Vonattal az Alpok tetején: ilyen ma Európa egyik legszebb vasútvonala

Nekem mint vasutasgyereknek – édesapám vasútépítő mérnök volt – már pendelyes korom óta lételemem a vasút. Voltam természetesen úttörővasutas, de már az is öröm volt, ha vonattal utazhattam. Lenyűgöznek ma is a viaduktok, az alagutak, az ember által tervezett tereptárgyak, amelyeken átrobognak a vonatok. Régen még zakatoltak, most már robognak és suhannak nesztelenül. (Olykor azért vánszorognak is.)

Svájcot csuda vasútvonalak hálózzák be. A klasszikus, legjobb vonattúra az a 8 napos körút, amely körbejárja az országot, sőt, keresztben-kasul át is szeli. Az útvonal 1.280 kilométere hatalmas hegycsúcsok, csillogó tavak, elképesztően zöld mezők, virágos rétek és meseszerű települések közt kanyarog. Évek óta nézegetem a térképen, olvasgatom az útleírásokat, és most eljött az idő, hogy egy kis ízelítőt kapjak a svájci vonatélményből.

A fapados légijárattal Bergamóba érkeztünk, ahol helyi vonatra szálltunk és indultunk Tiranoba. A szerelvény igazi helyi járat, sokszor megáll, így bőven lehet nézelődni. A Comói-tó északi partján vezet végig, van alkalom megszemlélni a nagy hegyeket, a csillogó víztükröt. Félútnál most épp buszra kell szállni, mert a vasúti pályát felújítják, de ez is zökkenőmentes. A busz az Alta Valtelinna völgyön fut végig, ahol megtekinthetjük az egyik ikonikus borvidéket: a nebbiolo szőlő hazája a vidék, ez a fajta Olaszország egyik legjobb vörösborának az alapja. Az itteni borok a viszonylag hűvösebb hőmérséklet miatt elegáns, virágos, gyógynövényes jegyekkel hívják fel magukra a figyelmet.

Tirano kicsi városka az olasz-svájci határon, ahol épp csak egy kávét inni van idő. A Rätische-Bahn állomásán már ott várakoznak a piros szerelvények, majd befut a Bernina expressz hatalmas panorámaablakaival. A Bernina-vasút egy egyvágányú, 1000 mm-es nyomtávolságú, villamosított vasútvonal, ami a svájci St. Moritz üdülővárost köti össze a Bernina-hágón keresztül az olaszországi Tiranóval. A Bernina-vasút az Alpok legmagasabban fekvő adhéziós vasúti pályája, az egyik legmeredekebb adhéziós vasút a világon. 2008 óta az UNESCO Világörökség része. Különlegessége még, hogy a Google utcaképén is találhatunk róla képeket, mert egy teherkocsira szerelt kamerával az egész vonalat végigfotózták. 

Alig, hogy elindul a vonat, máris elhagyja Olaszországot, és ott ível a szemünk előtt a Brusiói spirálviadukt. A vonat kapaszkodik fel a szerpentinen, kitárul a tér, ámul a szem. Csoda, ahogy egyre kisebbek lesznek a falvak, a házak, a tehenek. A fenyvesek is lassan elfogynak, a hegyi legelők és a törpecserjék birodalma határán kibukkan a hegyoldal szorításából, egyszerre ott áll előttünk, mint egy hatalmas poszter: a Püla-gleccser. A vonat itt 15 perc pihenőt tart, ami éppen arra elég, hogy letegyük a lábunkat a 2600 méter feletti talajra, kigyönyörködjük és kifotózzuk magunkat. No meg szippantsunk egyet a magashegyi levegőből.

A Bernina-hágó vízválasztó: innen északra a Fekete-tenger, délre az Adria vízgyűjtője található, de elválasztó határt képez a rétoromán és az olasz nyelvterületek között is. Innen az út már lefelé vezet, a hosszan elnyúló Fehér-tó türkiz tükre mellett, majd virágos alpesi rétek és szinte égig érő fenyvesek közt kanyarog.

Körben csupa háromezer pluszos csúcs mosolyog. És szerencsénk van, mert esőt ígértek, de süt a nap, és fotogén felhők tarkítják az eget.

A vonaton ajándékot osztanak: svájci gyógynövényes teát és kicsi, vagon formájú dobozban csokoládét – így már jobban fest a helyjegy ára! Míg a kedves gesztust értékeljük, a vonatunk befut St. Moritzba.

A hőmérséklet 15 fok, mi 32-ből jöttünk. Metsző szél fúj az elegáns kozmopolita városban. Kíváncsiak vagyunk, milyen az Alpok csillaga, a gazdagok luxusparadicsoma. Szerintem rideg, lélektelennek tűnő, hűvös, nem csak a 15 fok miatt. A boltokban drága holmik, az utcákon mindenféle ember, nem tűnünk ki közülük. Rövid séta után vásárolunk némi ennivalót az élelmiszerboltban, közel olyan áron, mint idehaza. Igaz, alaposan válogatunk.

A híres tó partján költjük el az étkezést, és mivel születésnapot ülünk, málnás tortát és egy palack (állítólag) svájci bort sem sajnálunk. „Ebéd kilátással a tóra” hirdette a luxusszálloda, hát most nekünk ez is megvan: ebéd, kilátással a tóra, könnyed kivitelben.

Hogy miket láttunk mindezidáig? Mutatom:

St. Moritzból újabb vonattal továbbutazhatnánk Churba, de nekünk most ennyi telik, így buszra szállunk, irány vissza, Olaszországba. Másfél óra elképesztő szerpentinezéssel, varázslatos mesefalvak közt gurulunk le Chiavellába. Ja, és szakadó esőben, ami még izgalmasabbá teszi az utat. De bízunk a sofőrökben!

Itt vár a vonat, amivel folytatjuk az utat a Comói-tó felé. Kezemben szorongatom a kis „útlevelet”: My grand Train Tour. St. Moritzban került bele egy pecsét a Bernina-expressz rubrikájába. Talán, ha sokat dolgozom, és felragyog a szerencsecsillagom, akkor megtelhet pecsétekkel egyszer az egész!

Suhannak a hegyek tova, és akkor még nem sejtjük, hogy hamarosan újratervezzük a hazautat. Plusz 1000 km vonatozás az Alpokon át, szuper vonatokon, majd a Dacia expressz lépcsőjén üldögélve, az európai légikáosznak köszönhetően. De ez már egy másik történet.