Programok, amik beragyogják a legszürkébb hónapot

Rendre az az érzésem, hogy egyik 31 napos hónap sem tart olyan sokáig, mint a január. Egyedül talán az nyújt vigaszt, hogy alig észrevehetően, de hosszabbodnak a nappalok, és olykor beköszön a hó. Némi reményem van, hogy lassan, de biztosan közeledik a tavasz – de ezt a reményt minden latyakos, szürke nap a földbe döngöli. 

A könyvolvasás, rejtvényfejtés, kézimunkázás is remek elfoglaltság lehet, ha túl hidegnek ítéljük meg a kinti hőmérsékletet, esetleg egyszerűen csak nincs kedvünk kimozdulni. Újévi fogadalomtól függetlenül elkezdhetünk sportolni, nyelvet tanulni, vagy rászánhatjuk végre az időt arra, hogy megkeressük azt a tanfolyamot, amire már rég szeretnénk járni, csak eddig valahogy mégsem vettük rá magunkat. Elkezdhetünk megtervezni egy tavaszi kirándulást vagy akár már az idei nyaralás úticélját is kiválaszthatjuk, kereshetünk információkat a szálláskínálatról és az útiköltségekről. Sőt, a kedvenc nyári (könnyűzenei) fesztiválunkra is érdemes megvenni a napijegyet vagy az egyhetes bérletet, mert néhány hét vagy hónap múlva nem biztos, hogy marad még belőle... de kinek van kedve bármihez is?!

A visszahúzódásnak egyes elgondolások szerint éppen itt az ideje. Ahogy Földi Ádám írt erről egy cikkében: ilyenkor „az élet lüktető erejének nyoma sincs, minden visszahúzódott, még a fák nedvkeringése is lelassult. Fagyás, olvadás, elhullás, lebomlás. Ugye, milyen hatással van ránk pusztán ezen szavak olvasása is? Éppen ebben rejlik a lényeg, hiszen mi is ugyanolyan élőlények vagyunk, mint minden körülöttünk. Hogyan várhatjuk el magunktól (vagy mások tőlünk), hogy ugyanolyan lendülettel, energiával dolgozzunk egy külsőleg meghatározott célért, mint mondjuk április elején, amikor szinte kirobban az élet a földből?

Legalább mi engedjük meg magunknak, hogy ez most nem a szárnyalás ideje,

és fogadjuk el: nincs semmi baj azzal, ha egy kicsit egyedül akarunk lenni, befelé figyelni, ha érzékenyebbek vagyunk a külső történésekre. Hiszen ennek van itt az ideje.”

Ehhez a gondolkodásmódhoz igazodva igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni a sötétebb, kedvetlenebb napokból, hogy ha csend is van, mégse uralkodjon el rajtam a búskomorság.

Extrázd a mindennapit!

Jólesik a kanapé kényelméből vagy a fotel öleléséből megnézni egy érdekes műsort vagy egy jó filmet, esetleg akár egy egész sorozatmaratonra befészkelni magamat, de időről időre úgy érzem, nem lehet, hogy a munka mellett csakis erről szóljon a január. Vagy ha erről is szól, ahhoz, hogy valóban jobban érezzem magam, hangulatosabbá kéne tenni a filmezést is. Első körben a kiegészítőkhöz fordultam: forró csokit csináltam. Ez tetszett, úgyhogy utána ízesített változatokat készítettem,  mentával, rozmaringgal, chilivel végül levendulával. A végén annyira belejöttem a konyhai tüsténkedésbe, hogy sütni is nekikezdtem – jelentem, valóban hangulatosabb lett a filmezés az italok, a süti, aztán a háttérfénynek gyújtott gyertya mellett.

