Rózsaszirmok, csokordobás és valami kék – te tudod, miért úgy esküszünk, ahogyan?

Ünnep

Rózsaszirmok, csokordobás és valami kék – te tudod, miért úgy esküszünk, ahogyan?

Mindig meghitt esküvőről álmodtam, kevés vendéggel és sok lampionnal. Meg egy hatalmas tortával, hogy bőven maradjon belőle másnapra. Az ilyenkor szokásos babonák és feladatok kedves színfoltjai az eseménynek, de tudja valaki, honnan erednek?

Nem filmes túlzás, sokan valóban már kislány korukban elkezdik megálmodni életük egyik legfontosabb napját, az esküvőt és a lakodalmat. Ahogy telik-múlik az idő, változik a terv is aszerint, hogy milyen új dolgokat tapasztalunk, hogyan alakul a divat, az ízlésünk, a személyiségünk. Egy valami azonban biztos: szeretnénk, hogy az a nap tökéletes legyen. Hiába szól bele a család, a szervező, bárki, kisebb változtatások, engedmények és kompromisszumok talán beleférnek, de az a nap akkor is rólunk szól.

Alighanem ez alapján válogatjuk meg azt is, hogy melyik esküvői szokást választjuk ki a nagy napra. Talán nem is férne bele az összes, meg egyébként is, nem kell túlzsúfolni az ünnepet mindenféle játékkal vagy feladattal, azok nélkül is lehet hosszú és boldog a házasság. Persze

sosem árt egy kis babona, játékos jóslás és még több varázslat.

Közismert szokás a menyasszony öltözékét illetően, hogy legyen rajta valami régi, valami új, valami kölcsön és valami kék. A hagyomány eredete a viktoriánus korra nyúlik vissza. A régi a múltat, az addigi életet, a családot jelképezi, míg az új az új utat, az új családot, a jövőt. A „kölcsönt” egy boldog házasságban élő rokon adta a menyasszonynak, hogy jó szerencséje legyen, ebben a formában jelenti a szerelmet, illetve a barátságot, a kék pedig a hűséget és a tisztaságot. Az angolszász szokások között szerepel még a szerencsét hozó ezüst érme is, amit ugyancsak az arának kell magánál tartani. S bár az én ujjamra még nem húztak gyűrűt, szerintem mindezt nem nehéz kivitelezni. Két dologra azonban fontos figyelni: a menyasszonyi ruhát a vőlegény ne lássa meg az esküvő előtt, mert az balszerencsét hoz. A fátylat pedig csak a menyasszony hordhatja, mert ha egy koszorúslány felpróbálja azt, a babona szerint elcsábítja majd az ifjú férjet… Nem éri meg a kockázatot egyik sem.

A koszorúslányok korábban hasonló ruhában jártak-keltek, mint a menyasszony, ezzel megtévesztve a gonosz szellemeket és a korábbi udvarlókat – így próbálták biztonságban tudni az igazi arát mindenféle ármánytól és bajtól. Már a rómaiaknál is ilyen „őrző-védő” feladatuk volt a koszorúslányoknak, ami mára igencsak megváltozott.

Bevallom, sajnálom azt a rengeteg rózsát,

az oltárig tartó út szirmokkal való végigszórását viszont királylányosan romantikusnak tartom.

A jelentése szerint pedig ezzel kisimítják, járhatóbbá teszik a pár számára az előttük álló (göröngyösnek tűnő?) utat. Rizst a templomból kilépő párra szoktak szórni, hogy a közös jövőjük termékeny és gazdag legyen – madárfóbiásként azonban ezt a szokást inkább mellőzném.

Csokrot már a görögök is kötöttek az ókorban, igaz, akkoriban főleg fűszer- és gyógynövényekből állították össze. Varázserőt tulajdonítottak neki, az ártó és gonosz szellemek ellen védte a menyasszonyt. Egyes feljegyzések szerint állítólag a fokhagyma és a kapor volt a fő alkotóeleme a csokornak az egyes betegségek elleni védelem érdekében. Mára szerencsére illatosabb csokrot szorongatnak az arák a kezükben.

A csokordobás viszonylag új szokás. Eredetileg valami olyasmit jelentett, hogy az „igen” kimondásával az ifjú pár megtette a feladatát, számukra vége is az egésznek, most már a saját dolgukkal szeretnének foglalkozni – a hálószobában. A szingli lányok nézegessék csak a csokrot, úgysincs más feladatuk. Mostanság reménykedve kapkodnak utána az egyedülálló lányok, hiszen úgy tartják, hogy aki elkapja, annak lesz legközelebb esküvője. Nincs is ezzel semmi baj egészen addig, amíg minden szingli lány maga döntheti el, hogy oda áll-e szerencsét próbálni, vagy sem.

