ZónánTúl

Kihagyhatatlan város Pesttől alig félórára: Gödöllő és az ibolya mindenkit vár

Gödöllő egy kedves kisváros Budapesttől északkeletre, ahová könnyen eljuthatunk hévvel is. Leginkább a Királyi Kastélyról ismert, de van egyeteme, arborétuma, sétára hívó parkja, határában híres Mária-kegyhelye, és a városközpontban is akad látnivaló. Ibolya-nap idején kár lenne kihagyni!

Egy kis kastélytörténet

Ha egy külföldit megkérdezünk, mit tud Magyarországról, biztosak lehetünk benne, hogy a rövid felsorolásban az első helyek egyikén lesz a Sisi-kastély. Nem csoda, mert ez hazánk legnagyobb barokk kastélya, amely évente több mint 200 000 látogatót vonz. Az épületet Grassalkovich Antal építtette a 18. században, majd a magyar állam koronázási ajándékként adományozta Ferenc Józsefnek és Erzsébet királynénak 1867-ben. A kastélybelső ezt a kort idézi, amikor Sisi oly sok időt töltött szeretett kastélyában, távol a szigorú bécsi etikettől.

A két világháború közt Gödöllőt is elérte a hányatott kastélysors: előbb Horthy Miklós rezidenciáját rendezték be benne, ma is látható, látogatható a Horthy-bunker. Később magyar és szovjet laktanya, szociális otthon működött itt, és szükséglakásokat alakítottak ki az egykor patinás falak közt. Az igen lepusztult épületet 1990-ben elhagyták a „megszállók”, ekkor kezdődött a felújítás, ami a mai napig is tart.

Állandó kiállítás és programok

Ma 1000 négyzetméternyi területen 23 szoba tekinthető meg, működik a pompás Barokk Színház, a rendezvényeknek is helyet adó Lovarda. Az állandó kiállítás keretében bejárhatjuk a királyi lakosztályokat, megismerhetjük a Grassalkovich család történetét, megismerkedhetünk a Habsburg képgaléria gyönyörű festményeivel.

A kastélyba látogatva bepillanthatunk a császári pár mindennapjaiba is, találkozhatunk Sisi hasonmásával személyesen. Interaktív programokkal tehetjük egész napos élménnyé a kastélylátogatást, ezt szolgálja a Mesélő lakosztályok program, a gyerekek számára pedig Egervári Elemérrel az Egérleső  meselyukak. A kastélyban van ajándékbolt, kellemes kávézó, és akár korabeli ruhákba bújva le is fotózhatjuk magunkat.

Habsburg képgaléria. Fotó: Halmos Monika 

Húsvétvasárnap: Ibolya-nap

Húsvétvasárnap különleges alkalom a kastély életében évek óta. Ekkor rendezik meg az Ibolya-napot, amikor minden Erzsébet királyné kedvenc virága, az ibolya körül forog. A Virágkeringő dallamára nyílik a kapu,Erzsébet királyné” cercle-t tart a kastély Dísztermében, Kerek kő meseelőadás és János vitéz várja az aprónépet a Díszudvaron, lesz ibolyakóstoló, kiállítás fokföldi ibolyából, madársuli és nyuszikiállítás... Felsorolni is nehéz, akkora forgataggal készül a kastély.

A MÁV nosztalgiavonatot is indít húsvétvasárnap és -hétfőn Budapestről Gödöllőre, az Ibolya nevet viselők pedig 50 százalék kedvezménnyel látogathatnak el a programokra.

Finomságok ehető ibolyákkal. Fotó: Halmos Monika 

Nem szabad kihagyni a csodás kastélyparkot, amelyben sétálva gyönyörű virágágyásokban gyönyörködhetünk. A folyamatos rehabilitáció során a park egyre nagyobb része kel új életre. A Felső park ma is az angol, tájképi kert szerkezetét őrzi, karakterét a százéves vagy annál idősebb fák adják.

