Az osztrák császár és a brit királynő is itta már – a pannonhalmi bor szövevényes sorsáról

Bortermelő vidékeink zöme a római kori szőlőültetvényekig vezeti vissza történetét. Fejlett borászati és szőlészeti kultúránk gyökerei azonban a Római Birodalom bukása után erednek, hiszen a római kori kezdeményezések a birodalom széthullásával elsorvadtak. A stabilitást és a kontinuitást az államalapítástól számíthatjuk: 996-ban Géza fejedelem behívja Magyarországra a bencés szerzeteseket, majd Szent István király megerősíti monostorukat javaiban, kiváltságaiban, birtokokat adományoz nekik szőlészeti, borászati felhasználás céljából – így indult meg a ma is élő pannonhalmi bencés borkultúra.

Fotó: Pexels / Pixabay 

Illés Tamás, a Pannonhalmi Főapátság pincészetének marketing- és kereskedelmi vezetője ezt a korai időszakot így jellemzi: „996-ban a bencés elődeink letelepedtek, és megalapították az első helyi monostort, és ezzel együtt kezdett el kialakulni egy középkori földműves kultúra, amelynek kezdettől fogva az egyik legfontosabb része a szőlőművelés volt, hiszen a miseborhoz is meg kellett teremteni az alapanyagot. Valójában a misebor és a bor hétköznapi fogyasztása kéz a kézben jártak, mert abban az időben olyan időszakok is voltak, amikor

életveszélyes volt vizet inni, tehát a szőlő és a bor tulajdonképpen tápláléknak minősült.”

A ma már komoly nemzetközi exporttal is rendelkező, a hazai piacon pedig széleskörben ismert, elismert pannonhalmi bor is a történelem viharaiban edződött. A tatárjárás kevesebb nyomot hagyott a kolostoron, ezt az időszakot könnyebben átvészelte Pannonhalma, de később a török csapatok váltakozva foglalták el a kolostort, ahonnan a szerzetesek menekülni kényszerültek, többnyire Nyugat-Európába.

Évtizedek múltán a nyugatra menekült bencések szerencsésen visszatértek, immár többedmagukkal. „Egy olyan fellendülési időszak következett, amikor a monostor is építésbe kezdett: a barokk korban, a török idők után külön épületszárnyat hoztak létre szerzetesi szobákkal, barokk ebédlővel és további belső intézményekkel. Ekkoriban volt Pannonhalmán a legmagasabb a szerzetesközösség tagjainak száma. Ilyen körülmények között kezdődött újra a környék szőlőművelő kultúrája” – mondja Illés Tamás.

Fotó: 123RF 

A háborúkból és a menekülésből kilábaló bencés szőlőművelés számára a filoxérajárvány jelentette a következő nagy csapást. A XIX. század második felében egész Európát sújtó vész akkor tizedeli meg a pannonhalmi szőlőkultúrát, amikor már a bor és a szőlő komoly bevételi forrást jelent a Főapátságnak, tehát egzisztenciális kérdés megmenteni az ültetvényeket.

Az ilyesfajta nehézségek mindig kutatásra sarkallják a szakembereket: rengeteg kísérletezés és fejlesztés zajlott ekkoriban, például oltványtelepeket hoztak létre a bencések, de ők intézményesítették a szénkénegező használatát is, amivel a szőlő gyökérzeték tudták kezelni, filoxéra ellen.

Fotó: Pexels.com

„Szerzeteseink a plébániatemplomok szószékéről hirdették a szőlőgyökértetű elleni védekezés módszereit, tehát módszeresen győzték le ezt a veszedelmet. Így jutott el a bencés szőlőművelés és borkészítés a csúcspontjára a 19-20. század fordulóján, még a világháborúk előtt. Abban az időben több mint 100 hektárnyi szőlőültetvénye volt a szerzetes közösségnek, csak a monostor környéki dűlőkben, a mai Pannonhalmi Borvidék területén, de ezen túlmenően szerte az országban, például Somogyban, Somlón, Tokaj-Hegyalján is. A központi pince mindig itt volt, az apátságnak több mint 300 méter összhosszúságú pincerendszere van” – részletezi Tamás.

