Az ősanya, a túl laza meg a kételkedő: hogyan lesz mind egyforma?

Család

Az ősanya, a túl laza meg a kételkedő: hogyan lesz mind egyforma?

Vannak anyák, akik mártírrá válnak a saját életükben, és vannak anyák, akik még a látszatra sem adnak, úgy simulnak bele az anyaszerepbe, ahogy az nekik komfortos. Akik mellett a gyerek tényleg nő, mint a dudva. Aztán vannak azok az anyák, akik se ide, se oda nem tartoznak, amíg fel nem nő a gyerek, addig keresik a saját útjukat, és még azon is túl.

Igazából belőlük van a legtöbb. Az önmagukban örökké kételkedőkből, a magabiztosságból könnyen kibillenthető anyukákból. Akik nem születtek ősanyának, de a másik véglettől is fáznak, mert az számukra túl laza, fegyelmezetlen és talán veszélyes is.

Az ősanyák természetesen mindent jobban tudnak… dehogy is, mindent jobban „éreznek” másoknál, mert az a mód, ahogy a gyermekeikkel bánnak, nem tanulható. Az ősanya akkor is szoptat, ha a baba szája véresre horzsolja a bimbóját, mínusz húszban is a kertben altatja a gyereket, minden natúr, bio és ultratermészetes a család környezetében és messziről kerüli azokat, akiknek tévéjük van. Gyerekágyat nem vesz, bölcsőben ringat, de leginkább együtt alszik a gyerekkel annak 12 éves koráig. A szíve közelében akarja tudni mindig gyermekét.

Úgy is hordja, szívközelben, és nem is teszi le soha.

A saját anyjára se nagyon bízza, nemhogy még távolabbi rokonra, egy éjszakát sem tölt külön a gyerektől, a programja a játszótér, a fejlesztések és a ringató-foglalkozások hármasában telik. Hogy eleve rossz házasságból húzódik ki a hálószobából a gyerekre hivatkozva, vagy azért romlik meg a házassága, mert nem lát egy méterrel sem távolabb a gyereknél, nem tudni, de semmiképp nem fog elválni: a gyerek miatt, aki ebbe tönkremenne.

Az ősanya virághagymákat szaporít, ősbúzából süt kenyeret a csemetéknek – mert minden, ami készen kapható, egyértelműen káros. Egy ősanya nem ad édességet a kicsinek, dehogy. Legfeljebb egy csöppnyi mézet majd úgy az óvodáskor kezdetén, egészen addig minden, ami édes, az tilos. Az ősanyák általában egymással barátkoznak, ez úgy helyes, hiszen minden más közegből érkező inger rossz hatással lenne a gyerekek fejlődésére. Annak pontos ütemterv szerint kell haladnia, és ha eltérés van, már szaladnak az ilyen-olyan fejlesztésekre.

A túl laza anyukák meg kelnek, amikor ébred a gyerek, a szülői ágyban cserélnek pelust és minő fertő, esetleg a használt pelenkát az ágy mellé pottyantják lustán. Az első kávét is az ágyban isszák meg és nem zavarja őket se a pelus szaga, se a gyerekricsaj. Ott vannak a gyerekkel, de nincsenek mindig teljesen jelen.

Telefonon trécselnek a barátnőjükkel és addig beraknak neki egy mesefilmet.

Legfeljebb aztán mellé ülnek és ők is nézik, hiszen tök jó az a mese, lehet rajta sírni-nevetni, amíg reggeli gyanánt elmajszolgatnak egy kakaós csigát a kétévessel, alma helyett, közösen.

Szereti ő nagyon is gyermekét, csak semmiből nem csinál ügyet, abból se, amiből esetleg lehetne és nem hív segítséget, csak ha nagyon muszáj. Azt gondolja a problémákról, hogy majd elmúlnak.

Aztán vannak mind a többi anyák. Akik ingadoznak, mint virágok a szélben, néha ősanyai felbuzdulásból száműzik a ropit a konyhaszekrényből, máskor meg halomszám veszik, hiszen van olyan, hogy egyszerűen nem és nem eszik semmi mást a gyerek. Napokig ropin él, vagy vízen és kenyéren, és lám, megmarad. Ezen nagyon csodálkozik az az anya, aki se nem ős, se nem túl-laza. Mert egyetlen anyasággal foglalkozó könyv se említi ezt az apróságot.

Hogy a gyereknek önálló akarata van, és az acélosabb Artúr király kardjánál. Se kihúzni, se eltörni nem lehet.

Ezek az anyukák sose biztosak abban, hogy jó-e az a gyereknek, amit ők adnak. Nincsenek furfangos módszereik, nem érzik azt, amit az ősanyák éreznek – csak tapogatnak a sötétben lázasan. Mert ugyan keveset tudnak, de minden közeledésük és megoldásuk szívből jön. Tudnak aggódni a gyerekért, néha túlságosan is, máskor meg hagyják bömbölni a csemetét, elegük van és átviszik a nagymamához. De csak azért, hogy utána bűntudatuk legyen és kivegyék egy napra az oviból, mert úgy érzik, nem voltak vele eleget hétvégén. Kiabálnak, aztán fogadkoznak, hogy soha-soha többé. Bocsánatot kérve ölelik és tartják az ölükben akkor is, ha a gyerek már mászna le – mert akarhat bármit és bárhogyan az ősanya, a laza meg a kétkedő, a gyerek egy idő után lemászik és egyre messzebb megy.

És amikor már eléggé messze ment, amikor már se ölben, se a lábak körül nincs, és a szobaajtót se csapkodja,

akkor hirtelen egyformává válik az összes anya

Az ős, a túl laza meg a magában örökké kételkedő. Mind CSAK ANYA lesz és örökké várni fog arra, hogy jöjjön közel újra az, aki elment, és mozdítsa meg a szülői házban a kilincset. 

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X