ZónánTúl

Az ifjú őslénykutatók hazai paradicsoma: Gánt és környéke

A gánti bauxitbányát és marsi tájra emlékeztető látványát valószínűleg már sokan ismerik: az utóbbi években kedvelt turistacélponttá vált. Könnyű sétával végigjárható a tanösvénye, érdekes fotótémát nyújt, és igazán messzire sem kell utazni hozzá, ha Budapestről indulunk. Gánt és környéke azonban nem csak erről szól. Egyéb érdekes kirándulóhelyeket is felfedezhetünk, ha eltöltünk itt néhány napot.

Családi fosszília- és ásványkutatás

Az egykori bauxitbánya több udvarból áll, amelyek egymástól néhány kilométeres távolságban helyezkednek el. Amikor június végén a családdal itt töltöttünk egy hosszú hétvégét, a szállásadónk ajánlott egy helyi nyugdíjas geológust és gyógynövényszakértőt, Dékán Pétert, aki vezetett túrákat tart az érdeklődők számára. Így hát mi is csatlakoztunk egy ilyen kiránduláshoz: nem a legismertebb, Bagoly-hegyi bányába vitt minket, hanem egy félreeső, rekultivált udvarba, a Harasztoshoz. Mivel úgy ismeri a területet, mint a tenyerét, rengeteg érdekes információval szolgált a hegység kialakulásáról, valamint a bauxitbányászatról.

A bányaterületre egy rövid séta után lehet eljutni, ottjártunkkor épp a gyógyhatású orbáncfű virágzott, amiből fertőtlenítő hatású tinktúra vagy tea is készíthető. Emellett gyűjthettünk vad oregánót és a gyerekek legnagyobb örömére szamócát is. Az igazi kaland azonban a bányaudvarba érve kezdődik: feltárul a bauxittól vörösre színezett kőzet látványa, ami valóban mesebeli.

Azonban nem ez az egyetlen uralkodó szín, a földtörténeti változásoknak köszönhetően egymást váltja a fehér, sárga, fekete és vörös kőzet. Pétertől megtudtuk, hogy eredetileg mintegy 100 millió éve fehér dolomit alkotta a hegységet, ez az alapkőzete, amiben a gyakori esőzések karsztosodást idéztek elő. Az így kialakult mélyedésekben tudott megtelepedni, összegyűlni a vörös bauxit. Olyan kőzetmálladékok jöttek létre, amik rendkívül porózusak, és mivel magukba szívják a vizet, ráragadnak az ember nyelvére.

Ezt persze a gyerekek azonnal ki is próbálták: hirtelen mindenki kőmorzsolóvá vált,

puszta kézzel törte darabokra a kisebbfajta sziklákat, és természetesen a kövek nyelvükön való egyensúlyozása sem maradhatott el. 

Ahogy tovább sétáltunk, Péter is tovább szőtte a hegység történetét: a földtörténet későbbi szakaszában a bauxitot édesvíz öntötte el, tavi üledék fedte be, majd a tavak süllyedése nyomán lagúnák keletkeztek, amikből szigetként emelkedett ki a Bakony és a Vértes. Az egykori tengerparton dús növényzet burjánzott, amiből vastag kőszénlerakódások alakultak ki, ezek adják a fekete színt a tájban.

Az egyik meredek, kőmorzsalékos domboldalon a vállalkozó szelleműek fel is küzdötték magukat. Így közelről is megvizsgálhattuk a kőszénrétegeket, amik lemez-szerűen rakódtak egymásra. Valóban nagyon érdekes ezt megfigyelni, de amikor a gyerekek és a felnőttek is szinte csak fenéken csúszva tudtak leevickélni a domboldalról, elgondolkoztunk rajta, biztosan megérte-e ezt vállalni. Ám újabb érdekesség következett: a lábunk előtt heverő kövekben apró csigák ezreit fedezhettük fel. Találhatunk őscsigaházakat, kagylóhéjakat, ősosztriga-maradványokat. Ezek a fosszíliák egyrészt az édesvízi elöntésből származnak, másrészt akkor keletkeztek, amikor a teljes terület tengervíz alá került. Ennek köszönhetően alakult ki a hegység legfelső kőzetsávjában a sekélytengeri mészkőréteg, majd később a tengervíz elpárolgásával gipsz csapódott ki. Ez kristályos formában fedezhető fel ma a területen, és valóban úgy néz ki, mintha valamilyen drágakő vagy kincs lenne.

Gyorsan előkerültek a kis kalapácsok, amiket Péter korábbi javaslatára magunkkal hoztunk.

A gyerekek és a felnőttek is nagy lelkesedéssel vágtak a kutatómunkába: néhány perc múlva már mindannyian bőszen kalapáltuk a kőzetet és képzeltük magunkat régészeknek, őslénykutatóknak vagy épp kincsvadászoknak. Az egyetlen hátránya az volt a túrának, hogy a visszafelé úton egy nagy adag követ is magunkkal kellett cipelni, hiszen a kicsik semmi pénzért nem hagynák a bányaudvarban az értékes leleteket.

Ősállatok nyomában a Báracháza-barlangban

Felkerestük a Csákvár határában található Báracháza-barlangot is. A sziklatömbhöz hétvégi kiskertek, szőlőültetvények tövében lehet felkapaszkodni egy rövid, emelkedős szakaszon, a barlang bejárata pedig már messziről jól kivehető. A körülbelül negyven méter hosszú föld alatti járat felfedezéséhez egy jól működő lámpán kívül semmilyen különleges felszerelés nem szükséges. Habár néhány helyen beszűkül a járat, és kicsit préselni kell magunkat, hogy tovább lehessen haladni, valamint a fejünkre is érdemes odafigyelni, hogy ne üssük be, teljesen hétköznapi, akár utcai öltözetben is bejárható a barlang.

