Befőzni csak a nagymamák szoktak. Vagy mégsem?

A férjemmel még bőven a húszas éveinkben jártunk, amikor először kitaláltuk, hogy készítsünk lekvárt. Ennek közel sem az volt az oka, hogy rendkívül tudatosan figyeltünk volna a szezonalitásra, és fejben tartottuk volna, hogy télen majd milyen jól fog jönni, ha így tehetjük változatosabbá az étkezéseinket. Sokkal inkább a gasztronómia iránti érdeklődésünk vezetett minket. Imádunk finomakat enni, ami az étteremlátogatásokon túl az új receptek kipróbálásában is megnyilvánul. Szeretünk együtt tenni-venni a konyhában, kísérletezgetni új ízekkel, ritka alapanyagokkal. Egy időben már-már sportot űztünk abból, hogy ne készítsük el kétszer ugyanazt az ételt, mindig tegyünk bele egy újabb csavart. A főzés így egyfajta közös minőségi időtöltéssé vált, aminek ráadásul kézzelfogható eredménye is van. Nem sok jobb dolgot tudok elképzelni egy nyugodt vasárnap indításaként, mint házi készítésű lekvárral töltött palacsintát reggelizni. 

Szóval kitaláltuk, hogy csináljunk saját lekvárt, a saját ízlésünk szerint. Eleinte a teljesen egyszerű barack, eper, szilva vonalon mozogtunk, aztán elkezdtük feldobni őket és izgalmasabb ízkombinációkat kipróbálni. Kedvencünk a bazsalikomos eper, a rumos cseresznye vagy rumos mirabella szilva, a mentás málna és a fahéjas őszibarack. Törekedtünk rá, hogy minél kevesebb dolog kerüljön a lekvárba a gyümölcsön és a fűszereken kívül. Így például nem adtunk hozzá extra zselésítőanyagot, hanem vagy nagyon hosszan főztük a lekvárt, vagy előfordult, hogy bionarancs héját tettük bele nagyobb darabokban, ami a magas pektintartalma miatt segített a sűrűbb állag elérésében – és extra zamatokat is adott. Olyannyira belejöttünk a lekvárfőzésbe, hogy az esküvői köszönőajándékunk is ez lett: 130 db kisüveges lekvárt készítettünk el, különböző ízekben, hogy lehessen válogatni. 

Aztán a gyerekek születése után kicsit alábbhagyott a lelkesedésünk, vagy talán helyesebb, ha azt mondom, hogy az időt nem találtuk meg, amikor nekiállhatnánk egy ilyen műveletnek. Az elmúlt néhány évben viszont új lendületet kaptunk: elsőként húsz kiló eperből készítettünk eperlekvárt este kilenc és éjfél között. Elment az eszünk, hogy éjszaka állunk neki ilyeneknek? Ugyan dehogy. Nincs is annál jobb, mint amikor eperszártalanítás, -mosás közben órákon keresztül lehet nyugodtan beszélgetni. Jár a kezed, igazán nagy dedikált figyelmet nem igényel ez a tevékenység, viszonylag monoton és mechanikus, tehát pont jól lehet mellette beszélgetni az élet nagy dolgairól. 

A cseresznye- és baracklekvár készítésbe már a gyerekeket is bevontuk: levittük a gyümölcsöt a kerti csaphoz, vittünk plusz ládákat, lavórt, és együtt válogattuk, mostuk át őket. Lassabb volt, mintha csak felnőttek csinálták volna, mert kb. két óra telt el vele, de egy igazán jó családi programmá alakult. A négyéves és az egyéves hasonló lelkesedéssel pakolta a gyümölcsöt ide-oda, lavórból ki, ládába be, pancsolt a vízben, „főzött belőle levest”, és persze teleette vele magát. Aztán fektetés után jöhetett a magozás, befőzés, újabb jó beszélgetésekkel, nevetéssel fűszerezve. A barackmagokat megszárítottuk, félretettük a kerti sárkonyhába, és azóta is rendszeresen azzal játszanak a gyerekek. Amikor pedig kibontunk egy üveg lekvárt, iszonyúan büszkén mondják, hogy ez az, amit együtt készítettünk.

Idén már alig várták, hogy újra belevágjunk a munkába, és a kiürült kamrapolcokat újra megtöltsük finomságokkal. A lekvárok mellett tervben van, hogy készítünk sütőben sült, bazsalikommal, fokhagymával, oregánóval fűszerezett paradicsomszószt, amit csak elő kell venni, és már tehető is a tésztára. A tavalyi év slágere volt a kápia ketchup, idén pedig szeretnék fűszeres sárgabarack chutney-t is eltenni, amit majd az indiai ételek mellé lehet kanalazni. A befőzés mellett érdemes lehet a most dúsan növő friss fűszernövényekből is szárítva elraktározni egy-egy csokorral télire, vagy akár teának is száríthatunk meg citromfüvet, csalánt, zsályát. Terveink tehát vannak bőven, már csak a szabad estéket kell rá megtalálni.

Remélem, sikerült meghozni a kedved a befőzéshez. Erre a néhány dologra érdemes figyelni:

• A felhasználandó üvegeket fertőtlenítsd. Én vagy a mosogatógép legmagasabb hőfokán mosom el, vagy forrásban lévő vizet öntök bele, ezzel csírátlanítom. 
• A gyümölcsöket alaposan mosd meg, és ha a gyümölcsnek akár csak egy kicsi része is penészedésnek indult, ne kerüljön bele a lekvárba, mert az egészet tönkreteheti! Ha csak megnyomódott a gyümölcs, vágd ki a sérült részt, a többit pedig nyugodtan használd fel.
• Alacsony lángon főzd a lekvárod, mert könnyen leég. Emiatt érdemes rendszeresen kavarni rajta egyet.
• A legtöbb fűszert érdemes a főzés végéhez közeledve beletenni, hogy jobban megtartsa az aromáját, de az alkohol belemehet hamarabb is.
• Ha forrón szeded bele az elkészült lekvárt az üvegbe, majd azonnal fejreállítod, és néhány pléd között hagyod lassacskán lehűlni, tartósítószer nélkül sem fog megromlani. Felbontás után viszont hűtőben kell tárolni és néhány napon belül el kell fogyasztani. 
• Addig főzd a lekvárt, amíg eléri a számodra megfelelő állagot: tegyél egy keveset egy kanálra, hagyd kicsit hűlni, majd húzd végig rajta az ujjad. Ha már nem folyik össze azonnal a két rész az ujjad nyomán, elég sűrű lesz.
• Én nem szoktam a gyümölcsöket ledarálni, hanem főzés előtt botmixerrel pürésítem kicsit, de még hagyok benne darabokat is. Mi kifejezetten szeretjük, ha a lekvárból is előkerül egy-egy gyümölcsdarab.

Vágjatok bele, töltsétek fel a kamrátokat, jó móka lesz, és télen is csodás lesz kibontani egy üveget a rugelach-hoz vagy a farsangi fánkhoz. Ha pedig elfelejtettél valakinek ajándékot venni, utolsó pillanatos meglepetésként is kihúz a pácból.