Nem bírsz a családdal? – 3 társasjáték a beszélgetés megindítására

Forog, és sokszor egyre gyorsabb tempót diktál a mindennapok mókuskereke: hol az iskolában történik valami a gyerekekkel, hol a munkahelyen üt be egy gikszer, hol a szomszéddal nem jutsz dűlőre, hol a pirosnál int be valaki. A szupermarket kasszájánál őrültek módjára dobálják feléd a megvásárolt cuccokat, hogy fizess, és már itt se légy, a buszon betalál egy félőrült, a lépcsőház ajtaját pedig már megint kulcsra zárta valaki. Szemedet kitáró összeget küld a gázszolgáltató, számolod hogyan jössz ki ebből a hónapból, aztán éjszaka az utcai műsorra ébredsz – már egy hete nem sikerül normálisan aludnod.

Hétköznapi, semmiségnek tűnő élethelyzetek, amelyek láthatatlanul telítenek el stresszel és negatív energiákkal. A kedved egyre rosszabb lesz, a lelkesedésed és életigenlésed kifakul, és mindezt a körülötted élők is átveszik. Végül a visszadobott stresszcsomag újraindítja a zuhanást, és egyszer csak azt veszed észre, hogy valami nagyon nincs rendben. A gyerekeket nem tudod kezelni, a pároddal egyre csak távolodtok, és már a barátaidhoz sincs túl sok kedved.

Na ez az a pont, amikor észhez kell térni, és a fókuszt a saját problémáidra kell helyezni: ideje magad körül sepregetned. A legtöbben ekkor gondolkoznak el azon, hogy szakember segítségét kérik – a problémák függvényében pszichológust, pár- vagy családterapeutát, mediátort, kineziológust, más segítő kezet keresve. De sokak számára ez a megoldás szóba sem jöhet: ők ilyenkor menthetetlenül belesodródnak a stresszspirál örvényeibe.

Pedig a rossz szériákból, az egyre hangosabb problémákból – ha még idejében észrevesszük őket – van egy odahaza is kiválóan megvalósítható kiút: a számos formában és témában elérhető beszélgetésindító társas- és kártyajátékok. Olyan kapcsolódásokra, közös időre és kinyilatkoztatásokra ösztönző segédeszközök, amelyek képesek megadni azt a kezdőlökést, ami

nemcsak a jelenlegi problémát segít megoldani, hanem hosszú távon is fejleszti stressz- és problémakezelési képességeinket.

Körbenézve a piacon, örömmel tapasztaltam, hogy egyre több kreatív, megoldást és megtisztulást segítő játék áll az útkeresők rendelkezésére: zárkózott gyerekeknek, egymástól távolodó szülőknek és tinédzser gyerekeiknek, egyensúlyukból kizökkent családoknak és a mindennapok problémáitól szenvedő pároknak. Hogy mi is segíthessünk az egymásra találásban, kipróbáltunk párat e játékok közül!

Gyerekkel

Sokat szenvedtem attól, hogy bármit és bárhogyan kérdeztem, az iskolában sose történt semmi. Milyen napod volt? „Jó.” Mesélj a napodról! „Jó volt.” Mik történtek? „Semmi extra.” Mindegy, honnan közelítettem meg, vakon maradtam. Ez akkor a legrosszabb, amikor

minden porcikáddal érzed, hogy a gyermeket valami nyomasztja, de azt mondja, minden rendben.

Pedig nem olyan felszabadult, nem olyan jókedvű, mint ahogyan azt tőle megszoktad. Bárki bármit mond: ilyenkor igenis tenni kell valamit. Ennek semmi köze nincs a túlféltéshez, a helikopterszülőséghez és egyéb modernkori jelzőkhöz. Mert szentül hiszem, hogy egy gyermekére odafigyelő, gondoskodó szülőnek igenis ott kell lennie támaszként a gyermeke mellett, és ezt akkor is meg kell tennie, ha látszólag erre nem tart igényt.

Egy kisgyerek, egy elsős, másodikos vagy harmadikos gyermek nincs még tudatában sem lelkének dinamikájával, sem érzéseinek összjátékával, és főleg nincs tudatában annak, hogy az elfojtott érzések, a benyelt fájdalmak milyen hatással lesznek rá. Egy kisgyerek csak érez, átél, megél. És ahhoz, hogy ezeket a kusza érzéseket és kavargó gondolatokat helyre tegyük benne, igenis szükség van a szülői közelségre, szükség van a nyílt kommunikációra. El kell érnünk, hogy ki tudja mondani érzéseit, el kell érnünk, hogy akarja megosztani élete történéseit, mert így lehetünk biztos támaszai most és a későbbiekben is.

De mit tegyünk, ha nem beszél? Hát igen: ez egy nagyon nehéz ügy. Rajzoltatjuk, különböző játékokkal oldjuk, mesélünk vagy egyfolytában kérdezünk. A legtöbb nem igazán hatásos. De akkor mi lehet a megoldás? Valószínűleg embere és személyisége válogatja az eredményes módszert, de nemrég találtunk valamit, ami a maga nemes egyszerűségében képes volt átszakítani a gátakat. Ez nem más, mint a Mi volt ma a suliban? nevű kártyajáték.

