India és '56: ma is áll a hősies embermentés rózsadombi központja

A Rózsadombon járunk, annak is az elsőnek beépült, Margit-híd felőli oldalán. A hajdani szőlőskertek helyén az 1890-es évektől megjelennek az első villák, az egykori szőlőket elválasztó ösvényekből utcák alakulnak, s az itt megjelenő villatulajdonosok, a Duna túloldalán fekvő Lipótváros gazdag polgárai, gyárosok, építészek, a felső középosztály tagjai adják az első parcellák boldog tulajdonosait. A századforduló fényképein a hegygerincet őrző kicsi Veronika-kápolna látható, és a török időkből itt maradt Gül baba türbéje köré épült neoreneszánsz nyaraló Wágner János építész jóvoltából. Ez a tornyos-teraszos villa uralta, a huszadik század elején a város felé lejtő, napfényes domboldalt, majd lassan, de biztosan beépült a környék: nagy kertek mélyén kényelmes, szép villák nőttek ki a földből, amelyek közül nem egy élte túl az elkövetkező, viharos évszázadot.

A város egyik legszebb platánsorával büszkélkedő Bolyai utcát a Vérhalom utcával kötő, csendes Borbolya utca elején különös épület áll. Kéményének szokatlan dísze páratlan a környéken, erősen elüt a közeli házak, de leginkább Budai Gyermekkórház szomorú állapotú, szomszédos épületétől.

 

A Borbolya utca 4-es szám építésének éve 1929, a tervező a Jakab Dezső-Sós Aladár építész iroda, a megrendelő bizonyos Meinhardt Richárdné, aki még ugyanebben az évben 3600 pengőért vette a telket bizonyos Kell Hugó úrtól.

A tervezési megbízást kapó iroda egyik névadója, Jakab Dezső a Bihar megyei Rév községben született 1864-ben egy sokgyerekes, zsidó kocsmáros fiaként. A hét testvér közül kettő élhetett a továbbtanulás jogával: Dezső építész lett, öccse, László orvos, a nagyhírű Liget-Park és Svábhegy Szanatóriumok megépítője, belgyógyász, üzletember. Az 1920-as években az ő irodájuk tervezte többek között az Angolpark épületeit és főkapuját, ezért nem lehet véletlen, hogy a színes, teraszos, különös díszekkel ékes rózsadombi villa megtervezésére pont őt kereste meg a megrendelő.

A megrendelő, Meinhardt Richárd egy nem mindennapi szakma képviselőjeként, mint „mutatványos” szerepel a lakcímjegyzékben. A huszadik század legelején vurstlit üzemeltettek a Városligetben a Meinhardt-fivérek. A vállalkozás olyan jól ment, hogy 1910-ben meg tudtak venni három egymás melletti, vagyis összenyitható telket a Hermina út túloldalán, és így, 1910. május 27-én megnyithatták a híres neves Angolparkot, amely park többször váltott nevet: az őszirózsás forradalom alatt Nemzeti Park, a tanácsköztársaság alatt Néppark, a második világháború kitörésekor már Hungária Park Rt. néven, de változatlan funkcióval ismerték a pestiek. Eltérően a hasonló, európai intézményektől itt nem hullámzó minőségű játékok, hanem egységesen igazgatott, komplex szórakoztató park volt.

A második világháborús ostromban erősen megsérült Angolpark az ostromot követően szinte azonnal a szovjet hatóságok tulajdonába került, mert az azt több mint 40 éven át sikeresen és rentábilisan üzemeltető család bajor származású volt, vagyis vállalatuk jogilag német tulajdonként azonnal szövetséges, esetünkben szovjet kezelésbe került. A komplexum 1950-től Vidámpark néven lett a városi élet szerves része. A régi Angolpark játékai közül csak a hullámvasút és a mesecsónak maradt használatban egészen az intézmény 2013-ban történt végleges bezárásáig.

Vissza a tulaj Borbolya utcai házához: a villa nem maradt sokáig Meinhardt-tulajdon, már 1935-ben elárverezték. Erre azért volt szükség, mert Meinhardt Richárd és testvére, Frigyes merész vállalkozásba kezdett, amely, dacára a hatalmas üzleti sikernek, mégis nagy anyagi veszteséggel járt.

