Nagyon sok területen könnyedén megkérdőjelezem magam. Nem éreztem magam soha igazán jó anyának, és általában úgy találom, a párkapcsolatomban is működhetnék jobban. A munkámat azonban kellő magabiztossággal végzem, és ez sok erőt ad.
Fontos, hogy életünk legalább egy területén érezzük azt, hogy teljesen a helyünkön vagyunk. (Az a jó persze, ha minden területen ugyanezt érezzük, mert akkor teljes a harmónia, én azonban kevés olyan embert ismerek, aki minden, de tényleg minden területen az összes feladatánál jól muzsikál. Akinek teljesen rendben van a magánélete, aki magabiztos ott, az kevésbé érzi rátermettnek magát máshol. Otthon képes a lehető legjobbat kihozni magából, a legjobbat adja nagyon hatékonyan, míg egy másik területen botladozik.Vagy fordítva. Életen át tartó feladat lehet ezeknek a területeknek az összefésülése...)
Az utóbbi évtizedekben kitapasztaltam: ha a munkában, a munkahelyen nem vagyok magabiztosak, ha az önbecsülési gondjaim ott csúcsosodnak ki, akkor sok fejtörést okozhatok magamnak, mert még bizonytalanabb leszek a többi, számomra még kétesebben mérhető, érzelemdúsabb környezetben is. Ráadásul a munkahelyen is érezteti hatását, ha nem becsüljük magunkat. Például ilyenkor jóval kevesebb elismerést kaphatunk ilyenkor a szakmai közösségen belül is – még úgy is, hogy többet rakunk le az asztalra, mint mások. Logikus ez, ha kegyetlen is, mert ilyen esetekben az elvégzett munkánkat, a tudásunkat, a szakmai tapasztalataink értékét nem tudjuk a megfelelő módon képviselni. Hogyan tudnánk, ha magunkat se becsüljük eléggé?
A munkahelyen kidomborodó alacsony önbecsülésnek határozott jelei vannak és érdemes azokat ismerni, hogy időben észbe kapjunk és változtatni tudjunk:
Kontrollmánia
Mi vagyunk azok, akik a megbeszélésekre a lehető legalaposabban készülünk fel, elsőként érkezük a tárgyalóba, utolsóként távozunk. Mindenhol ott a fülünk, a szemünk. A cég minden ügyével tisztában akarunk lenni, különben elveszünk. Saját vállalkozás esetén mindent kézben akarunk tartani, mindenhez a személyes jóváhagyásunk kell. Egy csomag filctollat se vásárolhatnak a cég nevére az alkalmazottak, ha arról mi nem tudunk. Eleven bélyegzőként működünk: mindenhez a jóváhagyásunk kell. Nem kell arról sokat beszélni, hogy ez a magatartás mennyire megnehezíti az ügyek intézését, a saját vállalkozásunk kerékkötőjeként működünk és csodálkozunk azon, ha le kell húzni a rolót.
Mit keresek itt?
A legmagasabb pozícióban is azon álmélkodunk, hogy kerültünk oda. Biztos a puszta szerencse segített, mert mi még véletlenül se vagyunk alkalmasak arra a tisztségre. Legnagyobb félelmünk azonban az, hogy ezt nemcsak mi érezzük így, hanem mások is osztják véleményünket. Átlátnak rajtunk, látják gyengeségünket, alkalmatlanságunkat. Egy csalónak érezzük magunkat, miközben véleményezni kell dolgokat vagy nagy horderejű döntéseket kell hozni – ezt nevezik imposztor-szindrómának, amiről itt írtunk korábban. Ettől szenvedve néha a legszívesebben hazaszaladnánk és a fejünkre húznánk a paplant.
Természetesen előfordulhat, hogy valóban nem képességeinknek, tapasztalatainknak megfelelő pozíciót nyerünk el. Néha lehet túl nagy a kabát, de jó esetben egy egészséges ember ezt reálisan látja. Nincsenek szorongással teli gondolatai, hanem felméri, hol kell fejlődnie, és aztán meg is tesz mindent a fejlődés érdekében, és olyan embereket gyűjt maga köré, akik a kihívásban a segítségére lehetnek.
Szélkakaskodás
Mivel nem bízunk önmagunkban, bíznunk kell mások véleményében, ezért igazat adunk a mellettünk álló embernek. Reggel. Délben azonban más véleménnyel találkozunk és annak a véleménynek a hatása alá kerülünk. Neki is igazat adunk. Másnap reggel egy nagyobb hatalmú kolléga azonban mindennek az ellenkezője mellett teszi le a voksát és mi mellé állunk, neki adunk igazat. Az ő véleménye lesz a mérvadó, a többit figyelmen kívül hagyjuk.
Mindez beosztottként is nagyon kellemetlen szituációkat hozhat, vezetőként vagy tulajdonosként azonban teljes káoszt eredményezhet. Szinte mindannyiunknak van ilyen jellegű találkozása, tapasztalata a munkájából adódóan, és nyilván rá is ragasztottuk a „rossz vezető” címkét az illetőre, pedig lehet, hogy csak az önbecsülésével voltak problémái.
Mit tehetünk, ha észrevesszük magunkon bármelyik jelet?
Az egészséges önismeret megszerzése a végső cél, ugyanis az javíthat igazán sokat helyzetünkön. Ha tisztán látjuk saját képességeinket, értékeinket, a jelenlegi helyzetünkhöz vezető utat és az erőfeszítéseket, az már sokat segíthet abban, hogy ezeknek értékét megismerjük és idővel anyagiakra fordítsuk.
Nagyon alacsony önbecsüléssel élve a legjobb lépés egy szakember felkeresése. Mert egy jó szakember nemcsak életünk egy területén, de integráltan tud segíteni: mert az élet bármely területén is kerülünk a helyünkre, a többi szerepben is erősödhetünk!
Ajánljuk még:
Döntések, amelyeket valójában nem is te hoztál meg: így irányít a brain hacking
A kéz íze: ezért más mindig, ha nagymama készíti a desszertet
Kék ég, kék szőlő, kék ujjak – gyerekkori emlékek a szüretről
Lelkünk állapota a tányéron: ez állhat a zugevés, túlevés, stresszevés hátterében
Az olyan étkezési zavarok, mint az anorexia, bulimia vagy orthorexia talán már sokaknak ismerősek. De mi van akkor, ha diagnosztizálható zavarról nem beszélhetünk, mégis gondjaink vannak az étkezés területén? Mi a zugevés és miért csináljuk? Miért esszük túl magunkat? Mitől függ, hogy stresszevők vagyunk, vagy egy falat sem megy le a torkunkon olyankor? Ezekre a kérdésekre keressük a választ!