Bárhová mentünk is strandra gyerekkoromban, anya mindig csomagolt szendvicseket. Vittük a hűtőtáskát, amiben ott sorakoztak egymás mellett a szalámis és májkrémes zsömlék, mindenkinek kiszámolva a napi adag. Délben a távolban egymás mögött várakozó emberek és a büfék olajos-édes illata mégis csábító volt. Egyszer-egyszer a testvéreimmel mi is beállhattunk a sorba, hogy együnk egy palacsintát, jégkrémet vagy megfelezzünk egy lángost.
Nem a gasztronómia csúcsa a strandkaja, sőt. Rengeteg jó hely van az országban, ahol minőségi ételeket lehet fogyasztani, és ezekre a helyekre jellemzően nem fürdőruhában jár az ember. Általánosan elmondható – bár tény, hogy fejlődik ilyen téren a társadalom –, hogy a strandételek nem kifejezetten egészségesek, magas minőségűek vagy éppen túlontúl jók.
De van egy utánozhatatlanságuk, amit nem lehet elvitatni. Ezért lehet őket szeretni olyannak, amilyenek.
Mindenkinek megvan a kedvenc „strandkajája”, amit alig vár, hogy újra és újra megkóstolhasson – idén talán sokan hódolunk is majd ennek az élvezetnek, ami még egy indok lehet az amúgy is sok örömmel kecsegtető hazai utazás mellett. Ezeknek a strandos ételeknek a többsége olyan, amit mi is elkészíthetünk otthon, de az nem ugyanaz. Kell hozzá a hangulat: a napsütés, a víz, a napolaj illata és a színes úszógumik látványa a háttérben. Egy igazi, klasszikus büfében nem számolgatják a kalóriát, nem „bohóckodnak” az olíva olajjal. Ott minden az, ami, és ezért is lehet szeretni. Évtizedek után is változatlan, talán ezért is olyan jó: felidézi a gyerekkor ízeit.
Nálam a lángos kihagyhatatlan. Szeretem, ha a lángos nagy, a közepe egy kicsit ropogósabb. Tudom, hogy van sokféle, sós és édes, töltött és húsos, de azt szeretem a legjobban, amikor alaposan megkenik fokhagymával és tejföllel, arra pedig rászórják a sajtot, ami nem baj, ha egy kicsit több a kelleténél. Esetleg egy kis erős paprika még jöhet mellé.
Zsíros tőle az ujjam, tejfölös az arcom, de kit érdekel?! Végre nyár van és szabadság!
Sült kolbászt friss kenyérrel, mustárral és valamilyen savanyúsággal évközben is szoktam enni a kedvenc hentesemnél, vagy a piacon a büfében, de természetesen annak is más az íze, ha közben szárad a fürdőruhám, miközben csíkosra ülöm a pirosra festett padon a fenekem. És persze ott a ropogósra sült hekk friss, puha kenyérrel és a klasszikus kovászos uborkával. Egy balatoni nyaralás alkalmával egyszerűen kihagyhatatlan!
A hamburger és a hot-dog annyira nem mozgatja meg a fantáziámat ilyenkor, bár volt már rá példa, hogy megkívántam valamelyiket. Mondjuk az előbbit dupla sajttal (igen, szeretem a sajtot!), az utóbbit meg újabban pirított hagymával. Sült krumplit nemigen szoktam kérni egyik mellé sem, pedig egy adag belőle kis majonézzel, esetleg kechuppal ugyancsak nagyon jól tud esni egy hosszabb csobbanás után. Viszont a főtt kukorica határozottan olyan toplistás strandkaja, ami mellett képtelenség úgy elmenni, hogy ne jöjjön meg hozzá a kedvem. Szeretem, ha ropogós és édes, de módjával só sem árt neki...
És a desszertek. Nem tudom, hogyan készítik, de szerintem a strandos palacsinta közel utánozhatatlan.
Egyes helyeken olyan ügyesen produkálják a békebeli ízvilágot, hogy szívem szerint újra beállnék a sorba még két kakaósért.
De a baracklekvárost is mindig megkóstolom, nehogy lemaradjak az élményről. A felhígított lekvár persze kiábrándító, de a palacsinta akkor is palacsinta marad, főleg, ha kiéhezik az ember a több órás labdázástól. A gofrit annyira nem szeretem. Talán azért, mert jellemzően a tejszínhabot sem. Tudom, hogy lehet kérni anélkül, és sokféle íz közül választhatnék, de valahogy nem vagyok az a „gofris típus”. Alighanem ez az egyetlen étel, amit a strandon általában kihagyok. Meg a fagyi. A fejemben sokkal jobban passzol a helyhez a jégkrém, feltételezhetően azért, mert kislányként is szívesebben kértem jégkrémet a strandon, mint fagyit, azért inkább az esti séta közben hisztiztem. De ha jégkásáról van szó, abból szívesen elszürcsölgetek két decit a víz mellett. Általában pirosat kérek. Olyan mindig van.
Az ásványvíz egyébként is alap, és egy-egy „tűzoltó” szendvics mellett lapul a táskámban, ahogyan paradicsomot, paprikát és gyümölcsöket is megszállottan csomagolok magunknak. Nem baj, ha megmarad, hazafelé, séta közben majd elmajszolgatjuk, hogy kibírjuk a vacsoráig…
Mert a strandos napokhoz ez is hozzátartozik. Hogy az ember ilyenkor nem (mindig) elegáns, nem (mindig) egészségtudatos, nem (mindig) törekszik a gourmet ízekre. Csak megengedi magának, hogy zsíros ebédet egyen, cukorral lenyomtatva. Szégyentelenül. Szabadon.
Ajánljuk még:
Magyarország 7 csodája: rendhagyó programajánlónk
Idén a legtöbben belföldön utazunk, és ezt talán nem is bánja senki. A szerkesztőség tagjainak egytől egyig fantasztikus emlékei, élményei vannak a belföldi kirándulásokról, ezekből gyűjtöttünk most össze egy csokorral magunk, és a nagyvilág számára. Mert Magyarország tényleg ezerarcú, megunhatatlan és csodás!
