A gyerek számára az észszerű korlát kapaszkodó lehet

Bár azt gondolhatnánk, hogy hogy a szülői lazaság minden helyzetben segít, és attól frusztrációmentes gyerekkora lesz a csemetének, ez nem igaz. Valójában az örökös tiltás és a „minden szabad” hozzáállás is romboló hatással van a fejlődésre. Mindkettő rossz korlátot ad.

Az örökös nemmel való találkozás nem biztosít elég teret az ösztönös gyermeki kíváncsiságnak, és a felfedezőkedvet is derékba törheti. A gyerek nem akar, nem mer majd kísérletezni, nem meri felfedezni és megismerni saját lehetőségeit, és nem tanulja meg, hol húzódnak a saját határai. Az így terelgetett gyerek önállótlanná és bizonytalanná válik, eltűnhet belőle a vállalkozó szellem. Egy egyszerű példával élve, még egy cipőfűzőt se tud/akar majd a szülő egyértelmű utasítása nélkül bekötni. Nehogy bakot lőjön, esetleg attól tart majd, hogy nem fogja tevékenysége elnyerni a szülő tetszését. 

Ennél is problémásabb lehet, hogy az örökös utasítások és tiltások között botladozó gyermek nem indul el a maga természetes módján és időben az önszabályozás útján. Ha a szülő mindig megmondja, ha kerek-perec elvárások között kell élni az életét egy gyereknek, akkor lelassulhat, meg is torpanhat a fejlődése.

A másik véglet az, amikor úgy nődögél a gyerek, mint a dudva. Nincsenek következetes elvárások, nincsenek keretek, nincs napirend. Minden nap úgy esik, ahogy puffan. A szülő ilyenkor nem ad kapaszkodókat, és lazaság ide vagy oda, lehetnek szélsőséges reakciók, ha a gyerek nem tudja magától, hol húzódik mégis az a határ, ami szülőt irritálja vagy feldühíti.

Tisztában kell lenni azzal, hogy nem vagyunk a gyerekünk barátja. Attól még, hogy végtelenül gyengéd, szeretettel teli és közeli a kapcsolat, nem vagyunk csibésztársak, akik szélsőségesen minden mókában benne vannak. 

Mert ha haverja és nem a szülője vagyunk a gyereknek, akkor nincs olyan minta előtte, amitől felfelé tartana. Oldalirányba pedig nem lehet fejlődni...

Ráadásul a gyereket veszélyes helyzetekbe is sodorhatja a szülői korlátok nélküli lazaság. Azt tapasztalhatja meg, hogy amikor baj van, akkor nem feltétlenül áll mellette, mögötte, felette egy erő, ami megvédi. A bizalom a szülő felé nem attól alakul ki, hogy mellette mindent szabad, és akárhány tábla csoki elfogyasztása is belefér az estébe, hanem attól, hogy a szülő tudja, hol húzódnak egészséges határok, és a gyerek ezt elhiszi neki. Mert egyébként magától kell megtapasztalnia, hogy három tábla csoki után igenis megfájdul a hasa.

Tanítsuk meg a világot okosan felfedezni!

Mint mindenhol, ebben a kérdésben is az arany középút lehet a megfelelő és hatékony nevelési irány. Ebben az esetben a szülő figyelmeztet, sőt, ha a szükség úgy hozza, akár eréllyel utasít és számon is kér, de mindezt nem távolságtartó hatalmi pozícióból teszi, hanem a gyermek mellett van. Fizikailag, agyban és lelkileg is jelen van. Irányító, segítő társa a gyereknek, nem a haverja.

Nagyon fontos jellemzője az ilyen nevelésnek, hogy az utasítás és számonkérés is érzelmekben gazdag, meleg tónusú, segítő-nevelő szándékú. Éppen annyira engedi távol a gyereket, ameddig még elérheti őt, és nemcsak fizikai értelemben, hanem mindenféle módon képes megtartani.

Nagyon fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy a nevelés alapköve a mintakövetés. Vagyis akár az egyik, akár a másik, vagy akár a középutat gyakoroljuk a gyerek nevelése során, a gyerek árgus szemekkel lesi minden mozdulatunkat. Leköveti a mintákat, és ha mást mondunk, mint ahogy viselkedünk, akkor elvész a bizalom. A gyerek szemében nem leszünk hitelesek. Ahogy a rugalmasság is plusz erény a nevelésben, de csak akkor, ha az nem válik szélsőséges módon következetlenséggé. Mert akkor ismét elvesznek a gyerek számára oly fontos kapaszkodók. Tehát a kulcs a következetes képviselése és betartatása annak, amit kérünk tőle.