Az üreg nem a megszokott módon, vagyis a víz munkájának eredményeként alakult ki, hanem a tektonikus mozgások következtében létrejött törésvonalnak köszönhetően. Különlegességét az adja, hogy az 1920-as években számos ősállatmaradványt és ősembercsontokat is találtak itt. Az évmilliók során kialakult kőzetrétegekben az ásatások során feltárták gyapjas orrszarvú, tarándszarvas és barlangi hiéna maradványait is. Az igazi hírnevét azonban nem ezeknek, hanem a mélyebb rétegekben rejlő maradványoknak köszönheti. Hosszú ideig a világ legrégebbi barlangi faunájaként tartották számon az itteni 8-9 millió éves leletegyüttest.

Találták itt őszsiráf, kardfogú tigris, gumósfogú őselefánt és háromujjú ősló, vagyis hipparion maradványait is.

Ma ezeknek már nem látjuk nyomát sem, de izgalmas elképzelni, mennyiféle állat élt már ebben a barlangban. Mostanra leginkább denevérekkel találkozhatunk itt, és gyönyörködhetünk a cseppkőképződményekben. A falakat vékony gyökerek hálózzák be, amiken megcsillanak a barlangban összegyűlő nedvesség cseppjei, és igazán kísérteties látványt nyújtanak a lámpák fényében. 

A barlangból kiérve, a főhasadéktól balra a sziklafalon felfedezhetünk egy római kori latin nyelvű feliratot is. A nehezen észrevehető, megkopott szöveg jelentése: „Dianának szentelve Marcus Aurelius Constantinus a pretoriánusok veteránusa fogadalmát szívesen teljesítette. A. Constantinus saját költségén állította.” Ebből a régészek arra a következtetésre jutottak, hogy a barlang az ókorban Diana, a vadászat istennőjének szentélyeként szolgált.

A Haraszt-hegyi tanösvényen

Szintén Csákvár határában fut a tölgyfalevéllel jelölt, három és fél kilométer hosszú Haraszt-hegyi tanösvény. Habár tartalmaz egy-két meredekebb emelkedőt, illetve vannak benne sziklás részek, ami miatt babakocsival nem ajánlott nekivágni a körtúrának, még így is könnyen teljesíthető kisebb gyerekekkel is. A Vértesnek ez a része szubmediterrán környezetet ígér változatos növényvilággal: tavasszal virágzik a védett tavaszi hérics, a törpe nőszirom és a bíboros kosbor,

most nyáron pedig a cserszömörce jellegzetes piheszerű virágai lepik el a tájat.

Az útvonal dolomit sziklafalak övezte völgyben kanyarog és elhalad a Nagyszikla nevű ingókő mellett, amelynek mélyedéseit valószínűleg a természet erői mellett az ember is formálta. Máig kérdéses, hogy a kialakított üregeket mire használták: egyes vélekedések szerint méhészkedésre szolgált, míg mások szerint szakrális helyként funkcionált. A völgyből kiérve vadvirágos réteken fut tovább az út, és visz fel a Kerek-hegy gerincére, ahonnan páratlan panoráma nyílik a Vértes dimbes-dombos lankáira, sőt jóidőben a Budai hegyeket is látni lehet.

A tanösvény elhalad a Kőlik-barlang mellett, aminek bejáratát a dús növényzet miatt nehéz felfedezni, és látogatása tilos. A legenda szerint a török időkben itt bújtatták a nőket az ellenség elől, de állítólag rejtőzködtek itt szökött jobbágyok, a Rákóczi szabadságharc utáni években pedig egy vitéz lakhelye volt. Visszaereszkedve a hegyoldalra, az útvonal kellemesen kanyarog az erdőben, a fák közül pedig elő-elő bukkan Csákvár látképe, a környékbeli erdőségek, sziklák, majd hamarosan vissza is érkezünk a kiindulópontra. 

A családi pingpong-meccsek, csocsó-bajnokságok, a szarvasokkal való találkozás reményében megtett kora esti séták és sütögetések mellett nekünk ezek a kirándulások fértek bele az időnkbe, de érdemes a környék erdeinek egyéb részein is bolyongani, megismerni a Vértesnek ezt az oldalát is.

Nyitókép: VargaA/Wikimedia

Ajánljuk még:

A Szent Iván éji hagyományokra hangol az Embertánc – Kocsis Enikővel beszélgettünk

Sodró erejű történet arról, ahogyan nő és férfi áttáncol egy életet – a Fitos Dezső Társulat Embertánc című produkcióját láthatja ma a nagyérdemű a Nemzeti Táncszínházban. Mozdulatokból, dallamokból és színekből szőtt életmese ez a néptánc nyelvén, benne minden fontos tanulsággal, életbölcsességgel egy olyan világból, melyből sokat meríthetünk még. A hagyományos népi kultúra kimeríthetetlen szellemi hagyatékából kínál egy jó karéjnyit Magyarország legfiatalabb hivatásos táncegyüttese, a nyolc párból álló Fitos Dezső Társulat. Kocsis Enikő Harangozó Gyula-díjas táncművésszel és koreográfussal, az együttes művészeti vezetőjével az Embertáncról beszélgettünk.