Ahol a szarvasok királya az úr: barangolások a mesés Dél-Dunántúlon

ZónánTúl

Ahol a szarvasok királya az úr: barangolások a mesés Dél-Dunántúlon

Szarvasok és vaddisznók, a messze földön híres busók, egy hegy, amit maga az ördög szántott fel, az ország legfinomabb vörösborai – kell ennél több egy kellemesen töltött hosszú hétvégéhez?

A Gemenci-erdő igazi mesebeli táj, ilyennek képzeli az ember gyerekkorában a sűrű rengeteget, ahol a csodák történnek. Európában is egyedülálló, hatalmas ártéri terület, amit fenséges nagyvadak laknak: az ország legszebb gímszarvasai mellett őzek és vaddisznók is várnak ránk a fák között.

A szarvasok királya

Mi úgy indultunk el az erdő szélén fekvő Pörbölyből, hogy ha szerencsénk lesz, elég türelmesek leszünk és csendben maradunk – még a gyerekek is – , talán láthatunk egy-két állatot a kijelölt vadmegfigyelő helyen.

Ehhez képest néhány perc alatt előttünk termett egy jókora vadkan, a kocája, és megannyi aranyos, apró malacuk. Mondanom sem kell, a nagyfiam tág szemmel bámulta őket – pedig a java még csak ezután jött.

Egy domb mögül előszaladt fél tucat nőstény szarvas, és aztán jött a pillanat: őket követve felbukkant, majd a domb tetején méltóságteljesen megállt a gímszarvasok királya. Pompázatos agancsa, büszke tartása a Testről és lélekről című film gyönyörű „főszereplőjét” idézte. Mindannyian lenyűgözve csodáltuk – egyből éreztük, hogy igen, emiatt jöttünk ide.

 

Meg persze az erdei kisvasút miatt, amivel a gyerekeknél sosem lehet mellélőni. Végül addig nézelődtünk, hogy inkább nem a végállomáson, hanem a vadmegfigyelő helynél vártuk be a vonat érkezését.

Az ideiglenes végállomáson, Lassinál is vadregényes táj tárult a szemünk elé, a mindig félig-meddig elöntött ártéri erdő sűrűjében. Innen indul a Molnárka tanösvény – mert bizony már nincs családi kirándulás túra nélkül –, és az egy-két óra alatt kényelmesen bejárható útvonal az erdő újabb gyönyörű arcát mutatta meg, tájékoztató táblákkal és játékos feladatokkal, ahogy az a jobb tanösvényektől elvárható. Félúton a bónusz egy magas, de biztonságos kilátó volt, ahonnan madarakat lehetett lesni, mondjuk, mi csak hallottuk őket, de cserébe páratlan panorámát kaptunk.

 

A nap végére mind úgy éreztük, hogy még jobban szeretjük és tiszteljük a természetet, mint előtte. Ennek örömére másnap jött egy igazán erős történelemlecke.

Tömegsír és taposómalom a busók földjén

Mohácsról két dolog jut azonnal a magyar ember eszébe: a busójárás és 1526. augusztus 29. Mi mégis egy harmadikkal kezdtünk, a Szent Miklós vízimalommal, ami a híres Csele-patak egykori 24 malma közül az egyetlen, ami fennmaradt, egy helyi család áldozatos munkájának köszönhetően. A lezúduló víztől meginduló lapátkerekek látványa volt

a gemenci szarvas után a második olyan jelenség, amit a nagyfiam csillogó szemekkel, tátott szájjal bámult.

És ezt az élményt még lehetett fokozni: a műemlék fenntartói építettek egy, a világon egyedülálló taposómalmot is. Elődein a börtönök rabjait dolgoztatták kettesével, ezúttal viszont mi jártunk körbe rajta Antonnal. Látványos és izgalmas élmény, a móka-kacagás garantált. A múzeumrészen pedig a különböző történelmi korok malomfajtáit próbálhatták ki kicsik és nagyok, és nekem is újdonság volt, hogy régen mekkora izomerő kellett ezeknek a szerkezeteknek a működtetéséhez.

Fotó: Durucz Dávid
 

Ottjártunkkor busójárást ugyan nem tartottak Mohácson, de mindenhonnan a maszkos rémalakok néztek vissza ránk – még a körforgalomban is. A helyen pedig, ahol ebédeltünk, – biztos, ami biztos alapon – a kiállított busóálarcra egészségügyi maszkot húztak .

