Anya/apa születik – de vajon mikor? A szülővé válás útja

Négygyerekes anyaként magamról is azt gondolom, így is emlékszem vissza erre, hogy nem lettem anya rögtön. Alig tizennyolc évesen leginkább csak megrettenten pislogtam az első fiamra. Persze, persze tudtam, hogy etetni kell, meg tisztába kell majd tenni, meg nyakon is öntött a sok feladat, és igyekeztem helyt is állni. Tettem, amit kellett, leginkább amit a nagyok mondtak, vagy amit a józan eszem diktált, de egy jó ideig legbelül csak jajongtam. 

Semmi se volt igaz abból a fiatal energiából megmutatott magabiztosságból, amit talán látott, tapasztalt a külvilág. Belül gyerek voltam én is,

az anyuka tette a dolgát, de az anyai énem az később született.

Addig is elláttam a kicsit, mentek a monoton, nehéz napok egymás után. Mert az első fiam a világhoz nehezen adaptálódó, sírós baba volt, hangosan tiltakozott minden ellen. Önmagában a változások ellen. Semmi se volt jó neki, és én nehezen találtam utat hozzá. Talán túl fiatal voltam, talán nem voltam elég érett, talán máshol van a magyarázat.

Télen született, nem sokat tudtam kinn lenni vele. Sok sötét délután, este követte egymást, amikor nemhogy nem éreztem anyának magam, hanem különösen alkalmatlannak éreztem magam ebben a szerepben. Csak próbáltam túlélni, őt is életben tartani, csak próbáltam kinn tartani a fejünket a vízből. 

Talán három hónapos volt, amikor egy délelőtt, egy váratlan pillanatban rám mosolygott. Addig is elcsíptem kóbor kis mosolyokat, de az más volt. Kövezzetek meg érte, de én akkor, attól a mosolytó számítom anyai létezésem. Az a mosoly volt a fény az alagút végén, a VIP-belépő az anyák klubjába. Ott találtam magamra, ott született meg bennem a minden elsöprő, legyőzhetetlen szeretet iránta. Ott kapcsolódtam össze vele tiszta lélekkel. Nem a születés pillanatában, nem akkor, amikor tanultam a szoptatást, a pelenkázást,

nem az átsírt éjjeleken, nem az álmatlanságtól kótyagos délelőttökön.

Lehet, hogy másnak sikerül, és szent a születés pillanata, és azonnali az anyaság tiszta és mindent átható megélése. Nekem idő kellett hozzá. Nem állítom, hogy onnan könnyebb lett a babagondozás, de azt igen, hogy egészen más. Máshonnan jött az erő aztán, nem az elszántságból. 

Látok más példákat önmagam cáfolására. Nemrég született a közelben egy kisbaba, akinek az édesanyja tényleg az első pillanattól kezdve ösztönösen és magabiztosan bánik a babával. Olyan, mintha évtizedek tapasztalata lenne a kezében. Úgy szól, olyan nyugalommal fogja meg, nyúl érte, eteti, itatja, gondozza a babát. Úgy szereti.

Aztán néha elgondolkodom, hogy vajon éppolyan csalóka képet látok magam előtt, amit én is mutattam másoknak, hogy az alkalmatlanságtól való félelmemet leplezzem? Vajon benne is van bizonytalanság,

csak jobban takargatja?

Vajon tejesen elégedett azzal, ami belőle fakad, amit adni tud?

Amikor a saját gyerekeimet látom a saját gyerekeik szüleiként (ugyan még csak a fiúkra láthatok rá), ott azt látom, hogy jó mintát vittek tovább. Ügyesek, felelősséggel és magabiztosan érnek a kicsikhez. Apaként hoznak döntéseket, apaként viszonyultak már a párjaikhoz a várandósságok alatt és a szülések után is.

Egyszer egy fiatal apa azt mondta nekem, hogy ő azóta ÉL, amióta megszületett a kisfia.

Minden más, ami azelőtt történt vele, az számára érvénytelen. De azt is bevallotta, hogy ez az érzés nem a baba születése pillanatában érte utol, hanem később, az első olyan alkalomnál, amikor egy teljes napig kettesben maradt vele. Azt is elmesélte, hogyan söpörte el a pánik és az alkalmatlanság erejét az a pillanat, amikor megérkezett az apaságba. Pedig nem szóltak harsonák, nem történt semmi extra. Csak sikerült elaltatnia a babát, ott maradt mellette, és figyelte, ahogy lélegzik, ahogy alszik a kicsi. És jött a pillanat, odasurrant észrevétlenül és halkan két babalélegzet között. Azt mesélte, hogy akkor hosszan és boldogan sírt, és onnantól él.

A magam tapasztalatai okán nagyon szeretem az ő történetét, nagyon is értem, miről beszél. De vajon mi kell ahhoz, hogy valaki azonnal, egy pillanat alatt anyává, apává váljon, másnak pedig miért hosszabb és rögösebb ez az út?