Két szerelem találkozása, avagy ezért nem hiányozhatott a háztartási keksz az esküvői menüsoromból

Bizony, a háztartási keksz, az a régi típus, és csapjatok agyon, de nem emlékszem arra, hogy eredetileg kerek volt vagy négyszögletes. Nekem valamiért a négyszögletes rémlik, de javítsatok ki, ha tévedek. Gyerekként imádtam a kekszet, pedig töltelék nélkül száraz desszert az az édességre vágyó gyerekszájnak – de nem volt akkora mennyiség, amit gyerekként ne tudtam volna befalni. Olvasás közben, szinte öntudatlan, egyiket a másik után ettem.

Frissen a legjobb persze, amikor szinte ropog és kemény. Nem volt azonban akkor se baj, ha az állástól már megpuhult. Ritkán került azért arra sor, de néha elbújt egy megkezdett, vagy titokban felszakított, félig kilopkodott zacskó. A benne maradt darabok a spájz kevés páráját magába szívták, megpuhultak, rágni se kellett őket.

Máskor azonban direkt puhítottuk a kekszet. Ki ne emlékezne gyerekkorunk édes csemegéjére, – amit akár reggelire is tálaltak nekünk, vagy magunk rittyentettünk ily módon uzsonnát – a tejbekekszre?

Tejbekeksz. Már a gondolat is nyálcsordító, pedig csak tej meg keksz. Én hidegen szerettem, de volt aki forró tejbe áztatta, más langyosan ette, plusz vaníliás cukorral bolondította a csemegét.

Felnőtt fejjel felfedeztem, hogy lehet karamellel töltött kekszet vásárolni, bögrénél is szélesebb kekszcsodát, ami úgy működik, hogy a forró folyadékkal teli bögre tetejére kell tenni. Magába zárja aztán a forró gőzt, a karamell meg megolvad – együtt csudajó mulatság. De nekem azért csalódás volt. Mert a tejbekeksz nem így működik, nem ilyen úri huncutság, mint a karamellel, holland mintára készült töltött keksz, mégis sokkal, de sokkal finomabb. 

Emlékeztek arra is, miért volt olyan különleges és soha nem feledhető gyerekkori íz és élmény a háztartási keksz?

Én emlékszem. Mert gyerekzsúrokon egészen biztosan feltálaltuk azt is.

Én bizony azzal is esküdtem, amikor négyévesen, szakadt függönyfátyollal a fejemen férjhez adott a nővérem a szomszéd fiúhoz (bár igen zavaros a történet, mindenki másként emlékszik arra, ki is volt a menyasszony, ki a vőlegény), de a lényeg, hogy a megtartott  lakodalom (mert persze hogy tartottunk olyat) legpompásabb desszertje a lekvárral kent, francia drazséval díszített háztartási keksz volt. Meg málnaszörp.

Tavaly aztán újra férjhez mentem. Nem volt fátyol a fejemen. De arra pontosan emlékszem, hogy én voltam a menyasszony, a nővérem adott férjhez, és ezúttal nem a szomszéd fiú vett el, hanem az, akinek kellett. A nővéremet meg különleges desszerttel leptem meg: egy tányérnyi lekvárral kent, francia drazséval ékesített háztartási keksszel. És tisztáztam vele a szerepeket. Fikarcnyi kétely se legyen benne, hogy most én vagyok a menyasszony, és pont. Ez meg itt a háztartási keksz. A lakodalom éke.

Plusz a háziasszonyok mentőöve, a legvagányabb vendégváró falat. Ami, ha akarjuk torta, ha akarjuk sütialap, ha akarjuk diósbomba, vagy részeges golyócska. De ha úgy akarjuk (és nem lopja el előlünk a család többi tagja) akkor egyszerű háztartási keksz, ami ha friss, morzsát hullajtva ropog a fogunk alatt, de nem hagy nyomot. Ha meg úgy akarjuk, akkor a legfinomabb reggeli ezen a világon. Cukor se kell hozzá. Se kiskanál. Mert ha ügyesek vagyunk, akkor „fülön csípve” akár mártogatni is lehet azt a kekszet. Pont úgy, ahogy az angolok, vagy éppen a királyi család tagjai, kényeskedőn, kisujjukat eltartva teszik azt. Szerintem tőlünk lesték el a mártogatóst.