Nagyon kellemetlen azonban, amikor valakit a násznép fele győzköd arról, hogy álljon a többiek közé, kapja már el végre azt a csokrot, mert hát nincs senkije (ráadásul már mióta), mi lesz vele így?!

Ha olyasvalaki kapja el, aki szeretné, az nagy öröm, de igencsak megakasztja a hangulatot, amikor a dobócsokor a földön landol és a körülötte álló két-három lány csak néz maga elé, mert valójában egyikük sem tart rá igényt.

Sok szerencsét és tartós boldogságot jelent, ha minél több darabra törik az a tányér, amit a lakodalom helyszínére megérkező ifjú pár a földhöz vág. Közösen kell, hogy feltakarítsák a törmeléket, hogy a jövőben is együtt oldják meg a felmerülő problémákat. Azt azonban sokáig nem tudtam, hogy a menyasszony elrablására miért van szükség. Azt hittem, hogy ez csak egy „jó poén”. Néhány évvel ezelőtt néztem utána: jelképesen arra utal, hogy ha sikeres az akció, az ifjú férj nem is érdemelte meg a feleségét. Ebben az esetben az is érdekes lehet, hogy egyáltalán mikor tűnik fel a férfinak, hogy nincs meg az arája. Bár eredetileg a vőlegény tanújának feladatai közé tartozott, hogy megakadályozza a menyasszony elszökését, vagy elrablását, esetleg éppen őt bízták meg a a szülők az elrablással, ha nem tetszett nekik lányuk választottja.

Rajongok az esküvői tortákért, ezek is a középkor óta részét képezik az esküvőknek.

A tortát eredetileg búzából készítették, a termékenység és a jólét szimbóluma volt.

Ez alakult át idővel több szintes, és mennyei ízű, mesebeli csodává. Természetesen a torta felvágásához is fűződnek babonák. Amikor a pár közösen fogja meg a kést, fontos, hogy kinek van felül a keze, mert állítólag ő a „főnök" a kapcsolatban, és ő lesz „az úr a házban” a házasság alatt is. Az első szelet sütemény egymással való megetetése pedig az édes házaséveket hivatott előrevetíteni.

Vannak azonban olyan szokások, amiktől egyszerűen feláll a szőr a hátamon. Már gyerekként sem álltam be szívesen a vonatozásba, ha lehet, azóta is inkább kihagyom. Aztán ott van az, amikor a vőlegénynek  pezsgőt kell inni a menyasszony cipőjéből. Nem tudom, mit jelképez, vagy milyen boldogságot hoz, de köszönöm, inkább kihagynám. Sosem értettem, hogy miért kell csinálni, sőt, kifejezetten kellemetlennek tartom. Ahogyan azt a tojásgörgetést is… Már a gólyatáborban sem nevettem rajta, pedig nem nekem kellett csinálni. Nem is tudom, viccesnek tartja-e bárki ezt a feladatot, de ha visszagonodolok, ezen főleg a ceremóniamester szokott szórakozni, és csak néhány vendégnek nyeri el a tetszését…

Ajánljuk még:

Fellazult a merevség! – 12 esküvői trendtipp
Az utóbbi évek tudatossága nemcsak a gasztronómiában, a divatban vagy a környezetvédelemben, de az esküvői trendekben is nagy változásokat hozott. A lakktól megkeményedett kontyok kibomlottak, az erős sminkek leolvadtak, a feszesen kötött csokrok kilazultak. Mintha fellélegezne a nagy nappal az összes menyasszony is, nem kell már mindenkinek megfelelni, csak egyszerűen jól érezni magunkat! Déri Annamária esküvőszervezőt kértük meg, hogy segítsen összeszedni pár aktuális esküvői trendtippet.

„A virágnak megtiltani nem lehet” – minden, amit tudni akarsz a virágokról, de sosem volt alkalmad megkérdezni
Sosem felejtem el, mennyit hezitáltam, milyen virágból álljon az esküvői csokrom. Nem akartam tucatvirágokat, szerettem volna, ha igazán emlékezetes lesz a csokor. Végül a flamingó mellett döntöttem és igazán elegáns és egyedi lett a végeredmény. A virágot azóta is szeretem, ajándékba adni, kapni. Nincs esküvő, ballagás, névnap, születésnap, randi virág nélkül. De hogy honnét érkeznek hozzánk ezek a csodák, mi történik a kulisszák mögött, azt eddig sűrű homály fedte... Interjú.

Szerethetünk bárkit is igazán? Megosztó gondolatok a házasságról
Évek óta tartom magam a szokáshoz, hogy a számomra elgondolkodtató gondolatokat kijegyzetelem egy füzetbe. Egy helyre pakolgatom azokat a sorokat az elolvasott könyvekből és interjúkból, amelyek hatással voltak rám – még akkor is, ha nem teljesen értek velük egyet. A lényeg számomra az elgondolkodtatás, nem az egyetértés: ilyenkor mindig új, nem ismert kiskapukat fedezek fel önmagamban.