Amíg krumplit ad az élet, nem lesz baj

Nekem most nincs saját krumplim, bár két éve a covid járvány berobbanásának kezdetén kísértésbe estem: én is kiskertet telepítettem az erkélyre. Ott sok zöldféle termett meg dézsákban, a krumpli viszont pont kimaradt. Egy különös kísérlet folyamán azonban megtudtam, hogy egyetlen pohárban, folyamatosan utántöltött vízzel egy szem krumpli képes hosszú méterekre is felágaskodni. És ha nem termett semmit (a körülmények ismeretében ezen nem is csodálkoztam), arra jó volt a kísérlet, hogy kiderüljön, milyen virgonc, mennyi energiája van és mennyi akadályt képes legyőzni egyetlen szemnyi krumpli. Csupa élet. Életre termett csodanövény.

A pincében tárolt krumplinál is mindig elámultam, mennyire vágyik a növekedésre, és hogy mennyi csírát terem, hogy adná tovább az életet. Figyeltem az anyakrumplit lelkesen, ahogy feláldozza magát és teljesen átadja testét a jövőnek. Szinte sajnáltam, amikor rám parancsoltak, hogy csipegessem le a csírákat róla, mert hiába fonnyadt az a krumpli, jó lesz még levesnek, vagy főzeléknek.

Meseszerető, meseíró emberként aztán azt is megfigyeltem, hogy a népmesékből sose marad ki a krumpli, gyakran felbukkan és legtöbbször ugyan a szegény ember konyhájában lakatja jól az éhezőket (a szegény embert igazán, akinek annyi gyereke volt, mint a rosta lika), de bizony pompás fogás még a népmesék gazdagabb házaiban is. Még egy Mátyás király mesében is felfedeztem a krumplit, ahol a gazdag ember a disznóknak főzött krumpliból se adott az álruhás királynak, a szegény ember meg a négy szem sült krumpliját is megosztotta Mátyással. Meg is gazdagodott, megcsinálta a szerencséjét az a szegény ember és ez különös örömmel töltött el engem.

Mert már gyerekként annyira szerettem a krumplit, hogy

amikor egyszer kíváncsiak voltak arra, vajon mit ennék a születésnapomon, én rávágtam, hogy paprikás krumplit.

Meg is főzték nekem.

Ma is szeretem, és ugyan régóta nem olajban sütöm ki a krumplit, hanem forró levegőben fürdetem, azért minden héten kerül az asztalra belőle.

Amikor fiatal anyuka voltam, és kevésből kellett sokat előteremtenem, akkor is tudtam, hogy nem kell aggódnom, mert amíg van krumpli otthon, meg olcsón elérhető a piacon, addig nincs baj. Csereberével is gyakran szert tettem krumplira, de rám bízott szívességi feladatokat is gyakran honorálták a közelemben élők krumplival. Itt is, ott is akadt varrnivaló, hol egy elromlott húzózárat kellett kicserélni, hol felvarrni egy nadrágszárat, hol beszegni egy függönyt. A legtöbbször nem fogadtam el érte pénzt, de jó szívvel adott terményt igen. Annak idején kaptam csirkét, krumplit azért is, mert megírtam egy-egy „a hivatalhoz” szánt levelet vagy elkészítettem valaki adóbevallását.

Én örültem a krumplinak, mert annyi, de annyi mindent lehet belőle készíteni, se szeri, se száma a krumplirecepteknek. És ugyan a gyerekek gyakran mondanak nemet egy-egy fogásra, a krumpli valahogy mindig átment a szigorú szűrőn. Levesnek, főzeléknek, pürének, pogácsának, tésztának, sütve, főzve, reszelve, töltve vagy tölteléknek használva is ott volt a top 10 fogás között. Családi kedvenc, nagyon sok háznál – nem véletlenül.

Közeledik a hidegebb időszak, jólesik majd parazsat dédelgetni a kályhában, vagy begyújtani a sütőt a konyhában, mert ugyan nagy lángra még nincs szükség, de mire véget ér a krumpli felszedésének ideje, addigra  jólesik majd esténként a meleg. Jólesik majd a héjában sült krumpli is. Kenyérrel, szalonnával és hagymával. Ahogy dukál az szegény, meg gazdagabb konyhákon is, mert van, amikor nem is kívánunk ennél az egyszerű vacsoránál cifrábbat. És megnyugtató lehet az érzés, hogy amíg ezt megadja nekünk az élet, nagy baj nem lehet.