A kommunizmusban elkobozott apátsági területekből a 2000-es években a hajdani birtokok felét vásárolta vissza az egyház. Az 50 hektárnyi visszavásárolt területen ma Kárpát-medencei fajták, a borvidék talajtani és klimatikus adottságainak tökéletesen megfeleltetett szőlők, valamint nemzetközileg is széles körben használt, perspektivikusnak tűnő fajták teremnek. „A fehér szőlők közül a rajnai rizling, a sauvignon blanc, a fűszeres tramini és a nemzetközi fajtakörből származó chardonnay, pinot blanc, illetve viognier adják a feldolgozási alapanyagot. A kék szőlők kétharmada pedig pinot noir” – kalauzol a dűlőkre Illés Tamás.

Fotó: 123RF

A pannonhalmi bor világhírét sem a mai fejlett kereskedelmi kultúrának köszönhetjük:

magyar bencés borokat ivott már az osztrák császár, a brit királynő, de rendelték párizsi kávézók is.

Nem csoda, hiszen akkor nemcsak a szerzetesek borai iránt volt élénk kereslet Európában, hanem általában a magyar bornak is kiváló renoméja volt. Mára ismét számottevő exportcikk a pannonhalmi bor, a 400 ezer palacknyi éves megtermelt mennyiség 20-25 százaléka jut el külföldre. „Az egyik legstabilabb és legminőségibb piacunk a Benelux államok. Skandináviában Finnországba szállítunk főként, a lengyel-magyar barátság a borokban is megmutatkozik, de Csehországba, Szlovákiába ugyancsak kerül a pannonhalmi borból. Ausztriában, Németországban és Svájcban szintén releváns a jelenlétünk. Távolabb pedig az Egyesült Államok, Japán és Hongkong erőteljes, stabil felvevőpiacaink” – mondja Tamás.

Fotó: 123RF 

A hazai piac gazdag borválasztékában a Pannonhalmi Főapátság pincészetének borai különleges helyet foglalnak el. Ma már ugyanis a kiváló minőség önmagában nem elegendő a népszerűséghez: az emberek a bort annak kultúrájával együtt szeretik fogyasztani, tehát

a történet az, ami a jó bort emlékezetessé, szerethetővé teszi.

Ez a fogyasztói igény is mutatja, hogy a hazai szőlészet és borászat, de a fogyasztói kultúra is mennyire kinőtte magát az elmúlt huszonöt-harminc évben, a rendszerváltás után. A jó történetek pedig minden esetben identitásunkhoz kapcsolódnak, személyesen megérintenek. A pannonhalmi bencések és a bor közös története sem csupán a rend életének része, de saját nemzeti és regionális identitásunk egyik fontos szelete is.

Fotó: Pexels.com

Magyarország valódi gazdagsága, igazán akkor mutatkozik meg, amikor ellátogatunk egyes vidékeire, megízleljük ételeit, borait és megismerjük történeteit. A pannonhalmi bor ízét sem csak asztal mellett élvezhetjük, hiszen ha betérünk a monostorba, amely 1996 óta a Világörökség része, és végigsétálunk az altemplomon, megnézzük könyvtárát, arborétumát, gyógynövénykertjét, évszázados szerzetesi hagyományaink legjavából kapunk ízelítőt. Nemrégiben lombkorona tanösvénnyel is bővült a Pannonhalmi Főapátság környezete: innen, a halat formázó, 15 méter magas építményről csodálatos kilátás tárul elénk a környékre.

Fotó: 123RF 

Akinek pedig nem a bor a kedvence, ugyancsak helyben, a Pannonhalmi várhegy tövében találja a Pannonhalmi Pálinkáriumot, amely hazánk egyik legszebb látványfőzdéjeként is vonzza a párlatok kedvelőit. A százéves történetet író Pálinkáriumban nyolcféle hagyományos pálinkafajtát kóstolhatnak a látogatók.

Pannonhalmára tehát nem csak kiváló boraiért érdemes ellátogatni, hiszen a bencések által kiérlelt helyi kultúra ma is élménygazdag környezetet kínál mindenki számára. A borkóstolóval pedig saját történelmünkből kapunk emlékezetes ízelítőt.

A cikk megjelenését a Metro támogatta