Miért is részegedik le ma a fél világ?

Egyszer részt vettem Szent Patrik-napi ünnepségen Angliában. Egy bárban dolgoztam hétvégente St. Albans-ban, s mivel tudtuk, hogy fesztiválhangulat uralkodik a városban, aznap néhány órával munkakezdés előtt indultunk el otthonról, hogy megnézzük, hogyan ünnepelnek az angolok az egyébként ír nemzeti ünnepet. A főutcán nagy tömeg hömpölygött, az eseményre mindenki felvett valami zöldet, főleg a zöld színű kalapok és a lóherés kiegészítők voltak népszerűek. No meg a sör, ami minden bizonnyal nagyban hozzájárult az ünneplők meglehetősen vidám hangulatához.

Rabszolgából hittérítő: Szent Patrik élete

Szent Patrik valójában egy Maewyn Succat nevű egy római-brit keresztény misszionárius és püspök volt az ötödik században. A fennmaradt dokumentumok szerint tizenhat évesen elrabolták és rabszolgává tették, ekkoriban találta meg Istent, akinek az irányítása révén sikerült hazajutnia. A hagyomány szerint Írországban Patrik pap lett, és a pogány íreket térítette a keresztény hitre. A monda szerint főleg Írország északi területein tevékenykedett, ezreket térített meg itt. Szent Patrik Írország fő védőszentje lett. Március 17-én halt meg, ezért tartják a Szent Patrik-napi ünnepségeket ezen a napon. 

Ezt a kulturális és vallási ünnepet – amit a katolikus egyház mellett az anglikán közösség, a keleti ortodox egyház és az evangélikus egyház is megtart – a 17. század végén tették hivatalossá. Ezen a napon Szent Patrikra és vele a kereszténység Írországba való megérkezésére emlékeznek, valamint az ír történelmet és kultúrát ünneplik. S bár az ünnep nagyböjt idejére esik, erre a napra az étkezésre és az alkoholfogyasztásra vonatkozó korlátozásokat feloldják. Egyébként az ivászat csak 1970 óta része az ünnepnek: addig vallási ünnepnapnak számított március 17., azóta viszont állami ünnep, így a kocsmák kinyithatnak, a nép nagy örömére.

Március 17-e munkaszüneti nap több országban, Írországon kívül például Kanadában, Argentínában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Dél-Afrikában – Szent Patrik napját több országban ünneplik, mint bármelyik másik nemzeti ünnepet. Az ünnepségsorozat hagyománya nem is Írországból, hanem Amerikából indult, az első felvonulást ott tartották még az 1700-as években. Ennek oka többek között a nagyszámú ír közösség az Egyesült Államokban: ezen a napon évszázadok óta ünnepelnek az otthon maradt és az elszármazott írek is.

Valami zöld és sok alkohol

Szent Patrik napjának egyik elmaradhatatlan jelképe a lóhere. A monda szerint ugyanis Patrik egy háromlevelű lóherét használt arra, hogy elmagyarázza a Szentháromságot a pogány írek számára. Ez az oka annak is, hogy Szent Patrikot gyakran ábrázolják az egyik kezében kereszttel, a másikban pedig egy háromlevelű lóherével. A háromlevelű lóherét egyébként már a kereszténységet megelőzően is szent növénynek tartották Írországban. Zöld színe és alakja sokak számára az újjászületést és az örök életet, három levele pedig az ősi, pogány vallás szent számát, a hármast, és az ősi hármas istenségeket szimbolizálta. A zöld ruházat vagy valamilyen zöld kiegészítő viselése az egyik legelterjedtebb szokás ezen a napon. Ez a szín egyrészt a gyönyörű zöld szigetet jelképezi, másrészt az ír katolikusok zászlójának is ez volt a meghatározó színe a 17. században. A feljegyzések alapján

legalább az 1680-as évek óta viselnek az ünneplők zöld szalagokat és lóheréket Szent Patrik napján.

Azóta pedig az ország, a zöld szín és Szent Patrik napjának kapcsolata csak tovább erősödött. Olyannyira elterjedt a zöld összekapcsolása március 17-ével, hogy ezen a napon a világ számos pontján zöld színnel világítanak ki épületeket, hidakat, egyéb nevezetességeket.

Ahogy korábban említettük, a nagyböjt idején zajló ünnep résztvevői engedményeket kapnak, erre a napra feloldják a böjti korlátozásokat az étkezésre és az alkoholfogyasztásra vonatkozóan. A felvonulások és ünnepségek egyik központi szereplője az alkohol, különösen az ír whisky, a sör és az almabor. Elterjedt egy Szent Patrik-napi szokás, amit jellemzően az ünnepségek végéhez kötődik: a pohár aljára tesznek egy lóherét, amibe aztán whiskyt, sört és almabort öntenek (nem is csoda, hogy az ünnep végén csinálták…), ezután pohárköszöntőt mondtak, amiben Szent Patrikot és Írországot éltették, majd megitták az emberek az italukat. A lóherét

vagy lenyelték az alkohollal együtt, vagy kiszedték a pohár aljáról, és a vállukra helyezték, hogy szerencsét hozzon számukra.

A Szent Patrik-nap sokak kedvence, valóban közösséget kovácsoló, fergeteges buli olykor. Mások szerint viszont egy hangos tivornya, aminek már köze sincs az egykori térítőhöz. Ők azt mondják, az ünnep elvesztette eredeti jelentőségét, ami Szent Patrikról és az ír örökségről, az ország tiszteletéről szólt, ráadásul túlzott népszerűsége miatt mára sokkal inkább a fogyasztásé és a kereskedelmi haszoné a főszerep.

Részemről mindig élmény egy másik kultúra hagyományaiba bepillantást nyerni, részt venni az ő ünnepeiken. Bár annak idején délelőtt utánaolvastam Szent Patrik napjának és az ünnepnek, annak szellemiségével az alatt a három óra alatt, amíg részt vettem benne, nemigen találkoztam. Viszont mókás volt a főutcán felvonuló tömegben elkeveredni, majd sörrel koccintani a jókedvű angol fiatalokkal a közeli pubban. Az erre az alkalomra vásárolt zöld körömlakkomat már rég kidobtam, de azt a nagy zöld kalapot, amit lelkesen osztogattak az önkéntesek a felvonulóknak, a mai napig emlékként őrzöm a szekrényben. És amikor ránézek, igenis eszembe jut Szent Patrik.