Egy pohárnyi boldogság – neked mi jut eszedbe, ha azt mondom: szörp?

Vannak édesszájú és édesszájúbb gyerekek – a kettő között többnyire igen kicsi a különbség, mert nincs is olyan gyerek, aki ne szeretné ilyen vagy olyan formában a szörpöket. Mindannyiunknak más-más emlékeink vannak a gyermekkort megédesítő jutalomkortyokról, ki-ki a maga ízmérséklete szerint rajongott és rajong talán ma is.

Felidéztük pár szörp-emlékünket, mert ha nyár, akkor szörp, akkor boldogság, melegség, gondtalanság – és erre mostanában igencsak szükségünk van!

Gacsályi Sára és a gyerekkor cukoríze

Gyerekként odavoltam a szörpért. Nagymamámnál mindig kaptunk, de az ellátás itthon se volt rossz: amikor akartunk, kaptunk a nővéremmel. Nyaranta a kirándulásokon, a vízpartokon külön másfél literes palackokba kevert be anyukám szörpöt, hogy „legyen mit igyanak a gyerekek”. A cukros teát soha, de a szörpöt mindig szerettük. 

Aztán valamikor tizenévesen arra jutottam, a túlsúlyért a szörp (is) felelős. A láthatatlan kalóriák megtestesítőjeként tekintettem minden pohárra, és le is szoktam róla. De mai napig szeretem. A málnásat és  epreset itthon iszom különleges napokon, a még extrábbakat pedig évente egyszer, utazáskor. Nyaralások alakalmával ugyanis kötelezőnek érzem minden ország saját egzotikus, maga gyümölcséből készített löttyeit megkóstolni – az ilyet ugye nem lehet kalória-táblázatok felől közelíteni, hiszen az adott térség megismerésére tett kísérletről beszélünk, amiért olykor áldozatot kell hozni.

És ha gyerek jár a háznál, garantáltan előveszem a szörpös üveget – hadd élvezzék ők is, amíg nem lesznek szorongó, mindent túlgondoló felnőttek.

Fodor-Hekler Melinda és a gumisüti

Nagyapám házi málnaszörpje volt az első szörp, amit kóstoltam, és egész gyerekkoromat végigkísérte, ahogy kis málnadarabkák maradtak a pohár alján utána, amiket én, balga gyerek, már nem ittam/ettem meg. Nagy, 20 literes szódásballonból öntöttük hozzá a pincehideg „szúrós vizet” a nyári kánikulából beszédülve az unokatestvérekkel.

De legjobban a szörp transzformációs képessége ejtett ámulatba, főként akkor, amikor először megkóstoltam gyerekként a málnaszörptől rózsaszín gumisütit. Nem a gasztronómia csúcsa, ez tény, de kicsiként végeláthatatlan mennyiséget tudtam belőle pusztítani, falási rohamaimnak csak a húgom gumisüti iránti hasonló rajongása szabott gátat. Egyszer eldöntöttem, hogy szülinapi torta helyett is a négy rétegű, zselatinos, málnaszörpös „csodából” kérek, onnantól kezdve ez szokássá vált nálunk.

Szűcs Boróka, a nagymama és a jaffa

Anyukám bodzaszörpje mellett nekem a szörpöt a „jaffa” jelentette gyerekkoromban, nagymamám így hívott ugyanis minden szörpöt. Talán a háborúban megélt szegénység, talán csak a saját édesszájúsága miatt, de ezekben a „jaffákban” több volt a szörp, mint a víz. Igaz, én már törekszem a természetes, egészséges szörpök fogyasztására, de érzem, hogy nagymamám a túlcsorduló szeretetét öntötte a pohárba a sziruppal együtt. Gyerekként pedig izgalmas bizsergéssel töltött el az otthoni megszokástól eltérő bűnös hétvégi élvezet.

Pósa Tami és a ragacsos boldogság

Önfeledt gyerekkor, ragacsos kezek, morcos száj, különböző színekben pompázó fogak és nyelv, amit olykor a nyalóka, olykor pedig az édes, szirupos, jéghideg csapvízzel vagy épp szódával felöntött ital tett azzá. A szörp maga volt a csoda. A műanyag üvegekbe zárt, nyúlós, rózsaszín, piros, bordó és narancssárga italok a nyári szünetek igazi nagyágyúi voltak. Beszaladtunk az utcáról, és a hűtőben kancsóban várt a frissítő – mert az arányokat csak anya ismerte igazán. Biztos vagyok benne, hogy ha rajtunk állt volna, sokkal több került volna a kancsó aljára a szörpből és kevesebb a vízből, ami lazított a tömény boldogságon. Mert akkor még azt hittük, ez a boldogság maga. Felnőtt fejjel már úgy tűnik, ettől sokkal, de sokkal több kell a boldogsághoz – pedig hazugság lenne azt állítani, hogy egy napsugarakkal tarkított napon, a kertben, az erkélyen vagy épp a vízparton ma ne ugyanaz az érzés találna ránk.

