Gyerekkel nyaralni másképp jó: bevettük New Yorkot egy hét hónapossal, és azóta sincs megállj

Mindig is imádtam kirándulni, új helyeket megismerni, legyenek azok közeliek vagy távoliak. Nagyon fontos volt nekem, hogy erről a gyerekek érkezése után se kelljen lemondanom – nem csak magam miatt. Hiszem, hogy a közös nyaralás rengeteget tud adni a család minden tagjának. Egyrészt hiába kell ilyenkor is altatni, orrot törölni, játékot kitalálni vagy épp konfliktust kezelni a testvérek között, mégis nagyon fel tudja tölteni az embert a környezetváltozás. Különösen a kisgyerekes időszakban jelent sokat, ha kimozdulunk itthonról, hiszen ekkor az ember egy jóval beszűkültebb közegben mozog, mint a korábbi években. Új élmények érnek, új helyeket vagy akár új kultúrákat ismerhetsz meg, találkozol új emberekkel. Pusztán már ez a változatosság is ellazít, mert igenis kiszakít a mindennapokból.

A gyerekeknek is jó átélni, milyen, amikor anya és apa nem rohan a teendők után, hanem van idő kapcsolódni, egymásra figyelni.

Megtapasztalhatják, hogy az is lehet biztonságos, komfortos, ha nem otthon vagyunk.

Megtanulják, hogy nem feltétlenül a környezet, a tárgyak a lényegesek. Elsőre furcsa lehet, hogy egy idegen házban kell aludni, idegen ágyban, ahol ráadásul csak néhány otthonról hozott játék van, de hamar rájönnek, hogy ezek nélkül is jól lehet érezni magukat, ha együtt van a család. Az új helyzetekből pedig rugalmasságot tanulhatnak.

Nem cél persze, hogy a teljes napirendjük felboruljon, de jó, ha megtapasztalják, hogy akkor sem történik katasztrófa, ha az otthon megszokott ritmushoz képest kicsit másként alakulnak a dolgok. Ha látják, hogy a szülők nem esnek kétségbe, ha épp nincsenek még a szálláson alvásidőben, de érzékelik, hogy elfáradt a gyerek, és a strandon keresnek egy nyugis sarkot, ahol van lehetőség megpihenni, kiszakadni a nyüzsgésből, az nekik is megnyugtató. A közösen átélt élmények pedig nemcsak szuper emlékekké válnak, amiket még hosszú évek múltán is emlegetni fogtok, hanem össze is kovácsolják a családot. Persze egy nyaraláson is adódnak nehéz szituációk, amiket kezelni kell, de érdemes ilyenkor fejben tartani, hogy ezek simán előfordulhatnak otthon is.

Még terhes voltam az első gyerekünkkel, amikor elhatároztuk, hogy ki fogjuk használni a lehetőséget, hogy kétéves kor alatt minimális díjat fizetve lehet a gyerekkel repülni, és valamilyen távoli úticélt választunk. Így esett, hogy a fiam hét hónapos korában elindultunk felfedezni New Yorkot.

Utazás előtt szinte mindenki le akart beszélni:

a család és a barátok egy része is azt mondogatta, hogy biztosan nagy csalódás lesz, mert egy kicsi gyerekkel közel sem lehet úgy várost nézni, mintha csak ketten mennénk. Különben is, minek ilyen nagy útra menni, úgysem fog rá emlékezni egy baba. Na és majd meglátjuk, mennyire bonyodalmas gyerekkel utazni, bármikor lebetegedhet, akkor vajon mit fogunk csinálni? Mit fog enni, ha nem tudok neki főzni? Egyébként pedig biztosan rémesen fogja viselni az időeltolódást...

Nem hagytuk magunkat lebeszélni, és azóta is azt gondolom, hogy életünk egyik legjobb élményében volt részünk. Ennek pedig csak az egyik oka az, hogy New York szuper város. Sokkal többet nyom a latba mindaz, amit együtt átéltünk. Megtapasztaltuk, közösen mennyi mindenre képesek vagyunk, és ez nagyon hosszú időre elegendő muníciót adott a stresszes szituációk kezeléséhez. Később, amikor itthon kellett valamilyen helyzetet megoldani, amitől tartottam, gyakran jutott az eszembe, hogy

ugyan, miért aggódom, hiszen megcsináltunk egy New York-i utazást a hét hónapos babával.

Igen, valóban máshogy kell tervezni ilyenkor, mintha csak felnőttek utaznának. Nem ültünk be késő este koktélozni, nem mentünk zsúfolt éttermekbe vacsorázni, és jóval kevesebb látnivalót látogattunk meg, mintha csak ketten mentünk volna. Viszont vettünk bagelt a város egyik legjobb helyén, mert a gyerek szieszta idejében simán ki tudtuk állni az utcán kanyargó sort, aztán pedig a Central Parkban piknikezve fogyasztottuk el a szerzeményeket. Kellett szoptatni a Rockefeller Center egyik eldugott sarkában, viszont így utána fel tudtunk menni egy mosolygós, türelmes babával a Top of the Rock tetejére, hogy megcsodáljuk a kilátást. Sőt, a kivilágított, éjszakai Time Square-ről sem kellett lemondanunk, mert a hordozóban nyugodtan aludt a kisfiunk a rengeteg ember és a fények ellenére.