Utánuk, 1936-ban egy röpke éven át egy svéd úriember, bizonyos Ture Roswal költözött a házba, aki fiatalkorában ezüstérmes evezős volt az 1912-es stockholmi olimpián, Pestre pedig az Ericsson színeiben került, az igazgatótanács tagjaként, majd a Szikra Magyar Gyújtógyárak vezérkarában tűnt fel. Az üzletembert egy német grófi lakó követte, aki már a világpolitika ijesztőbb szeleit hozta az álmos budai domboldalra. Dr. gr. Stefan Schippenbach az 1933-ban megalakult Deutsches Nachrichtenburo, a DNB, vagyis

a III. Birodalom hivatalos távirati irodája képviseletét üzemeltette a Rózsadombon egészen a háború végéig.

Egy megrázó naplórészlet, a világhírű vadász és író, gróf Széchenyi Zsigmond említi röviden, hogy amikor a 1945 márciusban elvitték az oroszok, először egy Borbolya utcai villában tartották fogva, innen vitték Csömörre, majd Cinkotára. Mivel ez a ház a háború előtt és alatt német birodalmi használatban (jó eséllyel: tulajdonban) volt, később pedig diplomáciai szolgálat működött benne, valószínű, hogy a háborút közvetlenül követő hónapokban a megszálló szovjetek használatában állt.

 

Később követségi épület volt, az Indiai Nagykövetség 1948-tól működött itt. Az indiai diplomácia az 1956-os forradalomban játszott kiemelkedő szerepet. Kéthly Anna közbenjárására, továbbá a Bibó István és Göncz Árpád által az indiai miniszterelnöknek címzett levél kapcsán vállalta el Dzsavaharlal Nehru a Magyarország és a Szovjetunió közti közvetítés feladatát.

Nehru 1956. november 25-én Pestre küldte moszkvai, illetve 1949 és 1962 közt az ENSZ-ben Indiát képviselő nagykövetét, Vengali Krishna Kurup Menont tájékozódni. 1956. szeptember 29-től szolgált a Borbolya utcai nagykövetségen Mohamed Atour Rahman ügyvivő, akit későbbi visszaemlékezéseiben Göncz Árpád cambridge-i műveltségű fiatalembernek írt le. Neki adott át egy nyilatkozatot Göncz a Parasztpárt, Bibó István pedig a Nagy Imre-kormány nevében – egyébként éppen itt, a Borbolya utca 4-ben –, hogy azt mint közvetítő juttassa el a szovjet vezetésnek. Menon, Nehru miniszterelnök megbízottja – és későbbi utódja a miniszterelnöki székben – át is adta az iratot Molotovnak, arra válasz azonban nem érkezett. Hacsak Bibó és Göncz 1957-es letartóztatása nem tekinthető válasznak. 1958-as ítéletük szintén Nehru személyes közbenjárására vált halálos ítéletről életfogytiglanra.

Az ’56-os forradalom leverésekor az abban résztvevő civileket egyenként több száz fős transzportokban indították Szibéria felé Szerov KGB-vezér és Andropov magyarországi szovjet nagykövet döntése nyomán. A fiatal férfiak és nők, de még gyerekek deportálásának leállítását is Nehru vállalta fel az ENSZ nevében. Az eltűnt hozzátartózóikat kereső családtagokat ’56 november végén a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársai a Borbolya utca 4. alatti Indiai Nagykövetségre irányították, hiszen híre ment a városban, hogy az eltűntek adatait ott gyűjtik, a családoknak ide érdemes eljuttatni a személyes dokumentumokat. 

1956. november 26-án az egyik, a követséghez forduló, eltűnt forradalmár férjét kereső asszonynak ezt mondta Menon: „Az én felséges uram, Nehru Őexellenciája intézkedésére már megállították a transzportokat. Ha él a férje és ott van, hamarosan hazakerül.”

Az ukrán elnök Viktor Juscsenkó 2007. július 10-én adta át Sólyom László magyar köztársasági elnöknek az 1956-os forradalom és szabadságharc után Ukrajnába hurcolt magyarok több mint 3000 nevet soroló listáját.

A Borbolya utca 4-es szám alatti villa az 1929-es fényképhez képest nem sokat változott,

dacára a rendkívül viharos és fordulatos elmúlt 90 évnek. A ház ma a külügyminisztérium honlapja szerint szerb nagyköveti rezidencia, aminek ellentmond, hogy látványosan üres, és egy magyarul kevéssé, viszont erős akcentussal beszélő úr beszámolója, aki kapucsukás közben azt mondta nekem, szerint nincs semmilyen funkciója az épületnek.

Nincs rossz állapotban a villa, elvadult kertjét nemrég kicsit rendbe tették, de híres látogatóira, érdekes tulajdonosaira semmi nem emlékeztet.

 Forrás: Helyszínbejárás 2021 nyár, illetve itt és itt