Milyennek látják a gyerekek a Földet 50 év múlva? A rajzaik mesélnek

Sokszor beszélünk a klímaszorongásról a fiatalok kapcsán. Mennyire jelenik ez meg a munkáikban, az életükben?

Valóban létező, nálunk is kézzel fogható a jelenség, leginkább a kamaszoknál fordul elő. A The Lancet című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a fiatalok 75 százaléka ijesztőnek tartja a klímaváltozást, és 83 százalékuk szerint nem gondoskodunk megfelelően a bolygóról. Ezek az arányok Magyarországon is hasonlóak lehetnek, és az aggodalomból kialakulhat szorongás.

Az sem ritka, hogy gimnazista lányok nem terveznek gyereket vállalni, mert úgy érzik, a Földnek csak 30-40 éve van hátra.

Ezekben a rajzokban, a versekben kifejezik a félelmet, de az is látszik, hogy képesek ezt pozitív irányba csatornázni, vagyis megoldásokat mutatnak.

Miből fakad ez a szorongás?

Elég sok információ éri el a fiatalokat is, méghozzá ugyanaz, ugyanabban a tálalásban, mint minket, felnőtteket. Számukra sokkal ijesztőbb a kép, hiszen a kommunikáció nagyon erőteljes és sokkoló jellegű, igyekszik meggyőzni a még kétkedő felnőtteket arról, hogy most már tényleg itt a cselekvés ideje. A gyerekek viszont ebbe a helyzetbe nőnek bele, őket nem kell meggyőzni arról, hogy a klímaváltozás létezik, és veszélyes lehet. Ők tabula rasa-val indulnak a világba, és mi rögtön eléjük festünk egy szörnyű, apokaliptikus jövőképet. Természetes, hogy ez szorongást vált ki belőlük. Sok felnőtt úgy áll a dologhoz, hogy elkönyveli: a klímaváltozástól valójában nem az ő generációja, hanem az utódai szenvednek majd... felnőttként már nagyon ügyesek vagyunk a hárításban, de a gyerekek nem azok, ráadásul gyakorlatilag az ő életükről beszélünk. Azt se felejtsük el, hogy ez a jövőkép jobbára ismeretlen, homályos. Valamennyire kezd körvonalazódni, milyen körülmények lesznek, de igazából megfoghatatlan az egész, ezért sokkal félelmetesebb is. Tehát a szorongás egy bizonyos mértékig természetes.

Mi lehet a megoldás?

A gyerekek számára sokkal okosabban és körültekintőbben kellene kommunikálnunk a helyzetet. Ráadásul az áltudományos, szkeptikus hangok is nagy erővel érik el őket, valamiféle tudatosságot, kritikai szemléletmódot lenne fontos kialakítani bennük. Meg kell tanítani szelektálni az információt, és nekünk magunknak is szűrni kell azt, amivel találkoznak. Fontos, hogy a tartalmak ne rettentsék meg őket, de legyenek hitelesek. 

De hogyan fordul át a bennük lévő feszültség pozitív irányba?

A félelem energiát tud adni, ha jól kezeljük. Ha ilyen ingerrel találkozunk, az egyik lehetséges válaszreakciónk a letargia, a szorongás, a depresszió. A másik, hogy ezeket az érzelmeket becsatornázhatjuk az aktív cselekvésekbe, például a faültetésbe. Vagyis az önmagában még nem baj, hogy ijesztőnek tartják a jövőt a gyerekek, mert okuk van rá, de nem szabad egyedül hagyni őket a félelmetes információkkal. Szükségük van olyan lépésekre is ezek mellé, amiket megtehetnek a változás reményében.

De a beküldött alkotásokból az látszik, hogy jellemzően bizakodóak. A képek pozitív fordulatot mutatnak, arról mesélnek, milyen megoldások vannak a klímaváltozásra, hogyan lehet rendbehozni, meggyógyítani a Földet.

Az egyik érdekes mű egy 6 éves kislány alkotása: az Evolúció.

Ő egy A4-es rajzlapot vízszintesen három egyenlő részre osztott, mintha ezek a képek egy film kockái lennének. Az első sávban van egy fa, rajta egy madárka fészke, és mellette is áll egy fa, amin nincs semmi, csak ágak és lombok. A két fa között pedig egy boldog, fiatal párt látni. A következő sávban a baloldali fészekből már kikandikálnak a kismadarak, a mellette lévő fán még mindig nincs semmi, de középen, a fiatal pár örömmel fogja közre a mosolygós gyerekét. A harmadik képen már kirepülni készülnek a madarak, felnőtté vált ez a gyerek, és a másik fán is mintha fészekrakás történne. Mind a színek, mind a kompozíció nagyon pozitív. Nagyon szép és kedves gondolatot jelenít meg, ami abszolút bizalmat mutat a jövőben, emberekben, természetben. Azt üzeni: a gyerekek és a család jelentik a jövőt.

Szintén érdekes egy fotó egy 11 éves fiútól, Ökolábnyom címmel. Itt vadvirágokat látunk felülnézetben, illetve a fiú csupasz lábait. Levette a cipőjét és félrerakta, így mutatta: ne tegyük tönkre, ne tapossuk el a virágokat, a lábnyomunk legyen minél kisebb.

Fotók: Apor Vilmos Katolikus Főiskola

 

Mondhatjuk, hogy ez részben a pedagógusoknak köszönhető, hiszen pozitív információkat is adnak a negatívak mellé?