Persze, volt olyan, hogy napközben túlságosan elfáradt, és hiába próbáltam elaltatni, már semmi nem segített. Be kellett látnunk, hogy szüksége van a nyugalomra, ezért inkább visszamentünk napközben is a szállásra, hogy tudjon pihenni. Ezt a tanulságot pedig a következő nyaralásokon is fejben tartottuk: kicsi gyerekkel jó, ha van a napban egy olyan szakasz, amikor nem mászkálunk, hanem van lehetősége nyugalomban pihenni. Hiszen az újdonságok, a zajok, illatok akkor is fárasztják, ha épp szundikál. Egy kipihent gyerek pedig sokkal nyitottabb az új kalandokra. Amikre ő maga valóban nem feltétlenül fog emlékezni, de a mi meséink alapján is jó érzés felidézni évek múltán is, hogy milyen volt, amikor a New York-i metrón összeismerkedett a szemben ülő kislánnyal, és legalább tíz megállón keresztül diskuráltak egymással babanyelven.

Számunkra az is egy nagy tanulság, hogy a családi nyaralást nem szabad túltervezni. El kell fogadni, hogy a kicsikkel együtt nem tudunk feszített tempóban várost nézni, meglátogatni minden érdekesnek tűnő helyet. Kell időt szánni a céltalan sétálásra, arra, hogy lehessen hosszasan csodálni a sirályokat a kikötőben vagy a tengerparton a rákokat, ahogy kimásznak a vízből. Ha városi környezetben vagyunk, mi mindig beiktatunk játszóterezős időszakokat is, amikor rohangálhatnak, mászhatnak, kiabálhatnak, barátkozhatnak a helyi gyerekekkel. Számomra mindig hihetetlen látni, milyen könnyedén kezdenek el együtt játszani a kicsik, hiába nincs közös nyelv. Érdemes előre kinézni néhány extravagánsabb játszóteret, és úgy tervezni az adott napot, hogy eköré szervezzük a felnőtteknek érdekesebb programokat. Koppenhágában például imádták a gyerekek a Kongens Have-ban, vagyis a Királyi Parkban a játszóteret a sárkánnyal és óriási tojásaival, amíg pedig ide eljutottunk, meg tudtuk nézni a belvárost.

Természetközeli környezetben szerintem kevésbé van szükség az ilyen jellegű programokra. Ott inkább arra szoktunk figyelni, hogy a kirándulás közben legyen idő megállni, kavicsot dobálni a patakba, gátat építeni, botokkal játszani. A vízparton olyan szakaszt szoktunk választani, ahol lehet homokozni, és lehetőleg lassan mélyül a víz. 

Számomra nagy tanulság volt az is, hogy habár azonnal elvarázsolta a tenger mindkét gyerekemet, mégis tartottak tőle. Furcsa volt nekik a sós íz, a hullámok, amik még ha nem is igazán nagyok, de első tapasztaláskor rémisztőek lehetnek. Az első pár napban sokkal jobban érdekelte őket a homokozás, vizezés a parton, és csak a nyaralás második felében merészkedtek be úgy igazán a tengerbe. Felesleges nyomasztani őket a nyaggatással, hogy jöjjenek már be, ugráljunk együtt a hullámokban –

jobb megadni nekik az időt, és kivárni, hogy győzzön bennük a kíváncsiság.

A körülményekhez mérten nyugodt utazás kulcsa pedig szerintem a felkészítés. Már egészen pici koruktól kezdve elmondtuk nekik – az életkoruknak megfelelő részletességgel –, hogy mi vár majd rájuk. Megosztjuk velük a tervet, hogy mi fog történni, mesélünk nekik a saját gyerekkori nyaralós élményeinkről, vagy az ő korábbi vakációikról, és bevetünk a témához kapcsolódó mesekönyveket is. Repülés előtt sokszor játsszunk olyat, hogy elrepülnek a babák valahová, és rongyosra kellett olvasni a Maszat a repülőnt. Hosszabb autóút előtt elmondjuk, hogy sok időt kell majd utazással tölteni, ami biztosan unalmas lesz, de hozhatnak játékokat az útra. Mindig készülünk néhány meglepetéssel is: nem muszáj, sőt felesleges minden alkalomra új játékot venni, de jó, ha elő tudsz kapni a szekrény mélyéről néhány rég nem látott, de kedvelt apróságot. Szuperek ilyenkor a matricák, igazán kicsiknél izgalmas a post-it, amit mindenhová tud ragasztgatni. Könyvek közül a böngészők megunhatatlanok, és ezek akár rajztáblaként is szolgálhatnak. Nálam mindig lapul a táskában papír és néhány téglatest alakú zsírkréta, amivel menetközben sem veszélyes rajzolni.

A trükkök mellett pedig a szülők hozzáállása nyomja a legtöbbet a latba. Hiszek abban, hogy

ha azt látják a gyerekek, hogy ti jól érzitek magatokat, nem aggódjátok túl az új helyzeteket (vagy legalább az egyikőtök nyugodt tud maradni), ki tudtok kapcsolódni, az rájuk is nyugtatóan hat.

Ha nem estek pánikba, mert épp nem találtok szabad asztalt egy étteremben sem, kevésbé fognak ők is kiakadni. Legrosszabb esetben szereztek egy szendvicset a sarki boltban, és azzal átvészelitek a várakozási időt, amíg találtok egy jó helyet a vacsorához. Ez a hozzáállás pedig beépül a gondolkodásukba, és segít reziliensebb felnőtté válni.

Mindenkit csak bíztatni tudok, hogy induljon el gyerekekkel is nyaralni. Nem muszáj messzire menni, nem szükséges az egzotikus úti cél vagy a tengerpart. Sátrazás a kisoroszi Szigetcsúcson, kéktúrázás a Bakonyban vagy nyaralás az Őrség egyik eldugott falujának az utolsó házában: ezek ugyanúgy meg tudják adni a változatosság, a rugalmasság és az összetartozás élményét.