Egy világot teremtő háziállat, amit mégis megéri megenni: a pulyka története

A magyar néphagyományban a pulyka a makacsságot, a veszekedést és a békétlenséget jelképezi. Az Állatszimbólumtár a lobbanékonyság és a hirtelen harag jelentéseket társítja hozzá.

Első híradásunk erről a nagytestű, furcsa fejű madárról Kolumbusztól való, aki 1503-ban számol be az „indiai tyúkról” – lévén a felfedezett földrészt Indiának hitte, majd 1522-ben Hernán Cortés a pávához hasonlítja leírásában.

A 16. században kerül át Európába a pulyka, és 1568-ban meg is jelenik a keresztény ikonográfiában, Joachim Beuckelaer festményén: Krisztus Mária és Márta házában. A 16. század közepén már a gasztronómiában is átveszi a páva helyét, hiszen húsa finomabb és kiadósabb, és később a reneszánsz kori, állatszimbólumokban gazdag ikonológia is felfedezi a maga számára.

A haragtól felfuvalkodott madár és a nyaka körüli vörös bőrlebeny a pulyka legismertebb szimbolikus ábrázolása és jelentése, melyet már Joachim Camerarius német tudós is arra használt, hogy megmutassa: mit tesz az arccal a harag, hogyan torzítják el az indulatok a szép arckifejezést.

Fotó: Pixabay

Magyar múlt

A magyar irodalomban több helyen megjelenik a pulyka, rendszerint valóban a haraggal kapcsolatban. Miskolczi Csulyak Gáspár 17. századi magyar református lelkész A jeles vad-kert című munkájában a pulykát ugyancsak a pávánál említi, ekképpen:

„az Indiai Páva, aki ma immár közöttünk is közönséges és Magyarul Indiai Tyúknak avagy Pulykának híjjuk, nem olly ékes ugyan reá nézve, mint a mi páváink, hanem igen haragos, főképen a’ kakas pujka”.

Szigligeti Ede 1849-ben írt Liliomfi című társadalmi vígjátékában a hirtelen fellobbanó haragra utalva hangzik el, Kányai szájából: „Uram, most mindjárt elfut a pulykaméreg!”. Arany János a Jóka ördögében a zsémbes asszonyhoz hasonlítja a pulykát, Vas Gereben a Garasos arisztokrácia című regényében egy veszekedő házaspár pörét asszociálja vele, A régi idők című regényében pedig az udvarlókat jelképezi, akik az ablakból kapkodják ki a rozmaringot, azaz a fiatal lányokat.

Szólásaink, közmondásaink is őrzik a pulykához társított képzeteket: az „anyjuk után pipelnek a pulykák” mondást az idegenbe került fiatalasszonyok honvágyára mondták régen, az „olyan, mint a pulykatojás” kifejezést a szeplősökre értették, és az ország több vidékén is játszották a „szebb a páva, mint a pulyka” játékot, melyben a pulykát bosszantották a gyerekek. Hiedelmeinkben is szerepel, „ördöngős útitársként”, aki az éjszaka egyedül utazó embert bizonyos távolságból követi. 

A teremtés kulcsfigurája

Indián világmese is kapcsolódik a pulyka történetéhez. „Egy indián törzs szerint, amikor a föld keletkezett, de a kérge még puha volt, elküldték a pulykát, hogy nézze meg, mennyire szilárdult meg a föld, de figyelmeztették, nehogy leszálljon rá. A pulyka azonban figyelmen kívül hagyta az intő szót, leszállt a még iszapos földre, amelybe beleragadt, ezért vadul elkezdett verdesni a szárnyaival, hogy felrepüljön. A szárnycsapásokkal szétverte a földet, amelyből dombok, hegyek, völgyek keletkeztek. A maja indiánoknál a pulyka rendeli meg az esőt” – foglalja össze a Hiedelmek, hagyományok babonák a világ minden tájáról pulyka címszava.

Nevében eredete

Elnevezését a kezdetekben az határozta meg, hogy a tyúkhoz, majd a pávához hasonlították: a francia és olasz nyelvben indiai tyúk, indiai kakas néven jelent meg, a spanyoloknál pávaként, az angolok pedig, akik török közvetítéssel ismerték meg a pulykát, a közvetítő néphez kapcsolták elnevezését – innen a turkey kifejezés.

Az észak-amerikai családok egyik legfontosabb ünnepén, Hálaadáskor tradicionális fogás az egyben sült pulyka.

Kevésbé közismert tény, hogy a Hálaadás első ünnepén 1621-ben még valószínűleg nem volt pulyka Plymouth telepeseinek és a helyi indiánoknak a közös étkezőasztalán, inkább szarvas, vadkacsa, és sok más minden képezte a fogások sorát.

 

Az Egyesült Államok is csupán 1863 óta tekinti nemzeti ünnepnek a Hálaadást. Ilyenkor az USA mindenkori elnökének a helyi pulykaszövetség néhány pulykát adományoz. Az 1940-es években bevezetett hagyományt az idősebb Bush elnök törte meg azzal, hogy ceremoniális keretek között megkegyelmezett a neki ajándékozott szárnyasoknak. A nemes cselekedetet azóta is követik az elnökök, ily módon fejezve ki hálájukat az egyébként tömegesen fogyasztott állatok húsáért.

Változatos és gazdag kulturális hagyománya van tehát a pulykának – immár nemcsak a tengerentúlon, de idehaza is. Mégis, Magyarországon évente átlagosan 4 kg pulykahúst fogyasztunk, ami szerénynek mondható az Egyesült Államokban becsült 8,5 kg-hoz képest, de európai viszonylatban jelentősnek számít. Minden okunk megvan rá, hogy szeressük ezt a tápanyagokban gazdag, vörös és fehér húst is tartalmazó szárnyast!

Nyitókép: Pixabay / Thomas G.

 A cikk megjelenését a Magyar Pulykaszövetség,a Baromfi Termék Tanács tagja támogatta.