Két éve terveztük két gyermekemmel az olaszországi hátizsákos túrát. Végre július végén sort kerítettünk rá. Tartalmas négy napos program várt ránk: Bergamóban városnézés, onnan irány a Comói-tó partján fekvő Mandello del Lario. A low budget apartman „tóra néző” neve igaz volt, pompás volt a panoráma, és nem bántuk, hogy két kilométert kell gyalogolnunk hozzá – felfelé, a hegyre. Vonattal végigmentünk a tó körül, aztán a nebbiolo szőlő hazáján keresztül Tiranoba utaztunk, ahonnan a Bernina expressz kanyargott velünk hegyeken át egészen St. Moritzig. A gazdagok paradicsomából félelmetes utakon ereszkedtünk vissza Itália földjére, hogy aztán hajóval látogassuk végig a Comoi-tó zegzugait, ki nem hagyva George Cloony házának megtekintését. (Messziről.) Mindarról a csodáról, amit láttunk, itt írtam – ez a cikk már csak a hazaútról szólna, ugyanis az is tartogatott némi meglepetést.
Utolsó napon vonattal érkeztünk Malpensara, Milánó légikikötőjébe, hogy hazainduljunk. Útközben már kaptunk üzenetet, hogy gépünk a tervezett 22 óra helyett később indul. Vártunk és vártunk, majd éjfélkor újabb üzenet érkezett: elnézést a kényelmetlenségért, a járatot töröltük.
Egy gépnyi ember bolyongott a bezárt repülőtéren, végül egy takarító árulta el, hogyan tudunk kijutni. Az álmos, sötét előtérben tört rá mindenkire az aggodalom: próbáltunk jegyet foglalni másnapra, harmadnapra, Milánóból, Bergamóból, Veronából, Budapestre, Bécsbe, akárhová. De a következő napokra már nem volt hely. Gondoltuk, bérelünk egy autót, aztán kiderült, azt hétköznap, munkaidőben lehet. Kisgyerekek visítottak, családok próbálták megtudni, hol lehet a feladott bőröndjük, átszálló utasok sírdogáltak tanácstalanul.
A hatalmas kavarodásban végül előkerült egy fickó, aki olaszul kiabált, majd egy buszra mutogatott.
Nem tudtuk, mi az és hová megy, de szerencsére mind a hárman feljutottunk rá – valamilyen módszer szerint szelektáltak az utasok között. Egy városszéli négycsillagos hotelbe érkeztünk fél három körül, itt egy álmos recepciós próbálta meg a busznyi mérges embert elszállásolni. Majdnem sikerült is, bár
akadt, akinek a szobájában már aludt valaki.
Nekünk üres szoba jutott, a kilencedikről csodálhattuk a messzeségben Milánó kontúrját, megfürödtünk, leheveredtünk, és addigra elkészült a terv: nem bízunk a repülőben, maradunk a földön. Vonattal csak el lehet jutni Budapestre! Hat órakor taxi röpített bennünket a mesésen szép milánói pályaudvarra. Azt tudtuk, hogy szükség lesz majd számlákra, nézett is a taxis, amikor elkértük a nyugtát – amit nem is nagyon akart adni. Jó kis helyi vicinálissal döcögtünk el Veronáig, csuda izgalmas társaságban. Minden állomáson és megállóhelyen megálltunk.
Veronában nagy nehezen megleltük a nemzetközi jegypénztárt, megváltottuk a jegyet Budapestig, a térképen kinézett útvonalra. Még volt egy óránk, és találtunk (egy kilométernyire) egy vasárnap nyitva tartó boltot, így ott bevásároltunk egész napra való ételt-italt. A nyugtára vigyáztunk. A vonat minden elképzelésünket felülmúlta, oly gyönyörű úton szelte át délről északra az Alpokat. A Garda-tó mellett lelassított, talán azért, hogy jobban szemügyre vehessük. Végigsuhantunk a dél-tiroli szőlőskertek közt, meglestük Bolzanót, majd a Brenner hágón át fenyvesek közt érkeztünk Innsbruckba. Itt alig negyed óránk volt a csatlakozásra, és egy másik Railjet máris indult velünk Bécs felé. Reggel délről, délután északról tekintettük meg az Alpok varázslatos hegyvonulatát, ragyogó napsütésben.
Ilyen csodákat láttunk út közben:
A kényelmes, tiszta vonaton a kalauz jegyeinket látva megkérdezte, milyen nyelven tudunk beszélgetni? Tudjuk-e, honnan fog indulni Bécsben a budapesti vonat? Elmondja-e, hogy mire figyeljünk, mert csak néhány percünk lesz az átszállásra.
Időben befutottunk Bécsbe, a vonat már várt minket, tömött kocsikkal. Szerintem háromszor annyi jegyet adtak el rá, mint amennyi ember felfért rá, és felismertünk az utasokban néhányat, akikkel előző este a milánói sötét reptéren bolyongtunk. De lett helyünk a vécé előtt, le is tudtunk ülni a lépcsőre, jókat beszélgettünk az utastársakkal, szinte röpült az idő, és este tízkor Kelenföldön ért szilárd talaj a lábunk.
Mi ebből a tanulság?
Ha utazol, legyen B-terved. Tudomásul kell venni, hogy bármikor törölhetnek járatot – akár vonatot is! Az időjárás szeszélye vagy műszaki okok miatt, esetleg a kiszolgálószemélyzet hiánya okán, de a szolgáltató nemet mondhat. Vedd ezt figyelembe, és úgy számítsd a szabadságod, hogy legyen egy plusz napod hazajutni. Így nem fogsz idegbajt kapni az aggodalomtól! Az sem árt, ha repülés előtt megnézed, milyen alternatív útvonalak jöhetek szóba, hátha szükség lesz rájuk. Jó, ha nem élesben kell keresgélni, van-e vonat, busz, vagy bármi más...
Legyen nálad vagy a kártyádon pénz, a kézitáskádban túlélőkészlet. Az én készletem a legfontosabbakkal: szükséges gyógyszerek, fájdalomcsillapító, 5 ml levendulaolaj csípésre, kiütésre, sebfertőtlenítésre, ragtapasz, tampon. Tartalék zokni, körömreszelő, biztosítótű, mini varrókészlet, szigetelőszalag, kiskanál, és ha nem repülök, akkor a bicskám. Ezen a felsoroláson lehet mosolyogni, de sok évek tapasztalata alapján került bele egy s más – és sokszor mentettek meg reménytelen helyzeteket! (A szigetelőszalag például levált cipőtalpat.)
Ismerd a jogaidat! Tudd, hogy milyen feltételekkel térítik meg a plusz kiadásaidat, mi kell ahhoz, hogy visszakapd a jegyed árát, és a 250 eurós kártérítést. Ezekhez kitartónak is kell lenni, nem szabad feladni a sokadik email és a végeláthatatlan telefonhívások után sem. Hála leánykám kitartó, rendíthetetlen és rettenthetetlen munkájának, nekünk két hónap alatt sikerült az uniós jogszabály szerinti összeget megkapnunk.
És tanulság az is, hogy tényleg vége van a „hopp itt egy olcsó repülőjegy, utazzunk, ha kedd, akkor Belgium”-világnak. De az új szabályok szerint is érdemes világjárósat játszani!
