ZónánTúl

5 családi vonatos és kisvasutas élmény azoknak, akiket a „mozdony füstje megcsapott”

A vonatok, a kisvasutak sokak kedvencei. És nemcsak a gyerekek közt vannak olyanok, akik rajonganak a mozdonyokért, a távolba szaladó vágányokért, a felnőttek közt is szép számmal akadnak vasútimádók. Legyen az terepasztal, kisvasút vagy nagyvasút, a lényeg a sínpár és rajta csühögő szerelvény. A vasút szeretetét magam gyerekként szívtam magamba, lévén édesapám vasútépítő mérnökként számtalanszor vitt magával alagutakhoz, pályaépítéshez, azután pedig négy évig úttörővasutasként szolgáltam. A vonatok iránti vonzalom átöröklődött az aprónépre is, imádom az unokáimmal közös, vonatos programokat. Ezekből ajánlok néhányat!

Gyermekvasútazás a Budai-hegyekben

Ez a gyermekvasút Hűvösvölgyet köti össze a Széchenyi-heggyel, érintve több remek kirándulóhelyet is. A világ leghosszabb olyan vasútvonalaként, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el, 2015-ben bekerült a Guinness-rekordok közé. Itt tényleg tíz-tizennégy éves gyermekek szolgálnak, minden feladat az övék, természetesen felnőttek felügyelete mellett. A vonalat 1948-ban kezdték el építeni, és egészen a rendszerváltásig Úttörővasút nevet viselt.

 

A kisvasút tizenkét km hosszan kanyarog az erdőben, amit ötven perc alatt tesz meg. A kisvonat áthalad egy rövid alagúton, érinti Jánoshegy megállót, ahonnan felgyalogolhatunk az Erzsébet-kilátóhoz vagy a Libegőhöz. Ha szerencsénk van, kifoghatjuk a nosztalgiagőzöst, ami tényleg úgy visz végig az erdőn füstfelhőt pöfögve, mintha a mesében járnánk. A Széchenyi-hegyi végállomást a fogaskerekűvel is megközelíthetjük, és egy remek kis játszóterezést is tervezhetünk a programba.

Nagybörzsönyi kisvasút

Egy különleges vonalvezetésű keskenynyomtávú vasút, amely a festői szépségű Nagybörzsönyből Nagyirtáspusztára, a Börzsöny szívébe viszi az utasokat. A nyolc km-es utat negyvenöt perc alatt teszi meg, gyönyörű erdőben kanyarogva. Vasútkedvelőknek érdekesség, hogy ez hazánk egyetlen csúcsfordítós vonala. Négy hídon zakatolnak keresztül a szerelvények, az átlagsebesség 15 km/h, és a legnagyobb szintemelkedés, amit le kell küzdeni, mintegy negyven százalékos! Nagybörzsönyből a kisvasúttal indulva, majd a végállomástól egy turistautat választva kellemes, akár egésznapos kirándulást tervezhetünk, amelynek a legnehezebb részét egy élvezetes kisvasutazással tehetjük meg. 

Étterem, ahol kisvonat hozza ki az ebédet

A Keleti pályaudvar közelében egy piros dízelmozdony jelzi a pincében rejtőző vasút-világ helyét, bár a táblán „söröző” felirat díszeleg. Az ötlet Prágából ered, ahol a kisvasút söröskorsókat szállított a szomjas vendégek asztalára. Itt ötletesen kialakított pályán járnak a vonatok, és viszik a megfelelő asztalhoz a megrendelt italt. Található itt kis terepasztal is, amin irányíthatjuk a vonatokat, míg várakozunk a desszertre, és egy-egy gomb megnyomásával néhány makettet is életre kelthetünk. Óriási élmény a vonatokért rajongók számára – mi több órát töltöttünk el itt az aprónéppel. Az étel is remek – bár az asztalok közt közlekedő vonatok mindent felülírnak. Érdemes előre helyet foglalni!

 

Vasútmodell-kiállítás, Székesfehérvár

Nyáron kellemesen hűs pince rejti a méretes terepasztalt, ahol a vasútmodellekért rajongók és a vonatok szerelemesei akár két órát is eljátszadozhatnak. Valós fehérvári helyszíneket építettek fel: a város vasútállomásának épületét, a fűtőházat, a fordítókorongot, a Balatoni úti felüljáró mását. A létező elemek mellett a készítők fantáziája is szárnyalt, hiszen Székesfehérvárt elhagyva a vonatok hegyi utakon fordulnak vissza, alagutakból bukkannak elő. Óvodásoknak, kisiskolásoknak remek program – de a vasútimádó felnőtteknek is jó kis játék. Hétköznap 10-18 óráig és vasárnap délelőtt látogatható, érdemes előtte telefonon érdeklődni, nehogy egy gyerekcsoportba fussunk bele!

 

Városi Tömegközlekedési Múzeum, Szentendre

A szentendrei HÉV végállomása mellett, forgalomból kivont szerelvények vonják magukra a figyelmet. A létesítmény első látásra roncstelepnek is tűnhet, de nem az: a BKV az egykori kocsiszínben hozta létre a főváros és Magyarország közösségi közlekedésének történetét bemutató gyűjteményét. A múzeum ma öt kiállítóteremmel, bemutatócsarnokkal, szabadtéri kiállítóterülettel várja a közlekedés iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat. A lóvasúttól a tervezett metróvonalakig fotókon és tervrajzokon keresztül kaphatunk képet a közösségi közlekedés fejlődéséről.

 

Hatvan felújított jármű várja a régi korok szerelmeseit, nemcsak szerelvények, de buszok, trolik is akadnak szép számmal a gyűjteményben. A járművek legtöbbjére fel lehet mászni, hozzájuk lehet nyúlni, meg lehet szólaltatni a csengőt, ami a gyerekeknek olyan élmény, hogy alig akarnak leszállni. A szabadtéren a forgalomból kivont graffitis metrókocsik idézik fel a közelmúltat, de aki eléggé bevállalós, és nem félti a ruháját, felmászhat néhány mozdonymatuzsálemre is. A múzeum hétfő kivételével minden nap látogatható.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X