Valóban. Sok egyházi iskolából is érkezett alkotás, a Bibliában számos utalás van a természetvédelemre, Assisi Szent Ferenc értelmezése szerint a Szentírás alapján az embernek felelősséggel, szeretettel, alázattal kell gondoskodnia a természetről. Ezek a rajzok is nagyrészt mind pozitívak. Például egy felvidéki, 7 és fél éves kislánynak gyönyörű képi világa van: itt egy várost ábrázolt, alatta pedig a természet csodáit, az épületek között megjelenik a templom is, rajta a kereszttel. A fiútestvére is pályázott, pingvineket rajzolt, amint egy pici jégdarabon ácsorognak, fölöttük a hegyek, amiknek tetején már alig van hó. A színvilága ennek is pozitív, de érdekes, hogy nagyon eltérő a két testvér felfogása a témáról.

A gyerekrajzokat lehet pszichológiai szempontból elemezni?

Igen, ezt tanítom leendő tanítóknak, óvoda- és szociálpedagógusoknak. Tartalmi, formai és fejlődéslélektani szempontból szoktunk vizsgálódni, a kompozícióban például fontos, mit emel ki a gyerek a méreteket tekintve, vagy mit tesz középre egy családrajzban. A fejlődéslélektanban pedig vannak periódusok, a különböző életszakaszokban különbözőképpen rajzolnak a gyerekek. 1-3 év között a firka korszak jellemző, amikor a nyomhagyás és a mozgás öröme a fontos. 3-9 év között a képzeletszerű rajzolás, azaz az intellektuális realizmus az ábrázolás „aranykora”, amikor a képi nyelv a közlés eszköze. Érzelem, képzeletvezérelt és szimbolikus gondolkodás jellemzi. A 9-15 éves korig tartó időszak már a jelenségszerű ábrázolás, a szemléleti realizmus korszaka. Kamaszkorban egyre erősebben hatnak a kortársak, a kulturális környezet, a részben elsajátított tér- és színábrázolási konvenciók. Ha például óvodás korúaknak mesélünk egy mesét, és megkérjük a gyerekeket, rajzolják le, ami a legjobban tetszett nekik, mindegyik rajz különböző lesz. A nagyoknál, az idő előrehaladtával sematizálódik az ábrázolás, egyre hasonlóbban rajzolnak az emberek. Sajnos, ezt az oktatás erősíti, nem gazdagítják a meglévő eszközöket, hanem leegyszerűsítik azokat a sablonok alkalmazásával. Emellett a kapott képek nagyon erősen hatnak a gyerekekre, és csökkentik a kreativitást.

Milyen érdekes technikákat alkalmaztak a jelentkezők?

Sajnálom, hogy nagyon kevés az igazán merész mű, amelyik kilép a két dimenzióból, inkább csak az óvodások alkotásaiban fordult elő ilyen. De azért akad: például kaptunk egy különleges, papírmaséból készített Földet, amin sebek vannak, de ezeket kezelték a gyerekek, leragasztották.

Igazán nagy kreativitás a filmekben látható, például egy 13 éves fiú legóból készített egyet, A Föld a tét címmel. Ebben aszteroidák támadják meg a Földet, az emberekben erős a félelem, de végül sok tanácskozás, latolgatás után eldöntik, hogy eltérítik az aszteroidát, így megmenekülhet a Föld. Ez gyakorlatilag egy öngyógyító alkotás, szinte terápia. Elaboráció, az alkotó kidolgozza magából az érzelmeket, feszültséget. Sok ilyen pályázat érkezett, ami egyszerre szomorú diagnózist és gyógyító kezelést is mutat. Ezek a megoldások részben metaforikusak, részben takarnak technológiai jellegű, konkrét lehetőségeket, feladatokat is.

A Föld napjára sok éve már mi is rajzoltunk gyerekként az iskolában. Hogyan változott az elmúlt évtizedek alatt az ábrázolás ebben a tematikában?

Sokkal több a gyerekek információja azzal kapcsolatban, mik a kerülendő tevékenységek, és miért, továbbá mi a megoldás. Például régen is tipikus rajztéma volt, hogy zárd el a csapot. Most egy fiú készített erről egy animációs kisfilmet, amiben gyakorlatilag cseppenként megindokolja, mire kell odafigyelni, és mi ennek az oka. A mai gyerekek sokkal részletesebben ábrázolnak és sok konkrét információt tömörítenek a művekbe. Régen inkább az okok voltak hangsúlyosabbak, autókat, gyárkéményeket jelenítettek meg, most a kezelés kap nagyobb szerepet. A konklúziójuk az, hogy az ember rontotta el a dolgokat, tehát az embernek is kell rendet tenni.

Milyennek látják a gyerekek ötven év múlva a Földet?

Optimistán, a képek nem apokaliptikusak, szerintük meggyógyul a Föld vagy legalábbis jó útra tér. Egy történet jutott eszembe a rajzokról: Teréz anyától, amikor megkapta a Nobel-díjat, egy riporter megkérdezte, nem felesleges-e ez a munka, amit végez, hiszen csak csepp a tengerben, amit a szegényekért, a betegekért tett. Teréz anya azt válaszolta: a tenger is cseppekből áll. Úgy gondolom, ezeket a cseppeket lehet már látni.

Fotók: Apor Vilmos Katolikus Főiskola