„A legszebb út a temetői sor, mikor az ősz a fákra rátipor” – a halottak napja szép is lehet

ZónánTúl

„A legszebb út a temetői sor, mikor az ősz a fákra rátipor” – a halottak napja szép is lehet

Virágok lebegtek a vízen, a napsugár megcsillant a hullámokon. Az urnát egy darabig ringatta a folyó, aztán lassan elmerült. Közben az elhunyt legkedvesebb dalait hallgattuk a hajón. Még sosem vettem részt ilyen meghitt, szívbemarkolóan szép és egyben felemelő búcsúztatáson – pedig az elmúlt két évben annyi baráttól köszöntünk el, hogy egy életre is bőven elegendő lett volna. Valahányszor azóta meglátom a nagy folyót, az együtt megélt legszebb napok jutnak eszembe.

Tetszik vagy nem, előbb-utóbb mindannyian megválunk e földi világtól. A halállal kapcsolatos elgondolása kinek-kinek világnézete szerint alakul. Én biztos vagyok abban, hogy halálunk után a testünket elhagyja a lelkünk, és valahol találkozik majd a többi lélekkel. Földi maradványainktól pedig búcsút vesznek szeretteink. Abban azonban, ez hogyan, hol, miként történik, sokféle válasz elképzelhető.

Búcsúzni sok módon lehet

Szerencsés, ha időben megtudja a család, mi az elhunyt végakarata, milyen módon búcsúzzunk el tőle. Vannak a klasszikus megoldások: a hagyományos temetés például, mikor az elhunyt koporsóban, sírba téve pihen majd. A hamvakat is temethetik urnasírba, vagy a családi sírba, sírboltba. Az urna elhelyezhető urnafülkében, erre nemcsak a temetőben, hanem altemplomokban is van lehetőség. A búcsúnak szép módja még, amikor vízsugár mossa a fűbe a szétszórt hamvakat. Az elhunytak nevét itt közös emléktábla őrzi.

A különlegesebbnek számító „lélekhajó” szolgáltatás egy különleges utazás, igazi utolsó út, ahol végül a hamvak egy lebomló, környezetbarát urnában a Dunába kerülnek. Agostyánban Emlékerdő kínál szintén újszerű temetkezési módot: itt a környezetbarát, lebomló urnát egy erdei emlékfa gyökereinél helyezik el.

Ha szeretnénk, hazánkban is van már lehetőség kegyeleti ékszerek készítésére. Ilyenkor a hamvak egy része különleges nemesfém foglalatba kerül, így kivételes módon hordozhatjuk magunkkal szerettünk földi maradványait.

A szertartásról: mit illik, mit nem illik...

A temetési szertartások is vallásonként, kultúránként sokfélék. Nagyon fontos, hogy mielőtt részt veszünk egy temetésen, érdeklődjünk tapintatosan, milyen jellegű megemlékezést tervez az elhunyt családja. Mert itt is vannak illemszabályok, amiket figyelembe illik venni! Ezért is érdeklődjük meg, vigyünk-e koszorút, vagy csak egy szál virággal készüljünk? Ha koszorúk készülnek a temetésre, a főkoszorú, a legnagyobb az özvegyé, vagy a legközelebbi hozzátartozóé, barátként, távoli rokonként semmiképp se érkezzünk annál nagyobb és feltűnőbb koszorúval. Ha már illem: ma már nem kötelező a fekete ruha viselése a temetésen, sőt, van, aki kifejezetten kéri, ne feketében érkezzenek a gyászolók, de a feltűnő, harsány viselet semmiképp sem illő. Hölgyeknek a tűsarok sem ajánlott: kényelmetlen és a legtöbbször kavicsos, földes úton igen rossz abban tipegni. Praktikus okokból kerüljük a túlzott sminket, és legyen a kezünk ügyében zsebkendő.

Sokszor az esküvő és a temetés az az alkalom, amikor rég nem látott családtagok találkoznak. A „de rég láttalak, hogy megnőttél”, „mivel foglalkozol, még mindig javítod a kazánokat”, „odanézz, hogy meghízott a Gizi, mióta nem láttuk” beszélgetéseknek viszont nincs helye ilyenkor! Próbáljuk visszafogni magunkat, kerüljük a harsány üdvözléseket. A gyászolók felé csöndes eleganciával fejezzük ki részvétünket, biztosítsuk őket az együttérzésünkről, és ha szükséges, segítségünkről. Egy-egy szép gondolat vagy maradandó emlék felemlítése az elhunytról kedves gesztus lehet. 

Kegyeleti Múzeum a Fiumei úti sírkertben

Ha pedig halottak napja környékén alkalmát érezzük –már ha lehet ilyet –, hogy a halál témájával foglalkozzunk, érdemes megnézni, a hagyományos temetőséták mellett mi jöhet még szóba.

Nemrég érdekes élmény volt számomra szembesülni azzal, hogy a gyásznak, végső búcsúnak, emlékezetnek rengeteg módja alakult ki az idők folyamán. A fiumei úti sírkertben a Kegyeleti Múzeumban jártam, ahol a magyar emlékezetkultúra ápolására törekszenek. Az állandó kiállítás a fővárosi gyászkultúrára fókuszál, több érdekes korabeli temetkezési szokást, eseményt villant fel az érdeklődők számára.

Igyekszik megismertetni a halált, mint társadalmi eseményt.

Külön pavilonban állították ki az emblematikus temetkezéstörténeti remekművet, az Apponyi-hintót.  A világ egyik legnagyobb, legpompázatosabb gyászhintója teljeskörűen restaurálták, ma tartalmi, történeti bemutatását interaktív információs fal és 3D-animációs applikáció biztosítja.

A Fiumei úti temető egy arborétumnak is beillő, gazdag növény- és állatvilággal rendelkező sírkert. 170 éves történelmi kultuszhely, ahol Ady, Jókai, Arany, Kossuth, Erkel, Faludy, Jancsó és Kertész Imre sírját, Deák és Batthyány mauzóleumát is fel lehet lelni. Itt nyugszanak legnagyobb számban a magyar történelem és kultúra nagyjai, a síremlékek jelentős része művészettörténeti érték, híres építészek, szobrászok alkotása. Külön parcellát kaptak a művészek, a jakobinusok, a forradalmak hősei, és hatalmas mauzóleum emlékeztet a pártállami idők halottkultuszára is.

A sírkertet tematikus séták keretében is bejárhatjuk, de megér egy-egy családi sétát is – nemcsak halottak napján, de ilyenkor különösen.

„A legszebb út a temetői sor, mikor az ősz a fákra rátipor” – írja Juhász Gyula, és milyen igaza van! A hulló lomb, a zizegő avar széppé teszi az őszi emlékezést. Fogjuk kézen a gyerekeket is, induljunk temetői sétára, a legjobb lehetőség, hogy az emlékezés mellett megértsük mulandóságunkat is.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X