Azon vettem észre magam, hogy szabadidőmben az otthoni nyugiban egyre többet pakolgattam. Nem a nagytakarításra gondolok, kinek van ahhoz kedve… De a ruhásszekrényből kitúrtam az összes ruhánkat, szelektáláltam. Hallgattam közben jó zenéket, aztán érdekes podcastokat, végül beszélgettem (kihangosítva) telefonon a húgommal. Aztán megbontottam egy üveg bort, és úgy folytattam a pakolászást. Ha belejöttünk a selejtezésbe, folytathatjuk a gyerekek játékaival, majd a fürdőszobában, a konyhában, de akár még a kamrában vagy a garázsban is – már ha ez valóban jó érzést ad. Én végül a leselejtezett dolgokat ki is tettem otthonról, elvittem az adományboltba, ami jó érzés is volt: tágasabbnak érződik a lakás, hogy nincsenek mindenhol apró mütyűrök, könnyebben megtalálom a holmikat a szekrényben, és egyszerűbb becsukni az amúgy már teletömött konyhafiókot –

mindezeknek hála olyan, mintha én magam lennék könnyebb a lakásban járva.

Amikor szabadidőmben kimozdultam a meghitt biztonságból, többnyire rövid sétákra indultam. Felkerestem egy parkot, igyekeztem felfedezni számomra ismeretlen („járatlan”) utcákat és útszakaszokat – csak úgy, cél nélkül. A cél inkább csak az volt, hogy ne otthon legyek, na meg hogy lássam, milyenek azok az utcák, amelyekben egyébként nem szoktunk sétálni, mert kerülő lenne, vagy mert arra sosincs dolgunk. Egyszer messzebb merészkedtem, a természetbe, ahol a fák csendje között sétálgatva gondolhattam át a hátunk mögött hagyott évet, ott tervezgettem az újat. 

Végül, e cikket írva megkérdezgettem a barátnőket, kinél hogy telik a január, mivel próbálnak fényt adni a szürkeség hónapjának. Zsuzsi családos nő, azt mondta, ők még a hosszúra nyúlt téli szünet első hetében felhúzták a kétszemélyes sátrukat a nappali sarkában, ahol a gyerekek azóta is előszeretettel játszanak, illetve onnan nézik a meséket. Először matrac került bele, aztán pokrócok, párnák, végül egy elemes égősor – idővel olyan kuckó lett a gyerekek számára, amit nincs szíve a szülőknek elbontani – mivel a hely engedi, még hagyják egy ideig elkerülgetik. Azóta az is felmerült, hogy jó lenne a sátor mellé tábortűz is, mint nyáron. Bár abban megegyeztek, hogy a nappali parkettáján nem gyújtanak be, a kerti tűzrakóban beígértek egy téli tüzezést...

Petra a párjával él, egyelőre gyerekek nélkül. Náluk évek óta fix a januári fürdőzés. Ilyenkor minden héten mennek gyógyfürdőbe, szaunázni, és egyszer-kétszer egy masszázst is megengednek maguknak. A négy fürdőzős nap már erőt ad a januári hideg átvészeléséhez, de hogy legyen valami extra – ahogy ő mondja: várnivaló – januárban, mindig elmennek egy hosszúhétvégére valamelyik hazai wellness-szállodába. Ha van mire várni, van mit tervezni, könnyebben telnek azok a bizonyos hétköznapok. 

A legérdekesebb választ Panni adta, ő azt mondta,

januárban mindig tanul valamit.

Ilyenkor számára még kitart az újévi fogadalmak lendülete, és ha időben beiratkozik, még jó kedvvel indul a workshopokra is. Tavaly előtt kovászt kért a helyi péktől, és a kovászos kenyér sütésének rejtelmeivel ismerkedett, tavaly egy fazekas-tanfolyamra ment, idén pedig kötni tanul a nagymamájától. Azt mondja, ha csinál valamit, hamarabb telik az idő, az pedig jó érzés, hogy „beütemezi” az évébe a tudásszerzést, és mivel még az év első hónapjában elkezdi a tanulást, esélyt sem ad arra, hogy a halogatás révén elmaradjon az. Aztán van, amelyik elfoglaltság megmarad – a kovászos krékereiért már az egész társaság odavan –, másból épp elég egy hónap. De a program a célját betöltötte: tanult Panni valami újat, és értelmesen töltötte a januárt. Kell ennél több?