Ács-Fehér Kinga és a nagymamás nyarak

Ha szörp, akkor a nyári, párás levegő jut eszembe. Gyerekként az ilyet csak sok-sok jégkockával és bodzaszörppel lehet túlélni – legalábbis én csak így tudtam. A teraszon ittam literszámra a szörpöt, ahol a nagymamám is ült. Mindig mondta, kevesebb szirupot kellene beletennem, mérgelődött, hogy milyen hamar elfogy, máris vennie kell újat, de hát mit tehettem volna?! Jó édesen szerettem, a bodzaszörp úgy volt jó, ha minimum másfél ujjnyi szirupot öntöttem az üvegbe. Ha nem figyelte, picit többet is, de általában figyelte. Lejjebb csúsztatta orrán a szemüveget, kinézett a könyv mögül. Már megint ennyit? – kérdezte reflexből, de éreztem, nem valódi mérgelődés ez, inkább rituálé. Ez volt tehát a mi nyarunk: én, nagyi, a bodzaszörp és a könyveink. Hosszú hónapokat töltöttünk így Doroszlón, egy 1800-as években készült vertfalú parasztház verandáján ülve. 

Gáspár Kinga és a rózsaszirmok zamata

Nem vagyok szörprajongó, sosem voltam. Egy emlék azonban örökké kísérteni fog legszebb álmaimban: Irén nagyanyám rózsaszörpje. A kút melletti szent rózsafáról nem volt szabad egyetlen hajtást sem leszedni, pedig legszívesebben az egészet bevittem volna a tisztaszobába, olyan mámorító illata volt, amikor virágba borult. A hegyek mézédes szamócája mellett kevés gyermekcsemege adatott meg a vakációzó copfos kislánynak, de az én szigorú szavú, vajszívű nagyanyám pontosan tudta, mi az, amit a leggazdagabb városban sem kaphatok meg. A rózsaszirmokat úgy gyűjtötte össze egy kosárban, ahogy Az arany ember Noémiétől láthattuk talán, s a rózsafa odaadta minden kincsét, hogy varázslatos lekvár és tündéri elixírnek tűnő rózsaszörp készüljön belőle. Vasárnapi ebédek után, születésnapi torták mellett és különleges vendégek fogadásakor került elő aztán, és magam sem tudom, hogyan, még a karácsonyi asztalra is maradt a nyár rózsaízű örömeiből. Ez az emlék lelkem egyik legértékesebb darabja.

Sokaknak manapság nem adatik meg a házi szörp, de egy-egy bolti változat is nagy örömet adhat. És ha már szörp, az emlékek, az érzelmek nem lehetnek másodlagosak. „Számunkra a szörp egyet jelent az együtt töltött családi percekkel.  Az olyan pillanatokat juttatja eszünkbe, mikor egy családi összejövetelt, egy délutáni társasozást, egy közös sütkérezést vagy egy kirándulást még színesebbé, boldogabbá és élvezetesebbé tett egy finom, gyümölcsös szörp. Talán emiatt és talán azért, mert mi magyarok szeretjük a folyadékbevitelt igazi ízélménnyé varázsolni, a szörpkészítés hazánkban igen nagy múltra tekint vissza – úgy, ahogy egyébként a Pölöskei Szörp is, hiszen már közel 30 éve, hogy az első üveg málnaszörp Pölöskén elkészült. És hogy miért pont málna? Mert ha szörpről van szó, akkor a hagyományainknak köszönhetően magyarként szinte biztos, hogy a málnaszörpre gondolunk elsőként, ezért fontosnak tartottuk, hogy olyat alkossunk, amit aztán a magyar családok jóízűen fogyasztanak. Mivel azonban mindig is szerettünk új ízeket kipróbálni, és azt is mindig szem előtt tartottuk, hogy minden család más és más igényekkel rendelkezik, így mostanra Magyarországon már hagyományos és diabetikus szörpökből is nálunk található a legszélesebb ízválaszték” – mondta Lakatos Áron, a Pölöskei munkatársa. 

A cikk a Pölöskei támogatásával készült.

Pályázatunkban keressük a lehető legfinomabb szörpös recepteket, és már csak 10 nap van a receptek beküldésére! ITT minden részletet megtaláltok!