Miért vásárolunk felesleges dolgokat utazás alatt?

Számomra az utazás a felfedezés öröméről és az élmények gyűjtéséről szól. Gyermekként tudok lelkesedni egy-egy vízesésért, egy folyóban álló flamingóért, egy előttem elúszó színes halacskáért, vagy egy korábban nem ismert étel ízéért, amit persze itthon hiába is próbálkozom, sosem tudok reprodukálni a konyhában.

Ha tudom, hogy valaki a környezetemben gyűjti a hűtőmágneseket, kiskanalakat vagy egyéb apróságokat, neki szívesen viszek vásárfiát, de magamnak nagyon ritkán veszek bármit is utazás alatt. Nem szeretem a tárgyakat, nem ragaszkodom hozzájuk. Lehet, ennek az is az oka, hogy 5 éve egy súlyos betegségen mentem keresztül, amiből sikeresen meggyógyultam (kopp-kopp), és ezért is látom másként a világot.

Ma már sokkal inkább az élmények gyűjtése lett az utazásaim fókusza, mintsem a tárgyaké.

Általában egyedül, családdal vagy baráti társasággal utazom. Ritkán fordul elő az, hogy azon dilemmázunk, egy bevásárlóközpontban vagy bazárban töltsük a délutánt, vagy inkább keressünk fel egy újabb látványosságot. Persze a szórakozásnak is megvan a helye utazás alatt, de nekem sokkal többet ad egy bárban, vagy helyi, kockás abroszos étteremben való ücsörgés, mint az árusok között való nézelődés.

Nagy ritkán, ha társas utazáson veszek részt, mindig meglepődve tapasztalom, hogy sok ember úgy belelendül a vásárlásba, mintha nem lenne holnap. Amikor azért lesz plusz egy bőrönd a visszaútra, hogy a törzsi maszk – de mindjárt három, mert egyedül nem mutat a falon –, a 28 különböző színű sál, a legalább 10 csomag bonbon, a plüssdelfin, az újonnan vett nyakpárna hazajöjjenek velünk. És biztos, ami biztos, azért a vámmentes boltokban is vegyünk legalább 3 szatyor ajándékot, italt, miegymást, hogy az egyhetes utazásról szalmakalappal a fejünkön - a másik a bőröndben van - jöjjünk ki a reptérről és kacsázzunk el a dugig megrakott gurulós kocsinkkal az autóig. Vagy a taxiig, aminek a sofőrje legszívesebben elmenekülne, tudva azt, hogy ezt a sok csomagot mind neki kell beraknia a csomagtartóba, majd kivenni onnan. 

Félreértés ne essék, nem vagyok vásárlásellenes. Semmi gondom nincs azzal, ha valaki az utazásról hoz magának haza egy szép inget, egy karkötőt, egy fülbevalót, egy helyi italt vagy olyan dolgot, amit a mindennapokban használni tud, elfogyaszt vagy megoszt másokkal. A volumennel és a kacatokkal van bajom, amiket hajlamosak vagyunk összevásárolni utazás alatt. És amik többsége a szekrény mélyén, egy dobozba zárva hiába vár arra, hogy egyszer a napvilágra kerüljön.

Azt hiszem, a legnagyobb különbség abból adódik, hogy én utazóként járom a világot és nem turistaként.

Hogy olcsón és előrelátóan tervezem meg az utazásaimat és évente több alkalommal is (erről bővebben ITT olvashatsz) utazom, nem csak egyszer. Hogy nem a spórolás miatt, de veszem a fáradságot arra, hogy fejben átváltsam a helyi pénzt forintra, és annak ismeretében döntsek arról, valami olcsó, vagy drága. Ezt a hibát sokan elkövetik külföldi vásárlásoknál, hogy lefelé kerekítenek, saccolnak, vagy szimplán elszámolják magukat egy nullával.

Fogyasztói társadalomban élünk, nem vitás. Tudom, hogy a ha lúd, legyen kövér elv mentén mindent maximálisan ki akarunk élvezni az életben. És ha már utazunk, jól akarjuk érezni magunkat, a pénz nem számít. Én utazóként csak annyit tennék hozzá, hogy mindezt etikusan és ésszerű határokon belül tegyük. Hogy tárgyak birtoklása helyett élményeket gyűjtsünk.

Hogy ne hazahozzuk az adott ország kultúráját a bőröndben, hanem helyben éljük meg.

Ha már vásárolni szeretnénk, ne tömegterméket vegyünk, amit a világ túlsó felén gyártanak, hanem válasszunk egy helyiek által készített kézműves terméket. Tartsunk ki a saját elveink mellett. Azért, mert körülöttünk az emberek ész nélkül vásárolnak, nekünk nem kötelező beszállni a versenybe. És ne felejtsük el, míg a tárgyak kimennek a divatból, addig ki hallott már olyat, hogy egy élménynek lejárt volna a szavatossága?