Tényleg nem fér bele az időbe a sport?

Gyorsan elárulom: nekem nem segít az a kommunikáció, amikor azt mondják, tulajdonképpen hibás vagyok abban, hogy ez így alakul, biztosan nem is akarok annyira sportolni. „Csak rajtam múlik”, hallom és akkor jön a sok pozitív példa, hogy Zsuzsika bezzeg a három gyerek mellett is jógázik, Encike meg bezzeg mindennap fut. Klárika meg… és így tovább. És ez csak a közvetlen környezet visszacsatolása.

A közösségi oldalak még rosszabbak, ahol izmos karú ötvenesek súlyzóznak a napsütésben – meg se kottyan nekik. Azt már meg se kérdezem, hogy a francba kerülnek délidőben ki a parkba ezek az emberek súlyzóval a kezükben, amikor más örül, ha ebédidőben bekaphatja a szendvicsét.

A sajtó se jobb, nagyon kevés az őszinte hang, ami arról szólna, hogy a mozgás akkor fog beépülni a menetrendbe, ha igen, van egy belülről jövő nagyon erős igény, de sajnos léteznek külső tényezők, amelyek ezt akadályozhatják: nekem egy vesszőfutás minden napom, és este mindig azzal szembesülök, hogy szeretnék tenni az egészségemért, de aznap is kifutottam az időből.

Lehet, hogy nem leszek szimpatikus, de szerintem

nem lusta, hanem fáradt

az az ember, aki este tízkor nem súlyzót tart a kezében, hogy sporttal zárja le a napot, hanem  a fogkeféjét, mert alig várja, hogy végre ágyba kerüljön.

Féleértés ne essék, nem mennék szembe azzal a nagyon is fontos edukációval, hogy a mozgás jó, és nagy szükségünk van a napi szintű sportolásra, mert tényleg erőt ad, és ezernyi jótékony hatása van a teljes szervezetre. Test és lélek felüdül tőle. Ez megkérdőjelezhetetlen alaptétel.

Én azon az álságos képen akadok fenn, amit mások mutatnak felénk arról, hogy könnyedén menne ez, 

csak mi, gyarló, a szabad percek után sóvárgó sokaság nem akarjuk igazán.

Mert lusták vagyunk, szervezetlen napokat élünk, nem gazdálkodunk jól az idővel, pedig csakis rajtunk múlik az egész.

Ez a megközelítés szerintem megfeledkezik arról, hogy minden ember élete más, a napjaink is máshogy telnek, és alapvetően a legtöbben elképesztő bravúrral szakítanak ki tíz percet arra is, hogy szusszanjanak egyet vagy nyugiban megigyanak egy pohár vizet.

Persze hallom az ellenvetéseket, hogy akkor valamit rosszul csinál az, aki így él. Lehet. De az is előfordulhat, hogy egyszerűen aktuálisan nem tud másként élni az illető, vagy máshol van a fókusz számára, és ez akkor nem lustaság vagy hiba, hanem egy tényező, amit vagy meg lehet kerülni, vagy nem.

Ugyanis van, aki kisbabával van otthon, és azzal küzd, hogy a hosszú éjjelezések után egyáltalán ébren tudjon maradni. Más középkorú és a napi megfeszített munka után még a szüleihez is mindennap elmegy, mert ott is van feladat. Otthon meg várja a vacsorafőzés és három gyerek, akiknek a leckében is kell segíteni.

Pedig ő is szeretne karcsú és egészséges, illetve nő (férfi) maradni, de egyszerűen elviszi az erejét és a figyelmét ennek megoldásáról a tengersok feladat.

Tudom, kívülről könnyen lehet minden élethelyzetre vonatkozó, általános és általánosító tanácsokat szórni. De értő, érző lélekkel rálátni egy másik ember sorsára és belátni azt, hogy ott nagy terheket hordoz az a másik, és megengedőnek lenni.. na, az nagy kihívás. Ahogy lassan eljut a társadalom oda, hogy tapintatosabban szól a másik külsejéről és elfogadásra ösztökél, talán eljut oda is, hogy

nem ítélkezik más élete, megoldásai felett.

A kár a sportolás területén is. Mindenki maga tudja, érzi, mikor jön el az a pillanat, amikor helyet szorít minden körülmények között is a napi mozgásnak, lemondva más tevékenységről, nem törődve a tornyosuló munkával. Ezt kívülről, arrogánsan, főleg hamis ideákkal irányítani nem lehet. Nem is hatékony, mert inkább szorongást és ellenállást vált ki lelkesedés helyett.