A kastéllyal átellenben hívogat az Erzsébet park, amelyet egykor a „herceg mulatókertjének” neveztek. Dús növényzete kellemes a sétához, tavasszal apró virágoktól illatos. 

Kastélypark. Fotó: Halmos Monika

Az egykori Pálmaház ma újból tündököl: különleges kertészeti árudát foglal magában, ahol, ha nem is szeretnénk bevásárolni növényekből, kellemes sétát tehetünk. Extra és egzotikus növényeket ugyanúgy láthatunk, mint a kiskertbe való facsemetéket vagy a balkonládába ültethető palántákat. Olyan hatalmas, dézsás citrusokat és yukkákat is találhatunk, amelyek a képek tanúsága szerint egykor a belső udvart ékesítették.

Pálmaház. Fotó: Halmos Monika 

További úti célok Gödöllőn

A természetkedvelőknek a városi parkokon kívül érdemes felkeresni a Gödöllői Erdészeti Arborétumot. Az eredetileg kutatási céllal kialakított, 154 erdőtípust felvonultató arborétum különlegessége, hogy a fafajokat a velük kialakult társulásokban, erdőszerűen, a jellemző lágyszárú- és cserjeszint kíséretében láthatjuk. Erdei fenyő, kocsányos tölgy, akác, vörösfenyő és sok egyéb faj jól dokumentált törzsültetvényei élnek itt máig.

Az arborétumban néhány éve kisvasutat kezdtek építeni lelkes vasútbarátok. Jelenleg a Csemete-kerttől megadott napokon körülbelül 1 km hosszan muzeális jellegű járműritkaságokon utazhatnak a látogatók a fák közt, műhelytúrával és kisvasutas múzeumlátogatással egybekötve a kirándulást.

Gödöllőn járva nem szabad kihagyni a belvárosban a Hamvay kúriát, ami a Városi Múzeumnak ad otthont. A Magyar Örökség-díjas Gödöllői Művésztelep muzeális kincseit is a múzeum gondozza, ez hazánk egyetlen állandó szecessziós kiállítása. Innen indulnak a szecesszió emlékeit bemutató túrák is.

Királyi váró. Fotó: Halmos Monika

Feltétlenül sétáljunk el a Királyi váróhoz, amely szintén újra régi pompájában áll, hazánk egyik legszebb kulturális tere, koncerteknek, kiállításoknak, rendezvényeknek ad otthont. De van a városban Méhészeti Gyűjtemény és Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum a mezőgazdaság iránt érdeklődőknek.

Gödöllő megismerése nem lenne teljes a Máriabesnyői kegyhely felkeresése nélkül, ahová vonattal is eljuthatunk. A Nagyboldogasszony bazilika hazánk második leglátogatottabb zarándokhelye, egyházi ünnepek idején tömegeket vonzó búcsújáró hely. 1745-ben Grassalkovich Antal kezdte építtetni fogadalomtételként, felesége gyógyulására. 1761-re elkészült a kápolna, tíz évvel később már felszentelték a templomot. Az épületegyüttest és a Mária múzeumot vezetett túra keretében tekinthetjük meg.

Aki bakancsot húz, annak is jó kiindulópont Máriabesnyő, mert remek túraútvonalak érintik, amelyeken bejárhatjuk a Gödöllői-dombság természeti kincseit – mert ezekből is van több napra elegendő megnézni- és megélnivaló, minden évszakban.

Ajánljuk még:

Egy színész álma, avagy mesélő, meseszép ház ott, ahol sosem várnád

Van, amikor egy ház úgy vonzza az embert, mint a mágnes. Az álmoskás, téli fényben csak úgy ragyogott a meleg sárga homlokzat, a frissnek tűnő felújítás kiemelte a mozgalmas homlokzati díszítést. Mindenféle nőalakok tekeregnek a homlokzaton, leginkább a legfelsőbb szinten, mint a Fodor Gyula tervezte házakon általában, szemérmesen, ahol kevesen láthatják.

 

Már követem az oldalt

X