Az iskolás gyerekek beszélgetőpaklija ez a játék, egy érzelmeket kifejező, emojikkal illusztrált kártyajáték. Összesen 72 gondolatébresztő mondatkezdést tartalmaz, a legkülönfélébb élményekhez. Például: „Amit kiradíroznék a mai napból...”; „Bárcsak elég bátor lettem volna, ahhoz, hogy...”; „Ma elegem volt abból, hogy...”. Az ezekhez hasonló, megnyílást segítő kezdetek képesek érzelmeket, gondolatokat, eseményeket és lehetséges pozitív tanulságokat előhívni a gyerekekben, míg a képek a lehető leginkább kifejezik az adott mondat tartalmát, segítik az asszociációt is. Sokkal több ez, mint beszélgetés: az érzelmi nevelés, az érzelmi intelligencia és a hatékony önkifejezés fejlesztés egyik eszköze. Bizton állíthatom: működik, és a gyerekek imádják.

Párkapcsolatban, barátokkal

A párkapcsolatok egyik legnagyobb hibája, hogy nem beszélgetünk eleget. Vagy túl későn vesszük rá magunkat a feszültségek rendezésére, vagy a belső megoldás helyett kifelé fókuszálunk. Szőnyeg alá söpörjük a sérelmeket, mintha azok maguktól elmúlnának, és lassan már azt a képességünket is elveszítjük, hogy egyáltalán felismerjük: valami nincs rendben. Ha pedig jönnek a szavak, azok legtöbbször a mindennapok mókuskereke körül forognak: holnap meddig dolgozol, ki megy a gyerekekért, mi legyen a vacsora, mi lesz a hétvégi program?

Ritkán teszünk fel olyan kérdéseket a párunknak: Mivel tudnék neked örömöt okozni? Mit szeretsz a kapcsolatunkban? Mikor éreznéd leginkább, hogy szeretlek? Pedig fontos témák, hiszen mindannyiunknak szüksége van a pozitív visszacsatolásokra, a léleképítő kinyilatkoztatásokra, és arra, hogy azt érezzük, jó helyen vagyunk. Tény és való, hogy mindannyiunknak más a szeretetnyelve, és nem mindenki a szavak embere, de ezekre a beszélgetésekre még a legcsendesebbeknek is szüksége van néha – mert bizony

a lélek mélyéről kimondott szó olyan jéghegyeket is képes megolvasztani, amiket akár már évek óta hordozunk.

Ezek a kérdések legtöbbünkben maguktól nem is igen fogalmazódnak meg. Ezért is olyan hasznosak a Beszélgetésindító kártyák. 

A segítségével új utakat nyithatunk meg személyes kapcsolatainkban: a párkapcsolattól kezdve a baráti társaságon keresztül egészen az önismereti csoportokig. Felfedhetjük kapcsolataink láthatatlan mozgatórugóit, felszínre hozhatjuk a mélyben megbújó gátakat, és lehetőségünk adódik átbeszélni, egyszersmind megoldani azokat. Tucatnyi új dolgot tudhatunk meg a mellettünk élőkről, megismerhetjük eddig rejtett oldalaikat is, és észrevétlenül kerülhetünk közelebb hozzájuk.

Kipróbáltam mind a három változatot: a pozitív fókuszú kérdéseket, a tartalmas beszélgetést indító kártyákat és a kapcsolatot elmélyítő csomagot is, és bátran állíthatom: mindenkinek ajánlott kipróbálnia – még akkor is, ha azt hiszi, minden a legnagyobb rendben van…

Generációs problémák

Gyermekkoromban rántottam egyet a vállamon, amikor szüleim úgy kezdték a mondatot: „amikor én voltam ennyi idős”, „abban az időben”, „amikor mi voltunk gyerekek”. Érdektelenül legyintettem a retro világra, és nem értettem az állandó nosztalgia okait. Aztán felnőttem. És most, pár évtized után egyszer csak visszhangozni kezdtek az ismerős mondatok – a saját számból hallottam vissza őket. Egy kellemesen önkritikus mosollyal az arcomon idéztem fel az egykori vállvetős önmagamat, miközben leküzdhetetlen késztetést éreztem, hogy elmeséljem a fiaimnak: a mi időnkben hogyan is volt ez.

Izgalmas felismerése ez az idő múlásának és egyben a bölcsesség lassú kibontakozásának is. Az élet egy jelentéktelennek tűnő pillanata, ami meghatározó felismerést és teljes átértékelést hoz magával: ez a pont, amikor megtanulod tisztelni a kort, és becsülni az élet évtizedeit,

amikor a retróból értékes múlt lesz,

amikor hirtelen megértéssel, türelemmel és őszinte érdeklődéssel nézel fel az előtted lévő generációra.

Nagyon fontos felismerések ezek, mert segítenek megépíteni a hidat a család generációi között. Egy-egy közös múltidézés, az emlékek megosztása olyan láthatatlan kapcsot épít szülő és gyermek, nagyszülő és unoka között, ami egyre értékesebb ebben a kiüresedő világban. Ezért nagy kedvencem a Meséld el, hogy volt régen! társasjáték. A közös játék során visszaemlékezhetünk az életünk legszebb pillanataira, és lehet, olyan történetek is a felszínre törnek, amelyekről akkor hallunk először.  

Az idősebb generációkat meséltető játék megadja a kíváncsiság, érdeklődés és figyelem abszolút élményét, miközben érzelemmel és lelki táplálékkal tölti fel a család tagjait a legkisebbektől egészen a legidősebbekig. Minden polcon helyet kellene, hogy kapjon, mert azt adja, amiből a legnagyobb hiányunk van ma: a múltat, a jelent és a jövőt összekapcsoló közös pillanatokat.