Nem ördögtől való. Ma már egy-egy híresebb szakács közösségi oldalán, a Youtube-on, vagy nálunk tengernyi főzős videóval találkozni. A gyerek ezeket szívesen nézegeti, főleg a rövidebbeket. Beszéljük meg vele, hogy milyen alapanyagokból lenne ideje enni valamit (bizonyos gyerekek inkább a zöldséget eszik kevésbé, mások inkább a húst nem szeretik), s ő választhatja ki, mit próbáljunk ki. Ezután általában pedig a készítésben is intenzíven részt akar venni, egyszóval több legyet ütünk egy csapásra.

Határozottságra is szükség lesz

Ha étvágytalan a gyerek, tilos a nasi, még akkor is, ha úgy érezzük, valami legalább került a gyomrába.

Kínáljuk a gyereket rendszeres időközönként, legyenek azonos időpontokban az étkezések. Természetesen ebbe némi rugalmasság belefér, hiszen senki se tud óramű pontossággal enni, hol előbb, hol később éhezik meg a felnőtt is, de azért törekedjünk ebbe az irányba elvinni a napi ritmust.

Szoktassuk arra, hogy a kóstolás alapvető szokás: amit anya, apa főzött, annak értéke van, dolgozott vele, időt szánt rá, ezt pedig tisztelni kell annyira, hogy megkóstoljuk.

Mi is megnézzük a rajzait, amikor büszkén mutogatja őket nekünk, cserébe mi is elvárhatjuk a főztünk megkóstolását.

Jól ítéljük meg a helyzetet?

Elképzelhető, hogy túlzott elvárásaink vannak, mert számunkra a saját szüleinktől hozott minták jóval többet írnának elő az étvágy terén. Ráadásul nem vagyunk egyformák, egyik gyerek többel, a másik kevesebbel is beéri, és fejlődik is közben, ahogy kell. Nézzünk rá a gyerekre: kórosan sovány? Ha nem, akkor nincs miért aggódni. Ráadásul a sok hercehurca, nyaggatás, követelőzés és erőltetés a visszájára is fordulhat,

és a gyerek már attól feszültté válik, hogy le kell ülni az asztalhoz, a stressz pedig biztosan nem tesz jót az étvágyának.

Más a helyzet, amikor a gyermek nem fejlődik úgy, ahogy szükséges, ilyen esetben mindenképp kérjük szakember segítségét: az is lehet, el fogja oszlatni a félelmeinket, ha viszont valóban van valami probléma, legalább ki fog derülni. Olykor egészen banális, egyszerű megoldások is segítenek, mert esetleg csak rosszul rögzült szokások állnak a háttérben.

Például egy ismerősünk hasfájós kisfiánál kiderült, hogy a gyerek nagyon ritkán jár nagyvécére, általában csak minden harmadik nap. A szülők nem látták ezt problémának, a hasfájás látszólag nem ezzel volt összefüggésben, a gyerek megy, amikor kell neki: minek azt erőltetni? Az orvos tanácsára végül mindennap ugyanabban az időszakban ráültették a vécére, meséltek neki közben, beszélgettek vele, és eleinte ugyan nem működött a módszer, felállt eredmény nélkül, de két hét után sikerült elérni, hogy legyen napi szinten eredmény, amivel rendeződött az emésztése, beállt egy megfelelő rendszerbe. A hasfájás pedig elmúlt, az étvágy ennek mentén nőtt.

Amennyiben a szakember szerint is kevés a gyermek által fogyasztott étel mennyisége, akkor se kezdjünk el rögtön étvágyhozó szereket adagolni, csak ha kifejezetten javasolja az orvos! Nagyon fontos kideríteni, mi az oka a gyenge étvágynak, mert az is lehet, valamilyen ásványi anyag hiányára vezethető vissza. Sőt az is előfordulhat, hogy esetleg valamilyen táplálékintolerancia áll a háttérben, vagy egyéb szervi ok, aminek jelenlétét a gyermek szervezete étvágytalansággal jelzi. 

Ajánljuk még:

Vacsorapénzt szed a nagyi! De tényleg olyan nagy baj, ha valaki így hív vendégeket?

Nemrég belefutottam egy nagy vitába a neten, ahol a kommentelők azt tárgyalták, milyen ember az a nagymama, aki pénzt szed a családjától egy ünnepi vacsorához, illetve milyen az a gyerek, unoka, aki nem veszi észre magától, hogy az eddigi status quo már nem fenntartható, a nagyinak segítségre van szüksége. Minél többet olvastam mások véleményét, annál élesebbé formálódott a sajátom.

 

Már követem az oldalt

X