Fotókon a csodás Osztrák Dunakanyar: bejártuk Wachau vidékét

ZónánTúl

Fotókon a csodás Osztrák Dunakanyar: bejártuk Wachau vidékét

Nem mindenki gondolja vonzó úticélnak Ausztriát, a Duna kanyarulatos vidékét. Pedig ha egyszer is élvezettel végignézed az újévi koncert közvetítését Bécsből, akkor a kis filmbetétek egyszer s mindenkorra meggyőznek arról, hogy – többek közt – Wachaut is látni kell!

Nekem régóta a bakancslistámon volt Ausztria felkeresése. Az ország iránti szerelmemet a család és a barátok eddig leginkább az Alpok irányába engedték kiteljesedni, azonban az elmúlt évben borászati és borismereti tanulmányaim annyi sok plusz információt és érdekességet tettek az eddigiekhez, hogy idén muszáj voltam felkerekedni, és bejárni Wachaut.

A Világörökség részeként is számontartott vidék nincs messze, Budapesttől bő 3 óra alatt odaérhetünk autóval, de vonattal vagy hajóval is becserkészhető. Egyébiránt Wachau 30 kilométer hosszan kanyarog a Duna mentén Krems és Melk között, így kiváló kirándulóhely kerékpárosok számára is.

Dürnstein, a Wachau kapujának is nevezett városka templomának kék tornya a térség jelképe. Ezt pillantja meg a turisták tengere, akik nap mint nap elárasztják a várost.

 

Kikötnek itt a dunai szállodahajók, és a temérdek turista beveszi a települést. Esznek-isznak, felgyalogolnak a város felett magasodó romhoz, majd visszaszállnak a hajókra, és este hatra kiürül a város. Éppen ezért örültem, hogy itt foglaltunk szállást: este olyan nyugalom és béke honolt, hogy azt el nem lehet mondani. A középkori városba autóval nem lehet behajtani, külső parkolóban lehet megállni. A panziónk egy 1452-ben épült házban volt, ebben működik a tanácsháza ma is. Az épület falán olvashatjuk a városka történetét. Itt áll az is, hogy 1477-ben Mátyás király vette ostrom alá Dürnsteint. Izgalmas volt elgondolni, hogy az a lépcső, amin felbaktattunk, talán épp a mi igazságos Mátyásunk lábnyomát őrzi.

 

A Dürnstein felett magasodó várrom börtönében raboskodott egykor Oroszlánszívű Richárd. Jó kis kaptató vezet oda fel a városból, de megéri a fáradság a páratlan panorámáért! Lehet választani hosszabb túrautat is, mi is ezt tettük. Kicsit megerőltető lesz, mondta a házigazdánk. (Azt nem mondta, hogy sziklaperemen, drótkötélbe kapaszkodva kell megtenni az út egy részét, és néhány sziklára kézzel-lábbal kapaszkodva jutunk csak fel.) De pompás túra volt, és közben sikerült lencsevégre kapni néhány olyan növényt, amelyeket hazánkban hiába keresnénk. Odafentről pedig térképként terült el szemünk előtt a Duna által a Cseh masszívum kőzetébe vájt kanyargós völgye.

 

Wachau a kerékpáros turisták paradicsoma, de a gyalogos kirándulók is remek útvonalakat találnak. Lépten-nyomon kompokkal kelhetünk át a Duna túlpartjára, így néhány nap alatt keresztül-kasul felfedezhetjük az egész vidéket. Belemerülhetünk az építészeti és kulturális látnivalók rengetegébe, miközben érezhetjük az Ausztriában szokásos békességet. Mindenütt tisztaság és rend, ráadásul illő barátsággal fogadnak minden utazót.

Wachau az UNESCO Kulturális Világörökség része, a National Geographic 2009-ben a melki bencés apátsággal együtt a „Best Historic Destination in the World” címmel tüntette ki.

Ha nem pattanunk két kerékre, az óránként induló autóbusszal is bejárhatjuk a környéket. Választhatjuk a vonat-hajó kombinációt is, de ennek az élménynek megkérik az árát rendesen! Apró, csöndes és virágos városkákat, hegyekre simuló szőlőültetvényeket láthatunk. Olykor ámulattal néztem, a sziklameredélyekre hogyan tudták elültetni a szőlőt, és főleg: hogyan művelik azt?

 

Mert Wachau elsősorban a szőlőjéről és boráról híres. Főként a Duna bal partján, az agyagos-löszös talajon 1350 hektáron, teraszos műveléssel folyik a szőlőtermesztés. A Waldviertel fennsíkjáról érkező hűvös szelek a Duna hőszabályzó hatásával párosulva zamatot és eleganciát, a déli irányból érkező pannóniai áramlatok erőt és telítettséget kölcsönöznek a wachaui boroknak. A zöldveltelini hazájában nemcsak remek zöldvelteliniket kóstolhatunk, de kiválóak a rizlingek, a chardonnay és a sárga muskotály is.

Nem kevésbé híres a wachaui sárgabarack. Aki tavasszal látogat ide, részese lehet a sárgabarack virágzásának, de a barackos gombóc minden évszakban terítékre kerül, sőt, egyenesen kötelező megkóstolni!

 

Ahogy a Wachauer Laberl-t is, ami egy egyszerű zsömlének tűnik. 1905-ben sütötte először egy dürnsteini pék, Rudolf Schmiedl ezt a rozs- és búzalisztből készült péksüteményt. A különleges eljárásnak köszönhetően kívül ropogós, belül puha, igen ízletes. Alsó felébe a mai napig is a pék nevének kezdőbetűjét, egy S-et sütnek. Reggelihez és borok mellé épp ugyanolyan jó választás.

Utolsó este egy pohár szép zöldveltelinivel a kezemben üldögéltem a Duna partján. Senki nem járt arra, a folyó méltóságteljesen ballagott a medrében Magyarország irányába. Hálát adtam a sorsnak, hogy ide is eljuthattam, megcsodálhattam a világnak ezt a parányi örökségét. Elképzeltem, milyen lesz majd ősszel, amikor színesre fordulnak az erdők, szüretelőkkel telnek meg a hegyoldalak, édes mustillat tölti meg a levegőt. Muszáj lesz visszatérni, megnézni, milyen Wachau ősszel. És tavasszal is.

Ha érdekel, most milyen, a képgalériában még több képet találsz: 

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt