„Írd le az életed” – sok mindenen segíthet az időskori naplóírás

Egy szentendrei barátom hetvenöt éves édesapja egyik éjszaka csendesen elaludt, és reggel már nem tudták felébreszteni. Magányosan élt, feleségét egy évtizede vesztette el, s azóta csak a bevásárlás és az SZTK miatt lépett ki a hegy tetején lévő házából. Barátom és gyerekei a nagypapa halála után pár nappal a lakásba belépve megdöbbenve tapasztalták, hogy egy egész ruhásszekrényt kitévő kézírásos füzethalmot írt össze az utóbbi tíz évben a papa. Gyönyörű betűkkel, szellemileg teljesen tisztán gyakorlatilag mindent leírt, az elfogyasztott ételektől a napi teendőkig, feljegyezte az általa megnézett filmeket, de még az internetes oldalakat is, amelyeket gyakorta meglátogatott. Képtelenség lett volna ezeket akár csak felületesen is végig olvasni, így barátom kiválogatott két-három füzetet, amit eltett, a többi viszont a szemétbe került, hiszen sem a családot sem a múzeumokat nem érdeklik túlzottan ezek az anyagok. A történet felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis nem először hallom, hogy idős emberek mindent naplóznak, ami megesik velük. Felmerül a kérdés: gerontológiai szempontból jó-e ez a grafománia?

A tudomány mai állása szerint a kézírással történő, napi rendszerességű eseményrögzítés az egyik legjobb szellemi torna idősebb korban! A kézírás ugyanis kétszer, háromszor intenzívebb agyi tevékenységet jelent, mint a gépelés, nemcsak azért, mert a betűket formálni kell, hanem azért is, mert senki sem szereti, ha a szöveg állandóan áthúzva és radírozva van, ezért bensőnkben jobban megformáljuk a szöveget, mintha a gépbe írnánk. A monitoron állandóan javíthatunk mindenfajta nyom nélkül, s ha valami eszünkbe jut később, be is ékelhetjük a szövegbe. Mivel ezt papíron esztétikus formában nem tehetjük meg, tudat alatt szempont az, hogy amit leírunk, elsőre jó legyen – jobban megmozgatjuk hát az agyunkat. További előny, hogy a legtöbb embernél a kézírás során az agynak mind a bal mind a jobb féltekéje aktív, ami igen hasznos állapot.

Mindemellett

a kézírásos naplóírás önellenőrzésre is jó:

a demencia különféle fajtái közül többnek előjele az, hogy a páciensnél a rövidtávú memóriaproblémák jelentkeznek elsőként, a naplóírással viszont pontosan ezt ellenőrizhetjük. Érdemes kipróbálni, hogy egy két-három nappal ezelőtti részletes naplóbejegyzésünkből adott napon mire emlékszünk, és mi az, ami teljesen homályban marad? Vannak-e tendenciózusan elfelejtett dolgok, és ezek tényleg lényegtelenek-e vagy esetleg fontos dolgokat felejtünk el? Ha az utóbbi eshetőség áll fenn, célszerű gerontológus-szakorvost felkeresnünk, aki elvégzi az ellenőrző vizsgálatokat. Nem kell megijedni, hiszen sokféle ok állhat a felejtés mögött, és ha ne adj'Isten a tesztek azt mutatnák, a demencia-folyamat elején vagyunk, megnyugtató az a tudat, hogy ilyenkor van a legjobb esélyünk a betegség megfelelő kezelésére. Sajnos ha nem megyünk el orvoshoz, a gondok csak szaporodni fognak, tehát a magunk érdekében muszáj összeszedni az erőnket, és felkeresni egy szakembert már az első tüneteknél! 

 

Kutatások szerint a naplóírás lelki-testi egészségünknek is jót tesz: stressz- és szorongáscsökkentő hatása is kimutatható, enyhíti a depresszió tüneteit, jobbá teszi a hangulatot, emellett erősíti az immunfunkciókat és csökkenti a vérnyomást is!

Mikor a naplóírásról beszélgettem idős tanítványaimmal, felmerült a kérdés: mennyi volna az optimális idő, amit egy nap naplóírással érdemes tölteniük? Ezt a kérdést a szabadidőnk felől érdemes megközelíteni. Mivel napi fél óra mozgás mindenkinek kötelező, baráti, családi kapcsolataink ápolását sem szabad elhanyagolni, és persze az értelmes kikapcsolódásra fordított időből sem szabad lefaragni, mindenkinél más lesz az az időegység, amit naplóírásra tud szánni. Szerintem a legtöbbek számára megoldható, hogy

naponta 25-30 percet írjanak, vagy legalábbis ennyi időt szakítsanak a jegyzetelésre és régebbi bejegyzéseik ellenőrző olvasására.

Ennyi ideje talán mindenkinek van naponta, egészségügyi állapotától és életkorától függetlenül. 

 

Amennyiben tartjuk ezt az időintervallumot, hamar gyülekezni kezdenek a papírkupacok, füzetek halmai. Ilyenkor érdemes átfutni a régebbi naplókat, és kiválogatni közülük azokat, amikor valami jelentős, számunkra fontos eseményről írunk, elég megtartanunk csak azokat. Ha évente csak fél napokat szánunk arra, hogy szanáljuk jegyzeteinket, az utókor máris hálás lesz – nekik ugyanis egészen biztosan nem lesz idejük, kedvük végigolvasni évtizedek minden apróságát. Jó is, hogy ezeket a feljegyzéseket nem nekik szánjuk, csak magunknak.

Persze ha úgy érezzük, van olyan tudásunk, ismeretünk akár a családról, akár az életről, amit érdemes továbbadnunk, azt is leírhatjuk a leszármazottaknak, de azok egészen más kötetek lesznek. Sok otthonban becsben áll a nagymama kézírásos recepteskönyve, vagy a papa feljegyzései a háborús időkből – ez is mutatja, értékesek a gondolataink, tapasztalataink, érnek annyit, hogy megosszuk őket, de az ilyen ereklyéket kezeljük külön a napi feljegyzésektől. Legyenek más füzetek, amelyekről biztosan tudnak a fiatalok, nehogy a kukában végezzék egykor. 

A valódi naplót pedig kezeljük a saját helyén. Azt magunknak írjuk, magunkról, magunkért.