A nap végére jutott a legtanulságosabb program: a Mohácsi Nemzeti Emlékhely felkeresése, ami tulajdonképpen egy hatalmas temető. A törökök ellen elvesztett csata helyszíne több ezer katona végső nyughelyeként szolgál, és a tömegsírok feltárása a mai napig tart. Olyannyira, hogy érkezésünkkor is régészek dolgoztak a földi maradványok között – az egymásba gabalyodó csontvázak látványa döbbenetes volt, és bár hazudhattuk volna dinócsontoknak is őket, a nehezebb út mellett döntöttünk, és

leegyszerűsítve előadtuk a nagycsoportosunknak, mi történt itt közel 500 éve.

És milyen jól tettük, hogy az intelligenciájára alapoztunk: a sírkert melletti épületben a mohácsi csatáról szóló vetítést figyelmesen, néma csendben ülte végig. Persze a nap fénypontja így is az volt, hogy rengeteg gesztenyét tudott gyűjteni az emlékhely előtti parkolóban…

Az Ördögszántotta hegy legendája

A hétvégét egy előzetesen kihagyhatatlannak ítélt helyen, Villányban zártuk. Már Mohácsra menet is láttuk a tájképet uraló gyönyörű cukorsüveg-hegyet, amelynek hivatalosan Szársomlyó a neve, de hívják Harsányi-hegynek és Ördögszántotta hegynek is, mivel a legenda szerint a Pokol ura egy furfangos öregasszony utasítására felszántotta a természeti képződményt. Ha már így alakult, esti meseként is bevetettem a történetet, hiszen egy szép hely még érdekesebb, ha történet is kapcsolódik hozzá. A mesés hegyet követve kerestük a borban lakó igazságot, és jobb helyen nem is kutathattunk volna. 

Villány szerelem első látásra: a pompás panoráma (Szársomlyóstól) mellé borozóktól hemzsegő, hangulatos utcák társulnak, ez a tökéletes kombináció. Mennyei vörösborokat kóstoltunk, és a pár héttel korábbi szüret első ajándékait is megízlelhettük, sőt, megismerkedtünk a borlekvárral is, ami szenzációs találmány, csakúgy, mint a „natúr” szőlőlé. A jó idő ellenére tömegről nem beszélhettünk, épp annyian voltak, hogy legyen egy kis élet a helyeken, de ne érezze kényelmetlenül magát az ember.

Egyébként sem azért mentünk oda, hogy minél több turistával találkozzunk, hiszen kifejezetten a nyugodt, csendes helyeket kerestük. Például az egyik nevezetes helyi tanösvényt, ami az ammoniteszről kapta a nevét. Ez egy olyan fejlábú, amit leginkább a ma is élő csigaházas polipokhoz lehet hasonlítani, azzal a jelentős különbséggel, hogy a dinoszauruszok korában éltek, és velük együtt haltak ki.

A fosszília-lelőhelyen most is látható néhány jellegzetes körkörös lenyomat, ez a jutalom a túra végén.

A tanösvény egy rövid, kisgyermekekkel is könnyen bejárható út egy meseszép völgyben, néhol festményszerű szakaszokkal, amiken a barna avart kétoldalt élénkzöld borostyánlevelek szegélyezik. A túra végén van egy emelkedő, de a felkapaszkodásban masszív kötélkorlát segít, és ez a kis mászás óriási élmény lehet a gyerekeknek.

Fotó: Durucz Dávid
 

Mindezek fényében a Dél-Dunántúlt úgy sikerült megjárnunk, hogy a finom borok mellett életre szóló élményeket is magunkkal vihettünk.

Ajánljuk még: 

EGY SZAKRÁLIS FALU ITTHON, AHOL NINCS HŰTŐ, MIKRÓ, ÉS KÉZZEL MOSNAK: A KRISNA-VÖLGY TITKAI
EGY KÖZMONDÁS, AMIBEN AZ EGÉSZ ÉLET BENNE VAN
KIRÁLY INKOGNITÓBAN: EGY BUDAPESTI HÁZ ELFELEDETT TÖRTÉNETE

Öt meseszép erdő, amit ősszel látnod kell
Hosszú séták, meleg pulcsik, őszi illatok, sütőtök, kuckózós esték, sült gesztenye, forró csoki, meleg fürdő, gyertyaillat, egy pohár bor.⁣ Ezek az ősz hívószavai, amelyek hallatán mindig melegség önti el a szívemet. Csak egy dolgot szeretek még a fentieknél is jobban az őszben: a természet részévé válni és a színes falevelekkel tarkított erdőben sétálni. Mutatom, mely erdők a hazai kedvenceim, és hova menj, ha felejthetetlen őszi élményekre vágysz.