Maszkviselés a néphagyományban? Van rá példa...

ZónánTúl

Maszkviselés a néphagyományban? Van rá példa...

Amikor évek múltán visszanézzük majd a 2020-ban készült fotókat, a legszembetűnőbb elem rajtuk jó eséllyel a maszk lesz. Ez az év a maszkok éve, s nem tudni meddig tart. Vajon ha az időben visszafelé tekintünk és a néphagyományaink között keressük a maszkviselés nyomát, mit fogunk találni? Szolgálhat nekünk ez bármilyen tanulsággal a mai világunkba? Bizonyára sejteni lehet a kérdésfeltevésből, hogy igen. De hogy mekkorát, arra még én sem gondoltam, mikor a témát elkezdtem felfejteni!

Rögtön szögezzük le, hogy most a magyar néphagyományról fogunk beszélni, de akiknek a különböző afrikai, dél-amerikai vagy ázsiai törzsek maszkjai jutnak eszébe, nos, ő sem jár tőlünk egészen távoli úton. Hiszen a maszk mindenhol ugyanazt a célt szolgálja. De induljunk a magyar hagyományoktól.

Hogy nevezzük a maszkot másképpen? Álarc. Ez egy olyan segédeszköz, amivel valami mást jelenítünk meg magunkból, mint amik vagyunk, hiszen eltakarjuk, álcázzuk arcunkat valami mással.

Ám magának az arcnak is van több, más neve is, ezért is nem gondolkodunk, mit jelent, ha valakit képen törölnek. Képen, ugyanis az arc maga az isteni képmás, hiszen hagyománybéli hitünk szerint a Teremtő a maga képére formálta az embert. Így a földön az arcunk az isteni képviselet. Ezért volt különösen nagy büntetés, ha valakit képen vágtak. És mikor tették ezt? Ha mondjuk az gyermek arcátlanul viselkedett, vagy mondjuk szemtelenkedett. Hiszen a szem a lélek tükre. De az arc maga is az, gondoljunk csak arra, mikor azt mondjuk, hogy valakinek valami az arcára van írva. És ha valaki beképzelt, „arcoskodik” vagy „nagy az arca”? Csak nem Istennek képzeli magát? Talán ekkor jön a pofon… ám ebben már jelezzük, hogy tulajdonképpen a képviseletet kell ezzel az „atyai pofonnal” helyreállítani, mert az arcból pofa lett, a szem/lélek helyett a száj és a szájalás lett a meghatározó. Ezért járhatott a pofon. Mert az arcon csapás az bizony nagy dolog. A mai napig ezt mondjuk például például egy nemzetet ért legsúlyosabb igazságtalanságokra: a nemzet arconcsapása.

Miért kellett ez a hosszas felvezetés? Miért kellett ennyire hangsúlyoznom, hogy az arc az isteni képmás, ami lényünk magvát és egészségét tükrözi? Mert meghatározza magatartásunkat, azaz a tartást, amely emberré, egyenes emberré tesz. Éppen ezért

nem lehet az arcot akármikor eltakarni!

Az álarcokat a hagyományainkban csak bizonyos alkalmakkor viselhették, hiszen az arc eltakarása azt jelenti, hogy megengedjük, bennünk, általunk valaki vagy valami egészen más jelenjen meg; a maszkokkal olyan dolgokat is, olyan csínyeket is el lehetett követni, amiket saját arcunkkal nem tehetnénk meg. Erről bizonyára a farsangi időszak jut először eszünkbe, amiben valóban nagy szerepet kap a beöltözés.

A maszk alatt szemébe lehet mondani a szomszédasszonynak, hogy élesebb a nyelve a borotvánál, sőt, szavak nélkül le lehet emelni a kiskapuját a sarokvasról, s fel lehet akasztani a legmagasabb fa tetejére. Igen, a mi hagyományunkban volt idő arra, hogy az emberek kiadják magukból az összegyűlt feszültséget, és nagy-nagy nevetésekben oldják fel legalább egy kis időre a kibékíthetetlen ellentéteket. Ehhez kellett a maszk. Ami nem volt mindig fából. Tudom, hogy a legtöbbeknek a mohácsi busójárás jut eszébe, ami éppen egy délszláv (sokác) és nem egy magyar népszokás. A magyar hagyományban igen ritkán készült a maszk fából, legtöbbször inkább rongyokból, bőrből, papírból , vagy ha ezek egyike sem állt rendelkezésre, akkor hát korommal kenték be képüket. Magam is játszottam efféle maskarában és személyes tapasztalatom, hogy igenis át lehet szellemülni, átlelkesülni ekképpen.

Végezetül térjünk vissza a tanulságokkal a jelenbe. A napokban figyeltem fel egy online alkalmazásra, ami az arcképünket helyettesíti be színészek, sportolók, sztárok helyébe és látszólag nagyon vicces montázsokat állít össze filmjelenetekből, klipekből. Ez szerintem nem igazán szerencsés játék. Ahogy nem játszunk az étellel (mert az szent, az étellé vált élőlények áldozatával született meg), ugyanúgy nem játszunk az arcunkkal, mert az szent és az összes felmenőnk áldozatával születhettünk meg.

Nem mindegy, hogy mihez adjuk az arcunkat.

Ami pedig a mindennapos maszkviselést illeti, nem az a kérdés, hogy használjunk-e a kendőket, hanem az, hogy amikor használjuk, legyünk tudatosak és nem engedhetjük át a képviseletet. Mert ez is lehet varázslás, mágia. Ha a maszk alá a félelem, a kiszolgáltatottság, vagy az elégedetlenség, az intolerancia költözik, akkor elveszítjük saját emberségünket. Nem vagyunk a maszk mögött sem feljogosítva, hogy bántón szóljunk embertársainkhoz, ha ők nem abban hisznek, amiben mi. Senki alá és fölé nem érdemes rendelnünk magunkat, hiszen ebben a maszkban mi döntjük el, hogy szerepet játszunk, vagy maradunk azok, akinek a Földre születtünk.

Ajánljuk még:

EGY ÜNNEP, AHOL EGYSZERRE DOLGOZOL ÉS BULIZOL – ISMERED A SZÜRETEK VILÁGÁT?
TÁRSADALMI FELFORGATÓ: A MASZKOT UTÁLJUK, PEDIG SZERETHETNÉNK IS

„Maszkok mentén kettészakadt társadalomban élünk”
Az elmúlt időszakban kettészakadt a társadalom. Az egyik csoportba tartozók rendületlenül hordják a maszkjaikat, és egy lépést sem tennének kézfertőtlenítő nélkül, és vannak a másik oldalhoz tartozók, akik már el is felejtették, melyik táskájuk aljában találják a védőfelszerelésüket. Megosztó, hogy valóban szükséges-e még mindig viselni a kényelmetlen, ebben a hőségben szinte elviselhetetlen szájmaszkokat. Én határozottan állítom: igen, szükséges.